Unortodox, beszélgetésindító évösszegző poszt következik sikerekről és csalódásokról, segítségnyújtásról és önfényezésről, hitről és felelősségről.
Címke: betekintő
Elég a gyűlöletből!
Elegem van a gyűlöletből!
Elegem van abból, hogy évek óta mást sem hallok, csak azt, hogy éppen kiket kell gyűlölni: Gyurcsányt, a migránsokat (emlékszem, amikor az akkor hatéves fiam kérdezte az óriásplakátok láttán, hogy kell-e félni a migránsoktól – forrt bennem az indulat, hogy már a gyerekekben is a félelmet akarják elplántálni, már a legkisebbeket is mérgezik azzal, hogy a mesék közé beteszik a propagandavideókat!), Sorost, Magyart, az ukránokat, az ellenzékieket és másként gondolkodókat – no meg a melegeket. Egyszerre találom elkeserítőnek és vérlázítónak az alapjogok mérhetetlen csorbítását és a melegek ellen (is) hozott intézkedéseket (amelyeknek semmi közük a valós gyermekvédelemhez). Köztük a Budapest Pride betiltására irányuló erőteljes törekvést.
Kép forrása: Huszti István, Tenczer Gábor / Telex „Elég a gyűlöletből!” A teljes bejegyzés megtekintése
96. Ünnepi Könyvhét
Szombaton ellátogattam a 96. Ünnepi Könyvhétre.
Évösszegző 2024-ről
Tavaly ilyenkor rájöttem, hogy rettentően túlvállaltam és teljesen kizsigereltem magamat mind fizikailag, mind érzelmileg. Átértékeltem a prioritásaimat, ezeket szem előtt tartva kezdetem bele az új évbe. 💪🤨
Zsűritag voltam
2024. november 7-én rendezték meg – immár 32. alkalommal – a Siófoki SZC Krúdy Gyula Technikum és Gimnáziumban a Krúdy-napot, amelynek szerves részét képezi a Krúdy Prózamondó Verseny.
Az a megtiszteltetés ért, hogy Pócsik Hajnalka magyartanár, a verseny szervezője és Pinczési Ferenc igazgató megkerestek, hogy legyek a prózamondó verseny zsűrijének tagja. „Zsűritag voltam” A teljes bejegyzés megtekintése
Plitvice, avagy a türkiz ötven árnyalata
Az elmúlt időszakban sem posztolásban, sem blogírásban nem jeleskedtem. Ellenben sokat utaztam és rengeteg élménnyel gazdagodtam. Ezekből hozok most egy kis ízelítőt. 🙂 Kis családom jóvoltából a Plitvicei-tavaknál jártam júliusban, ugyanis ezzel leptek meg 40. születésnapom alkalmából.
„Plitvice, avagy a türkiz ötven árnyalata” A teljes bejegyzés megtekintése
Ma van a jóga világnapja
2015 óta június 21-én ünnepeljük a jóga világnapját. 

A mozgás mindig is fontos szerepet játszott az életemben. Már egészen kisgyermekként aerobikoztam (ahogyan a régi képen is látszik 😊), iskolás koromban különböző versenyeken (tornász, magasugrás, rövidtávfutás) szerepeltem eredményesen, majd a csoportos erősítő órákat részesítettem előnyben, úgymint a callanetics, gerinctorna és az aerobik. Ezzel párhuzamosan táncoltam: néptáncoltam, rockyztam, társastáncokat tanultam, mazsorettkedtem, hiphopoztam, hastáncoltam, zumbáztam, kubai salsáztam – utóbbit oktattam is. Mialatt otthon voltam a gyerekekkel, négy edzői (aerobik sportoktató, személyi edző, pilatesoktató, kismama pilatesoktató) képesítést szereztem.
Tavaly meghallottam a jóga hívó szavát.
Ennek a ruhának története van!
2019-ben öcsémék kitűzték az esküvő napját – egy esküvő pedig mindig jó ok csinos ruha vásárlására és viselésére. 😀 A ruháim jelentős részét környezetvédelmi okokból használtan szerzem be, ahogyan ezt is. Első látásra szerelem volt!
„Ennek a ruhának története van!” A teljes bejegyzés megtekintése
Évösszegző 2023-ról
2023 kiemelkedő év volt számomra:
„Évösszegző 2023-ról” A teljes bejegyzés megtekintése
Siófok másik arca
Különös érzések kavarognak bennem, nehéz szavakba önteni őket.
Reggel szikrázó napsütésben indultam el siófoki munkahelyemre. A máskor oly forgalmas utakat néhány autó szelte csupán. A piros lámpánál egymástól a szükségesnél nagyobb távolságra várakoztak a szabad jelzésre. Még most sem tudom eldönteni, hogy a véletlen játéka volt, vagy élénk fantáziám láttatta csak ezt velem. „Siófok másik arca” A teljes bejegyzés megtekintése




