bőréhség

Évek óta követem É. Tóth Judit – költő, blogger-vlogger, tartalomkészítő, kommunikációs tanácsadó – munkásságát, haikuit mindig is nagyon találónak tartottam. Nem vagyok nagy versfogyasztó, megfelelő hangulatra van szükségem a versolvasáshoz, de a haikukra – azok tömör, de csattanós volta miatt – bármikor nyitott vagyok. É. Tóth Judit csokorba foglalta Instagramon található versei egy részét, megtűzdelte addig nem publikáltakkal, és bőréhség néven az olvasók kezébe adta (igen, így, kisbetűvel, nem vétettem helyesírási hibát, alább visszatérek rá). Nem sokat gondolkodtam, hogy megrendeljem-e, úgyhogy tavaly megajándékoztam vele magamat névnapomra. Azóta pedig többször is fellapoztam. És még fogom is.

„bőréhség” A teljes bejegyzés megtekintése

A nyírfák csendje

A követőimnek ismerősen csenghet Tomcsik Nóra neve, nem egy könyvéről írtam már ajánlót (és még fogok is). Érdekes volt végigkövetni, hogyan alakul karaktereinek, A változások korából megismert Henry, George, Lotte és Sarah sorsa – és még alakul ezután is, ugyanis az írónő jelenleg a sorozat befejező kötetén, A hazatérésen dolgozik.

Időközben több történelmi regényt is írt: tavalyelőtt megjelent a Tél Berlinben című könyve (amely a könyvespolcomon várja, hogy rá kerüljön a sor), pár hete pedig A nyírfák csendje, amelyet lehetőségem nyílt megjelenés előtt elolvasni.

„A nyírfák csendje” A teljes bejegyzés megtekintése