Pottyondy Edinát aligha kell bárkinek is bemutatni – kevés olyan ember van ebben az országban, sőt a határon túl élő magyarok között is, aki ne találkozott volna már kormány- és rendszerkritikus videóival vagy bejegyzéseivel. Sokszor magam sem tudom eldönteni, hogy nevessek-e vagy inkább sírjak rajtuk: szellemesen, ugyanakkor fájó pontossággal mutat rá a jelenlegi rendszer működésének visszásságaira – amelyek valójában egyáltalán nem viccesek.
Amikor Siófokon dedikálta a Közösségi irányelvek megsértése című könyvét, éltem a lehetőséggel, és összefirkáltattam vele a saját példányomat. Majd visszafutottam, hogy utolsóként aláírassak még egy kötetet, amit karácsonyi ajándéknak szántam.
Aznap este eredetileg csak bele akartam lapozni, de a kezembe ragadt. Rekord gyorsasággal olvastam ki, amihez hozzájárult a szellős tagolás, az olvasható betűméret és az is, hogy nem egy „féltégla”. Tizenöt írás kapott benne helyet, van köztük aktuális politikai reflexió, társadalomkritika, személyes hangvételű történet és fiktív jövőkép is.
Ellenben Éváról hiányosak az ismereteink, például fogalmunk sincs, hány évig élt, mikor és miben halt meg. Csak annyit tudunk, hogy megszülte Káint és Ábelt. Azt sem tudjuk milyen anya volt, de nehéz példaképnek tekinteni, hisz az egyik fia megölte a másikat.
Nem megyek végig mindegyiken, de Az ember és az asszony tragédiája különösen emlékezetes maradt számomra. Ádám és Éva házasságközepi válságán keresztül beszél a férfi-női szerepekről, a kettős mércéről és a modern kapcsolatok nehézségeiről. A szexiség evolúciója, avagy pinaszőrtől klón sci-fi-ig című novellában több érán átívelve ragadja meg a párkapcsolati mintázatok változását.
Elgondolkodtató A női Krisztus és a karácsonyi gyermekáldozat is – annyira, hogy egy részletét rögtön tovább is küldtem az egyik kolléganőmnek. Ebben arról ír, hogyan válnak a nők karácsonykor afféle modern kori Krisztusokká.
A valós eseményeken alapuló írások kifejezetten gyomron ütnek.
Ilyen például a Ki nevet a végén?, amelyben a Soros-plakátok korszakát idézi fel, és amiről írtam már korábban, hogy miért dühített fel. Tragikomikus, hogy kormányunk családbarátnak mondja magát, mégis még mindig a szülőknek kell bevinni papír zsebkendőt és zöldséget az óvodába, ugyanúgy, mint évekkel ezelőtt… De említhetem Lacikát is, hogyan szabadulnak el az indulatok az óvodában; vagy a 43:1-et, amelyben azt fejti ki, milyen beszéd hangozhatott el az öltözőben, amikor Kerekegyháza futballcsapatának 42 góllal kellett megvernie Pálmonostora csapatát ahhoz, hogy Kunszentmiklóst megelőzze a bajnokságban.
Már gyerekként volt két spirituális élményem. Az egyik az a banális igazság, hogy akármi történik Jézussal, legyen az születés vagy halál, a család hízik három kilót fejenként. A másik – teológiailag épp ilyen izgalmas – megfigyelésem pedig az volt, hogy karácsonykor a férfi Krisztus születésnapját úgy ünnepli a világ, hogy női Krisztusokat szegez a konyhapulthoz.
Külön ki kell emelnem az Egy gyenge pillanat című írást.
A szolnoki kalandparkban történt eset – amikor egy felnőtt férfi felrúgott egy kisgyereket – önmagában is megrázó volt. Az azt követő „volt egy gyenge pillanata” típusú magyarázatok hallatán pedig nehéz nem érezni némi szekunder szégyent. A novella ezt az abszurditást bontja ki.
Őszintén remélem, Pottyondy nem bír váteszi képességekkel, és a Három hónap a 2031-es ukrán-magyar háborúból csupán fikció marad.
Mert mivel tudja az ember a homoszexualitást népszerűsíteni? […] Az is jogos kérdés, hogy ha ez az ábrázolás már népszerűsítésnek minősül, akkor ezen az alapon a krimik vagy az akciófilmek a gyilkolást népszerűsítik-e. Egy kicsivel talán durvább dolog valakinek a hátába kést vágni, mint két nőnek hevesen ollózni.
A Közösségi irányelvek megsértése stílusa
teljes mértékben hozza azt, amit a stand-up humorista–youtuber–aktivistától megszoktunk: szókimondó, szatirikus és kíméletlen. Bár inkább vizuális-kinesztetikus típus vagyok, semmint auditív, olvasás közben a szavak mégis hangokká formálódtak a fülemben, és az egész szöveget Pottyondy előadásában hallottam.
A vulgáris, olykor obszcén nyelvezet engem alapvetően zavar (akkor is, ha néha egy kocsis is elpirulna mellettem), mégis azt éreztem, hogy itt nem öncélú. Még a legdurvább kifejezéseknek is megvan a funkciójuk, helyük és súlyuk.
Jó pár idézettel gazdagítottam a könyv Moly-adatlapját, több fontos gondolatot pedig megjelöltem, de már megelőztek a kiírással.
Összességében a Közösségi irányelvek megsértése egyfajta kordokumentum: az elmúlt másfél évtized társadalmi és politikai történéseinek lenyomata, amelyet Pottyondy sajátos, markáns stílusában tár elénk. Tizenhat év felett mindenkinek ajánlom. Valóban mindenkinek.
*
Tetszett a cikk? Osszátok meg ismerőseitekkel is!
Megtaláltok a Facebookon, az Instagramon és a TikTokon is.
Kövessetek! 
