Kérdezz-felelek

Az alábbi bejegyzés egy kérdezz-felelek játék eredményeképpen született meg, amelyre Tomcsik Nóra hívott meg. A játék lényege, hogy egy író küld egy tíz pontból álló kérdéssort két szerzőtársának, ők pedig a blogjukon teszik közzé válaszaikat, majd újabb írókat kérnek fel.

Fogadjátok szeretettel Nóri kérdéseit és a válaszaimat!

“Kérdezz-felelek” A teljes bejegyzés megtekintése

Ezt olvastam – Krencz Nóra: Megszámlálhatatlan

Januárban kiderült, hogy a Megszámlálhatatlan című könyv szerzőjével, Krencz Nórával meglepően közel lakunk egymáshoz, azóta próbáltunk összehozni egy találkozót, amire április végén meg is valósult. Krencz Nórával – aki egy tünemény – beszélgettünk az írásról, a kiadás nehézségeiről, és szereztem tőle egy dedikált könyvet. A borítója gyönyörű, ráadásul kaptam egy saját készítésű könyvjelzőt hozzá, amit a kedvenceim között tartok számon (nagyra becsülöm az SK dolgokat)! <3

A főszereplő, Fabyen egy cellában tér magához, majd egy titokzatos fogoly segítségével kiszabadul onnan. Rabtársához csatlakozva, annak testvéreivel együtt menekül a gonosz Ragona Úrnő elől, akiről az emberek hihetetlen dolgokat pletykálnak. A lányok társaságában Fabyen megtapasztalja azt, ami hétköznapi halandó számára felfoghatatlan – mindeközben próbálja rendezni kusza érzelmeit.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

T. C. Lang books&diy (@tclangcreative) által megosztott bejegyzés,

“Ezt olvastam – Krencz Nóra: Megszámlálhatatlan” A teljes bejegyzés megtekintése

Interjúhétfő – Vendégszerző: Magyariné Elek Andrea

Ahogyan megszokhattátok, olykor egy-egy interjúval rukkolok elő. Ezúttal Magyariné Elek Andrea válaszolt a kérdéseimre, aki a Mítoszok és Legendák Könyvén keresztül egy fantáziavilágba repíti az olvasókat, a Fekete akkordokban pedig a jó és gonosz kapcsolatát boncolgatja. Gyertek, ismerjétek meg!

mea.jpg
Magyariné Elek Andrea

“Interjúhétfő – Vendégszerző: Magyariné Elek Andrea” A teljes bejegyzés megtekintése

Ezt olvastam – Mimi Taylor: Fekete Bárány

A szabad akarat játéka és az Árnyoldal után ismét egy erotikában bővelkedő kötetre esett a választásom: Mimi Taylor Fekete Bárányára, ami ráadásul dedikálva gazdagítja a könyvgyűjteményemet. Nem rejtem véka alá: egy pajzán történettől többet várok, mint buja jelenetek garmadáját. És többet is kaptam ettől a regénytől, még a rekeszizmaimat is megdolgoztatta!

“Ezt olvastam – Mimi Taylor: Fekete Bárány” A teljes bejegyzés megtekintése