Tavaly ősszel jelent meg a Holnap Magazin Zsebkönyv-sorozatának tizedik kötete, az Útravaló. Noha már korábban elolvastam, eddig valahogy nem jutottam el az ajánló megírásáig, az évfordulóra való tekintettel azonban idejét láttam pótolni az elmaradásomat. 🙂
Címke: novella
Modern mese
A tanulás megfojtja a kreativitást, de mióta letudtam a záróvizsgát, az ihlet is gyakrabban megérint. Ennek eredményeképpen született meg az alábbi meseparódia vagy szatíra, ki minek veszi. Természetesen ilyen hozzáállású lovagok csak a mesékben léteznek. Vagy mégsem…? Az én férfi olvasóim minden esetre biztosan kivételt képeznek ez alól! 🙂
A délutáni alvás
Az Irodalmi Rádió zsűrije nemcsak beválogatta a hamarosan megjelenő (már előrendelhető) Lakótelepi hófehér című antológiájába, de második helyezéssel is díjazta A délutáni alvás című, vidám hangulatú rövidprózai alkotásomat (amely “mindössze” egyetlen, több mint ötszáz szavas mondat) a Novellák 2022. pályázaton.
Minden olvasói visszajelzésnek örülök, de személyesen ritkán van alkalmam megfigyelni, hogy milyen élményt vált ki egy-egy írásom másokból. Az a megtiszteltetés ért, hogy a 2022. október 29-én megtartott ünnepélyes eredményhirdetésen a novellám felolvasásra került Faust-Pintér Lilla előadásában – amely egyszerre volt hihetetlen és felemelő érzés –, és örömmel tapasztaltam, hogy a jelenlévők ”fogták” a poénokat.
Fantasztikus élménnyel gazdagodtam, hálásan köszönöm az IR-nek! ❤️
Nekem ezért fontos a környezettudatosság
Örömmel osztom meg veletek, hogy a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. által, „Nekem ezért fontos a környezettudatosság” jelmondattal kiírt fogalmazáspályázaton harmadik helyet ért el a beküldött pályázatom. 🥳 A helyezésért járó ajándékcsomagot a mai napon adták át nekem. Ezúton is köszönöm szépen!
A pályaművemet alább olvashatjátok. Köszönöm, ha megosztjátok róla a gondolataitokat! 🙏
„Nekem ezért fontos a környezettudatosság” A teljes bejegyzés megtekintése
Az el nem csattant csók
Várhatóan 2022. október 20-án megjelenik a Holnap Magazin Zsebkönyv-sorozatának új kötete, az Útravaló, benne Az el nem csattant csók című novellámmal! 🥳 A könyvet már elő is rendelhetitek nálam, akár magatoknak, akár ajándékba. 😊
Fogadjátok szeretettel a novellát, és köszönöm, ha megosztjátok róla a véleményeteket! 🙏
Az el nem csattant csók
Az apokalipszis elmarad
A Balaton közelsége ellenére is alaposan megkínzott a pokoli hőség. Ugyanakkor meg is ihletett, az ebből született novellát pedig beküldtem a JCDecaux Hungary Álljon meg egy novellára! című pályázatára. Tekintettel a beküldött novellák számára nem sok esélyt látok arra, hogy a legjobb húsz egyikeként viszontlássam a történetemet valamelyik buszmegállóban, de mindenképpen szeretném veletek megosztani, hogy mosolyt csaljon az arcotokra, főleg a „sokat látott siófokiak”-éra! 🙂
Mi köze Siófoknak az apokalipszishez?
A novellából kiderül!
Csak annyira vegyétek komolyan, amennyire annak szántam! 🙂
Lang Tünde: Az apokalipszis elmarad
Lucifer régóta fente a fogát az emberek világára. Amikor évezredekkel ezelőtt letaszították a pokolba, fogadalmat tett, hogy megszerzi a Földet és igába hajtja annak minden lakóját.
Csatlósaival szüntelen a megoldáson munkálkodtak. Több járatot fúrtak a felszín felé az évek során, az angyalok azonban mindannyiszor résen voltak, és igéjükkel eltorlaszolták azt, áthatolhatatlanná téve a pokol teremtményei számára.
– Ez így nem lesz jó! – dohogott Lucifer. – Taktikát kell váltanunk.
Térdek és egyéb furcsaságok
Több könyves csoportnak is tagja vagyok Facebookon, és úgy tapasztalom, a sorozatok és az önálló regények viszik a prímet olvasói berkekben, a novelláskötetek azonban méltatlanul elhanyagoltak, nagyon kevesen osztják meg, hogy ez az aktuális olvasmányuk, vagy most fejeztek be egyet. Pedig a novellák terjedelmüknél fogva ideálisak várakozás közbeni időtöltésre, megfelelőek, ha az embernek egyszerűen valami rövidhez támad kedve, és pont elfogyaszthatóak, amíg a tömegközlekedési eszköz megtesz egy-két megállót. Ráadásul az olvasónak is jót tesz, ha két történet között tart egy kis szünetet és nem rohan tovább a következőre, emészti az olvasottakat, engedi, hogy körbelengje azok atmoszférája. Mondjuk nem feltétlenül úgy, mint engem, amikor egy gyilkossággal végződő novellát olvastam lefekvés előtt, az pedig visszaköszönt az álmomban…
„Térdek és egyéb furcsaságok” A teljes bejegyzés megtekintése
Az igaz szerelem – érzelemdús, de nem csöpögős novelláskötet
Nem gyakran pályázom, de amikor megláttam a Trivium Az igaz szerelem című pályázatkiírását, rögtön tudtam, hogy ez nekem szól. Egyrészt a témaválasztás miatt, hiszen alapvetően romantikus történetek pattannak ki a fejemből, másrészt a kiírás illusztrációja miatt éreztem egyfajta sorsszerűséget, ugyanis a képen szereplő férfi egyik hasonló fotóját használtam borítóképnek A Lámpás nyomában című regényem egyik Facebook-jegyzetként megosztott részleténél (ami a fejlesztőknek köszönhetően azóta eltűnt). „Az igaz szerelem – érzelemdús, de nem csöpögős novelláskötet” A teljes bejegyzés megtekintése
A nyúlpörkölt – díjat nyert recept
Alapvetően könnyed, romantikus, humoros történetekkel szórakoztatom az olvasóimat, A nyúlpörkölt című novellában viszont egy másik oldalamat mutatom meg.
A nyúlpörkölt harmadik helyezést ért el a Holnap Magazin pályázatán.
„A nyúlpörkölt – díjat nyert recept” A teljes bejegyzés megtekintése
Bevásárlás
A maszk viselése az utcán számos vicces helyzetet szülhet, bemutatok egy verziót, amelyet az Imádom a könyveket felhívására kanyarítottam. 🙂