Könyvek, írás, olvasás, DIY projektek
2026. február 12-én kolléganőmmel, Dórival részt vettünk Siófokon a Loupe Színházi Társulás Becsapódás című előadásán. Nagy hatást gyakorolt ránk, hazafelé be sem állt a szánk, újra és újra visszatértünk egy-egy mondatra, gesztusra, szételemeztük a darabot. Még a helyszínen lecsaptam a díszdobozos könyvre, amely nemcsak a Becsapódás, hanem A kezdet/vége című előadás forgatókönyvét is tartalmazza.
„Loupe-forgatókönyek és -színdarabok” A teljes bejegyzés megtekintése
Az Elmúlik című haikumat 2024. december 3-án írtam. Csak később tudatosult bennem, hogy ez a nap József Attila halálának évfordulója is. Akkor valami bennem is elmúlóban volt, valami régi, valami, amihez túl sokáig ragaszkodtam, pedig már nem szolgált.
Pottyondy Edinát aligha kell bárkinek is bemutatni – kevés olyan ember van ebben az országban, sőt a határon túl élő magyarok között is, aki ne találkozott volna már kormány- és rendszerkritikus videóival vagy bejegyzéseivel. Sokszor magam sem tudom eldönteni, hogy nevessek-e vagy inkább sírjak rajtuk: szellemesen, ugyanakkor fájó pontossággal mutat rá a jelenlegi rendszer működésének visszásságaira – amelyek valójában egyáltalán nem viccesek.
„Közösségi irányelvek megsértése” A teljes bejegyzés megtekintése
Orwell klasszikusa ma éppoly aktuális, mint 1945-ben, amikor megjelent. Az Állatfarm eredetileg az 1917-es orosz forradalom és a Szovjetunió allegóriája. Gyakorlatilag azóta mintha a politikusok kézikönyvként használták volna a hatalmuk megszilárdításához.
A hideg, szürke téli napokon mindannyian vágyunk valamire, ami egyszerre melengeti a testet és a lelket. A csilis forró csoki pont ilyen vigaszt nyújtó csodaszer: egy korty, és máris átjárja minden porcikánkat az élet.
Az alábbi haikumat szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt, egy fagyos napon írtam, miközben frissen főzött csilis forró csokit kortyolgattam a párolgó illatviasz mellett, és a mécses táncoló lángjában gyönyörködtem.
2026. február 7-én rendezték meg a „Szerelmünk lapjai” pályázat ünnepélyes díjátadóját, amelynek a KMO Művelődési Központ és Könyvtár adott otthont. Itt vettem át a Vízió Könyvkiadó Egyesület különdíját a Romantoxic című versemért.
Követem Soltész Iant, hasznosnak találom a tartalmait. Könyvében, a Szuperszemélyiségben ugyanazt a stílust hozza, mint a videóiban: szeretetteljes kíméletlenséggel tart tükröt, és mutat rá azokra a pontokra, ahol fejlődnünk szükséges.
Évek óta nem láttunk ennyi igazi téli égi áldást: az elmúlt időszakban tekintélyes mennyiségű hó hullott, mintha a természet pótolni akarná, amit évek óta elmulasztott. Az első hópelyheknek persze mindenki örül. Bentről, meleg teát vagy forró csokit kortyolgatva gyermeki ámulattal figyeljük, ahogy a pihék aláhullnak (én legalábbis biztosan), és ahogy lassan vastag hópaplanná áll össze a fehérség odakint.
Aztán kilépünk a meleg lakásból, és arcul csap a sarkvidéki hideg és a valóság: a hókásás utak, a korcsolyapályává változott járdák, a késő buszok, és persze a reggeli nagy kérdés: csini csizma vagy bélelt bakancs?
Kolléganőm, a Dóriii könyvei Dórija ajánlotta figyelmembe V. E. Schwab regényét, az Addie LaRue láthatatlan életét, amely a 2025-ös évem egyik legkiemelkedőbb olvasmánya lett. (Látszik, hogy ismeri az ízlésemet. 🙂 Köszi, Dóri!)
„Addie LaRue láthatatlan élete” A teljes bejegyzés megtekintése
Unortodox, beszélgetésindító évösszegző poszt következik sikerekről és csalódásokról, segítségnyújtásról és önfényezésről, hitről és felelősségről.
