Megjelent a Szabadesés című novellám

Örömmel jelentem be, hogy megjelent a Szabadesés az Emlékkék című antológiában! Nagy az örömöm, ugyanis ez a tizedik antológiás megjelenésem! 🙂

Tavaly nyáron pályázatot írtak ki a Moly könyves közösségi oldal alkotói számára Merítés Antológia 2024 címmel, amelyre ezúttal is verseket és novellákat vártak. (Tavalyelőtt ennek a pályázatnak a keretén belül jelent meg az Örökkékben egy rövidprózám, a Ha ló nincs, jó a szamár is.)

Nyár derekán váltottam munkahelyet, pár napot otthon töltöttem, ekkor, a legnagyobb melegben pattant ki a fejemből a történet, és ha már így alakult, (virtuális) papírra is vetettem.

Mire gondolhat valaki, mielőtt leveti magát a mélybe? Mi járhat a fejében zuhanás közben? – ezekre a kérdésekre kerestem a választ a novellámban.

Jómagam „csak” öt méteres magasságból rugaszkodtam el, de hasonló dolgok suhantak át az agyamon, mint a Szabadesés főszereplőjének. A „nem normális” és a „Vajon más is ennyit vacakol, mielőtt megteszi?” konkrétan köztük volt. 😀

A zsűri 32 alkotó írását válogatta be az antológiába, köztük az enyémet is.

Az Emlékkéket, benne a Szabadeséssel a Talentum House kiadó webshopjában tudjátok megvásárolni.

Ha olvastátok, osszátok meg a véleményeteket róla akár a könyv molyos adatlapján, akár privátban! 🙂

*

Tetszett a cikk? Osszátok meg ismerőseitekkel is!

Megtaláltok a Facebookon, az Instagramon és a TikTokon is.

Kövessetek! 😉

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük