Bogár Erika 2011-ben kezdte el írni az Álomőrzők című regényét, az olvasók a blogján követhették nyomon a történet alakulását. Később a blogról el lett távolítva, Nádasi Krisz lektorálta, és átdolgozásra került. A belefektetett munkának pedig most beérik a gyümölcse: 2022. augusztus végén jelenik meg Jádeszív címmel a NewLine kiadó gondozásában.
A Jádeszívhez a szerző barátságán túl is fűznek személyes szálak: többek között ezzel a történettel próbáltam elviselhetőbbé tenni a két évvel ezelőtti hosszas karantént, miközben megosztottam Erikával a hozzá kapcsolódó gondolataimat, meglátásaimat.
A cselekmény a jelenkorban indul: a sebész Eliza Leoni megmenti a meglőtt rendőr, Mark Aretas életét. A férfi már a sebesülését megelőzően is emlékezetkiesésben szenvedett, húgát, Lilyt pedig különös szívbetegség gyötri. A testvérpár és a körülöttük zajló megmagyarázhatatlan halálesetek nemcsak Mark társa, Alex figyelmét keltik fel, hanem az ifjú doktornőét is. Eliza közben, sodródva az árral, esküvőre készül szintén orvos vőlegényével.
– (…) Hamarosan hozzámegyek az egyetem egykori sztárkosarasához, aki emellett kiváló sebész és gyönyörű férfi. Mi mást kívánhatna egy nő?
Visszaemlékezéseken keresztül megismerjük a szereplők múltját, és Dilaliont, egy párhuzamos, a mi középkorunkhoz hasonló világot, amelynek jogos uralkodója nálunk nyert menedéket a trónbitorló Dukaz elől. Dilalion lovagjainak rendházát kék homok veszi körül, partját az Álomsárkányt rejtő tenger hullámai nyaldossák.
– A szívem mélyén tudtam, hogy vissza kell majd térnem, de most először kívánom, bár ne is létezne Dilalion!
Bogár Erika lázadó szelleme ebben a kötetében is megmutatkozik: női szereplői (a látszat ellenére) nem védelemre szoruló nebáncsvirágok, hanem felelősségteljes szerepet betöltő nők; de még olyan apróságokban is, hogy míg a főszereplő Eliza haja rövid, Marké hosszú. A karakterek mindegyikéről elmondható, hogy árnyalt, nem idealizált. Egyik sem született hősnek, nem eredendően jók vagy gonoszok – persze vannak igazán rossz rosszak is. Szépen kidolgozott a múltjuk, döntéseik nem légből kapottak, cselekedeteik mögött valódi motiváció húzódik meg. Mark és Alex nyomozópárosa nagyon jól működik együtt, nemcsak kollégaként, hanem szereplőként is. Alex üde színfoltja a történetnek a tisztességes Mark, a titokzatos és éteri Lily és a tartózkodó Eliza mellett, akárcsak Hektor, Eliza vőlegénye, akivel kapcsolatban sokáig ambivalens érzéseim voltak.
– Tudod, ki vagyok én? – kérdezte Alex az arcát fürkészve.
– Apa? – próbálkozott Mark, összevont szemöldökkel.
Bogár Erika könyvei közül a Jádeszívben a legerősebb az érzelemábrázolás. Nincsenek hihetetlenül gyors fellángolások, ellenben van szép lassan elmélyülő, igaz szerelem. Noha haragudtam Elizára a határozatlansága miatt, az övével együtt remegett a gyomrom, miközben a szeretett férfiért aggódott. De őszintén tudtam szurkolni neki, ahogy Mark húgának, Lilynek is.
Noha a cselekmény nagy része jelen világunkban játszódik, a fogalmazásmód a klasszikus fantasykhez igazodik: szabatos és sallangmentes. Dilalion azonban továbbviszi a Tullia meséi – Őrző fantasyvonalát, csak éppen torkaldémon helyett egy velejéig romlott helytartó gyötri a népet. A fantasztikus elemek nagyon szépen vannak elcsepegtetve, ügyesen, fondorlatosan fonják körbe a való világot, és pont ez a hihetőség adja a történet varázsát. Ki tudja, hátha mi is belebotlunk egy átjáróba!
– Te is tudod, úrnőm, hogy a fogadalmunkat a Rend érdekében és a Sárkány védelmében tesszük. Nem szabad, hogy bármi elvonja a figyelmünket a Szent Szolgálattól. A házasságkötéssel, utódok vállalásával egy férfi életre szóló kötelezettséget vállal. Elég, ha annyit mondok neked, egy apa könnyen zsarolható, ha választania kell a vére és a Rend között.
A történet olyan, mint egy szirmot bontó virág: lassan, fokozatosan tárja fel a szirmait, mígnem eléri teljes pompáját, és kirajzolódik minden részlet. Különleges, marasztaló atmoszférája van, amelyben szívesen időzik az olvasó, és a könyvet becsukva azt kívánja: bár tovább tartana!
Ide kattintva 20 % kedvezménnyel rendelhetitek elő a Jádeszívet NewLine Kiadó webshopjában.
Köszönöm Bogár Erikának, hogy ismét megtisztelt bizalmával, és megjelenés előtt olvashattam a könyvet!
*
Tetszett a cikk? Osszátok meg ismerőseitekkel is!
Megtaláltok a Facebookon és az Instagramon is.
Iratkozzatok fel a hírlevélre, hogy értesüljetek a friss bejegyzésekről, DIY ötletekről és akciókról, és töltsétek le az ajándék novellát!
Feliratkozom
1 című bejegyzés “Jádeszív” gondolatot, hozzászólást tartalmaz