Mióta elveszítettük Szágát, már csak kölyökmacskáink csempésznek „állati” örömöt a család életébe: Paci és Fürgi. Eddig is okoztak néhány meglepetést, például amikor Paci bemászott a bukóra nyitott ablaktábla és a szúnyogháló közé, és úgy kellett kiszedni, hogy ne préseljük oda, vagy amikor Fürgi belopózott a lakásba a szúnyoghálós ajtón keresztül, és csak reggel vettük észre, hogy az éjszakát a lábunkhoz kuporodva töltötte, vagy amikor az öt hónapos Paciról kiderült, hogy mégsem lány… Macskával csupa kaland az élet. Meg gyerekkel, és kutyával is.
Egyik délelőtt a hűtőgépszerelőt vártam, aki meg is érkezett az előre jelzett időpontban. Csak éppen olyan csavarhúzó nem volt nála, amire szüksége lett volna, ezért kimentem a tárolóba, hogy keressek céleszközt neki. Amint elértem a tároló ajtaját, eszembe jutott, hogy feleslegesen tettem meg ezt az utat, mert a csavarhúzókészlet a lakásban van, ugyanakkor miákolás ütötte meg a fülemet. Megvonhattam volna a vállamat, hogy ahol macska van, ott nyávogás is, de valami – női megérzés, hatodik érzék (?) – azt súgta, hogy keressem meg a hang forrását. Nem kellett sokáig kutatnom, a tároló mellett az alábbi látvány tárult a szemem elé:
Fürgi kalodába zárta magát, vagyis benézett a madáretetőbe, ami fogságba ejtette.
A stresszor megdermedéses válaszreakciót váltott ki belőlem, csak néztem a két méter magasan lévő madárlakból kilógó macskahátsót, és közben az járt a fejemben, hogy hogy a pi…, akarom mondani hogy a csudába hozta össze ezt a mutatványt. A lélekjelenlétem visszatértével lőttem róla egy képet, és elvetettem azt az ötletet, hogy helyi látványosságot csináljak belőle, amit belépőjegy váltás mellett bárki megtekinthet.
Mivel úgy ítéltem meg, hogy Fürgi nincs közvetlen életveszélyben, visszamentem a házba, és azon gondolkodtam, hogyan óvhatnám meg mind a macska, mind a madáretető testi épségét. Mert természetesen az egyetlen férfi a háznál ilyenkor a huszonkét hónapos fiam, akit minden bizonnyal hiába kérek meg arra, hogy szabadítsa ki Willyt. Illetve Fürgit. Tehát a macska-mentőakció kivitelezése rám várt. Még jó, hogy nem a lakásban találtam pókot, azzal megküzdeni nagyobb kihívás lett volna.
Amíg a hűtős szerelt, ki-kirohantam ellenőrizni a macskánk életjeleit. Reméltem, hogy rájön időközben, hogy ahol befért a feje, ott ki is kéne tudnia húzni, elviekben legalábbis, de Fürgi ragaszkodott a magasban elfoglalt helyéhez. Vagy az hozzá.
Miután a szakember távozott, felöltöztettem a fiamat, kivittem az udvarra, hogy szemmel tarthassam, hónom alá kaptam a létrát, és felállítottam a madáretető alatt. Említettem már, hogy van egy kis tériszonyom? (Hogy amikor ez a kép készült, hogyan maradtam a magasban, máig rejtély számomra.)
Úgy terveztem, hogy egy baltával felfeszítem a madáretető tetejét, de amint felértem a létra tetejére, megláttam, hogy a tető csavarral van rögzítve, úgyhogy lemásztam egy csavarhúzóért, majd vissza. Ki tudtam tekerni minden nehézség nélkül.
Gondoltam, először megpróbálom kitolni a macska fejét. Aha, a gyakorlott macskatartók most röhögnek. Ő már megkísérelte kihúzni, nem jött össze, fájt neki, megrémült, csak előre volt hajlandó dugni a buksiját.
Gyors újratervezés után arra jutottam, hogy széthúzom a lambériát, amiből készült a házikó oldala. Hiába feszültem neki, ugyanis a lambériák egymáshoz voltak ragasztva. Bűvészkedtem egy darabig a baltával, megpróbáltam szétfeszíteni a léceket, de a ragasztó nem engedett, ráadásul féltem, hogy a kis balta megcsúszik, és eltávolítom a macska fejét a törzsétől. Veszélyes vagyok baltával a kezemben. Ha jobban belegondolok, mindenki veszélyes baltával a kezében. Szóval, ismét újra kellett gondolnom a tervet.
Problémamegoldásban mindig jó voltam – ha nincs B tervem, akkor is van –, úgyhogy nem agyaltam sokáig, és nagyon örülök, hogy nem volt ott a férjem, mert valószínűleg elsírta volna magát, ha tudja, mit készülök művelni a szerszámaival. Bevallom, fogalmam sincs, hogy van-e itthon véső vagy pajszer, ezért fogtam a lapos csavarhúzót, beékeltem két lambéria közé, a kis baltát kalapácsként használva elkezdtem óvatosan püfölni a csavarhúzó végét, és árkot véstem az összeillesztéshez. Fürgi türelmesen tűrte. Nem mintha tudott volna mást tenni. Amikor elég mélynek és hosszúnak találtam az árkot, beleszorítottam a balta élét, és megemeltem a nyelét. A fa egy reccsenéssel megadta magát, Fürgi pedig elszelelt.
Amint látjátok, nemcsak a ragasztó, hanem egy csavar is összefogta a léceket.
Szerepelt a rövidtávú terveim között a madáretető felújítása, bár eredetileg festésre gondoltam. Megvan a következő DIY projektem. (Úgyis befejeztem egy nagyszabásút, elöljáróban csak annyit árulok el róla, hogy „fiúszoba” és „futball”. Ha kíváncsiak vagytok a végeredményre, kukkantsatok be később a blogra, vagy a Facebook-oldalamara.)
Fürgi egy órával később levadászott egy egeret…
…másnap pedig egy békát. Reméltem, hogy nem mérgező egyed.
Megnyugtatásképpen közlöm, Fürginek nem esett baja, és nem szereti a francia konyhát: a béka is megúszta pár óra pofozkodással. Az egérből viszont lakoma lett.
*
Tetszett a cikk? Osszátok meg ismerőseitekkel is!
Megtaláltok a Facebookon és az Instagramon is.
Iratkozzatok fel a hírlevélre, hogy értesüljetek a friss bejegyzésekről, DIY ötletekről és akciókról, és töltsétek le az ajándék novellát!
Feliratkozom
1 című bejegyzés “Macskafogó” gondolatot, hozzászólást tartalmaz