Ha a körülmények engedik, szívesen veszek részt különböző könyves rendezvényeken, és többször is volt alkalmam élvezni az író-blogger-olvasó találkozók hangulatát.
2017 júliusában látogattam el először ÍBO-ra, ahol Garami Gábor varázsolta hangszínessé az eseményt, azaz felolvasott a jelenlévő szerzők műveiből. Fantasztikus élmény volt, hogy az ő tolmácsolásában hallhattam egy részletet abból a történetből, amelyet papírra vetettem. Az összejövetelről Nagy találkozások napja címmel született egy blogbejegyzésem is.
A szeptemberi program varázslatos volt, méghozzá szó szerint, ugyanis a boszorkányok, boszorkányos történetek köré szerveződött. Tölgyesi Lívia (Bükki bűbájosok) és Leda D’Rasi (Utolsó kívánság, Lidércfény) fantáziavilágába pillanthattak be a résztvevők. Decemberben pedig Bezerédi Zoltán színművész adta át a Bezerédj-díjat Juhász Tibor költőnek, akinek munkásságából ízelítőt kaptunk, majd kötetlen beszélgetés következett.
Annie, az IK csapat egyik alapítótagja, felkért, hogy a januári rendezvényen, ami a fantasy jegyében telik, legyek a kiemelt szerző, én pedig örömmel vállaltam ezt a megtisztelő feladatot. Meghívtam Bogár Erikát, a Tullia meséi – Őrző című regény szerzőjét, hogy legyen a vendégem. „Élménybeszámoló a tizedik író-blogger-olvasó találkozóról – amelyen kiemelt szerzőként vettem részt” → A teljes bejegyzés megtekintése