Macskafogó

Mióta elveszítettük Szágát, már csak kölyökmacskáink csempésznek „állati” örömöt a család életébe: Paci és Fürgi. Eddig is okoztak néhány meglepetést, például amikor Paci bemászott a bukóra nyitott ablaktábla és a szúnyogháló közé, és úgy kellett kiszedni, hogy ne préseljük oda, vagy amikor Fürgi belopózott a lakásba a szúnyoghálós ajtón keresztül, és csak reggel vettük észre, hogy az éjszakát a lábunkhoz kuporodva töltötte, vagy amikor az öt hónapos Paciról kiderült, hogy mégsem lány… Macskával csupa kaland az élet. Meg gyerekkel, és kutyával is.

Egyik délelőtt a hűtőgépszerelőt vártam, aki meg is érkezett az előre jelzett időpontban. Csak éppen olyan csavarhúzó nem volt nála, amire szüksége lett volna, ezért kimentem a tárolóba, hogy keressek céleszközt neki. Amint elértem a tároló ajtaját, eszembe jutott, hogy feleslegesen tettem meg ezt az utat, mert a csavarhúzókészlet a lakásban van, ugyanakkor miákolás ütötte meg a fülemet. Megvonhattam volna a vállamat, hogy ahol macska van, ott nyávogás is, de valami – női megérzés, hatodik érzék (?) – azt súgta, hogy keressem meg a hang forrását. Nem kellett sokáig kutatnom, a tároló mellett az alábbi látvány tárult a szemem elé:

macskaapacban1.jpg

„Macskafogó” A teljes bejegyzés megtekintése

Ezt olvastam – Körmendi Zoltán: Isteni program

A könyv szerzője, Körmendi Zoltán megkeresett tavaly, hogy előolvasnám-e az Isteni program folytatásának, avagy testvérkötetének elkészült részeit, viszonzásképpen megajándékozott a regény elektronikus változatával, amelyet ezúton is köszönök neki. Bokros teendőim mellett csak nemrég sikerült beiktatnom a könyvet az olvasásaim közé. Elöljáróban annyit árulok el róla, hogy igazán eredeti.

„Ezt olvastam – Körmendi Zoltán: Isteni program” A teljes bejegyzés megtekintése