Az alábbi részletet olvasva ki ismer magára közületek?
Vajon érezhetnek az angyalok szerelmet? De buta vagyok, hiszen Lucifer beleszeretett Lilithbe, tehát ő is képes lehet rá! Mivel kis angyalkákat, illetve démonfiókákat is csináltak, nyilvánvalóan „kompatibilis” a két faj… De vajon tetszhetek neki? Vonzónak találhat? Ugyan már, hová gondolok! Hiszen ő maga mondta, hogy csak a terv megvalósításához kellek! Kétségtelen, csak egy földi idegenvezetőt lát bennem, semmi mást. Számomra teljes mértékben elérhetetlen. És a hétköznapi srácok körében sem túl magas a népszerűségi indexem, akkor miért pont én kellenék egy dögös égi pasasnak?! Egyébként is túl nagy az orrom, a mellem ellenben túl kicsi, a lábaim pedig olyan görbék, hogy akár egy hordó is közéjük férne!” – hajszolta magát kétségbeesésbe.
T. C. Lang: A Lámpás nyomában – Küldetés, mely a Pokolba visz
Most vonatkoztassunk el a misztikus száltól. Akad valaki, akinek soha nem futottak át hasonló gondolatok az agyán? Főleg akkor, amikor úgy igazán tetszeni akart valakinek?
„Te is torz tükrön keresztül szemléled önmagadat?” → A teljes bejegyzés megtekintése