Hosszas töprengés után nem íróként, hanem feleségként és háromgyermekes anyaként, meg egy picit edzőként szólok most hozzátok.
Míg a tinédzserek zöme túlsúllyal küzd, engem a karcsúságom miatt cikiztek. Megkaptam, hogy ilyen lábakat inkább rejtegetni kéne, nem miniszoknyában mutogatni. Egy pálcika vagyok. Higgyétek el, nem kevésbé bántó, mint amikor lebálnáznak egy túlsúlyos gyereket.
Mindig mozogtam, és hiába riogattak, hogy majd az irodai munkavégzés mellett felszaladnak rám a kilók, ez nem történt meg. Lehet legyinteni, és elintézni azzal, hogy jó a genetikám, de az csupán 10-15 %-ban befolyásolja a testalkatot, kb. 20 %-ban a mozgás, nagyjából 60 %-ban a táplálkozás, a maradék 5 %-ot a lelki tényezők, a betegségek, a stressz, az alvás teszi ki. Mindig ügyeltem a táplálkozásomra, nem ragadtam le a rántott hús sült krumplival és a pörkölt nokedlival párosításoknál, nem voltak falási rohamaim, nem fojtottam a bánatomat ételbe, és nem is vagyok különösebben édesszájú. Számomra az okozott nehézséget, hogy ha valami gyötört, akkor a gyomrom pingponglabda méretűre zsugorodott, és fogytam. Nem olyan irigyelni való, mint hangzik.
“Anyatest és mozgás” → A teljes bejegyzés megtekintése
