Tavaly olvastam Matt Haig Ha megáll az idő című regényét, amely annyira tetszett, hogy amikor megpillantottam az Éjfél könyvtárat a könyvtár kiemelt polcán, gondolkodás nélkül lekaptam. És milyen jól tettem!
Tizenkilenc évvel azelőtt, hogy a halál mellett döntött, Nora Seed éppen a bedfordi Hazeldene iskola kis könyvtárában üldögélt, és az alacsony asztalkán lévő sakktáblát méregette.
Már az első mondatával megfogott:
egyszerre vetíti előre a tragédiát és kelti fel a kíváncsiságot. Azt nem állítom, hogy tudok, de szeretek sakkozni (a Duolingón és a chess.com-on is nyomom), ezért a sakktábla említése nálam rögtön pluszpontot ért.
Norát az ág is húzza, az élete darabjaira hullik, ezért egy este végső kétségbeesésében drasztikus lépésre szánja el magát. Ekkor egy különös könyvtárban találja magát, ahol éjfélt mutat az óra, és egy régi, kedverős ismerőse segítségével a könyvespolcon sorakozó könyvek révén megkeresheti azt az életet, amelyet élni szeretne.
Úgy sosem fogsz élni, ha az élet értelmét keresed.
Bár Nora számos alternatív életet kipróbál,
a személyisége alapvetően változatlan marad. Igazi fejlődés csak a történet tetőpontját követően figyelhető meg nála – ahogyan oly sokunk esetében is csak egy-egy sorsfordító esemény után következik be valódi belső változás. A mellékszereplők azonban más-más személyiséggel térnek vissza, ami külön izgalmat csempész a történetbe. Egyes szereplők sorsa újra meg újra összefonódik, míg másoké nem keresztezi többé egymást.
A regény rövid fejezetekből építkezik,
keretes szerkezetű, szinte önálló mondanivalóval rendelkező novellák láncolata, amelyeket a könyvtárban töltött idő kapcsol össze. Központi eleme a megbánás és a másoknak való megfelelés kényszere – két olyan tényező, amely nemcsak Nora, hanem sokunk döntéseit és önértékelését is befolyásolja. Nora arra a kérdésre keresi a választ, hogy mi történt volna, ha bizonyos helyzetekben máshogyan dönt. Vajon akkor tökéletes életet élne? És létezik-e egyáltalán tökéletes élet? A választ valószínűleg mindenki sejti.
Könnyű gyászolni az olyan életeket, amelyeket nem élünk. Könnyű arra vágyni, bárcsak más képességeinket fejlesztettük volna, bárcsak más ajánlatokra bólintottunk volna rá. (…)
Könnyű bánkódni, és folyamatosan bánkódni a végtelenségig, míg aztán elfogy az időnk.
Ám a valódi baj nem a nem élt életeken való bánkódás. Hanem a bánkódás maga. A bánkódásba sorvadunk, hervadunk bele, emiatt érezzük úgy, hogy mások és önmagunk legnagyobb ellenségei vagyunk.
Olvasás közben érdekes film pergett a lelki szemeim előtt:
mintha az Addie LaRue láthatatlan élete és A bájkeverő találkozott volna egy melankolikus drámában. Talán azért éreztem ezt, mert a főszereplő több életébe is bepillantást nyerhet, miközben a dolgok a kezdeti kecsegtető alapállás ellenére sem mindig az elképzelései szerint alakulnak.
Az Éjfél könyvtár hangulatában hasonlóan melankolikus regény, mint a Ha megáll az idő, a végkicsengése azonban legalább annyira életigenlő, mint Az Addie LaRue láthatatlan élete. Azoknak ajánlom, akik olyan történetet keresnek, amely az elfogadásról, a saját viszonyulásunkról és a jelen pillanat megélésének fontosságáról mesél.
Tetszett a cikk? Osszátok meg ismerőseitekkel is!
Megtaláltok a Facebookon, az Instagramon és a TikTokon is.
Kövessetek! 😉
