Behind the scenes

Hozom a megígért képeket a Jádeszív két (igazából három) részletben zajló fotózásáról. 🙂

Ősszel, amikor megszereztem a Jádeszív nyomtatott példányát, kipattant a fejemből, hogy milyen jó lenne láncinges képet készíteni vele. Köszönöm Borsos Tamásnak, hogy rendelkezésemre bocsátotta a felszerelését!

Első alkalommal, amikor még csak elektronikus példányom volt a regényből, adta magát a kék homok, mivel Dilalionban a tengerpartot kék homok borítja – ezt a saját homokozónkban valósítottam meg, kék homok híján képmanipulacióval.

Második alkalommal a szemközti játszótér padját szemeltem ki, oda rendeztem el a sodronyinget, a sisakot és a fegyvereket. Könnyen ment, mivel volt fegyver-, pardon, láncinghordozóm (a fegyvereket én cipeltem).

Kattintsatok a képekre a nagyobb méretért!

Aztán addig-addig nézegettem a könyvet, amíg be nem villant, hogy be is állhatnék mellé úgy, mint a történet főhőse, Mark borítón.

Emeltetek meg már sodronyinget? Tudjátok, milyen nehéz? Lemértem, majdnem 18 kg! A sisak pedig 4 kg. (Ti is meggyőződhettek róla az utolsó képeken.)

Kattintsatok a képekre a nagyobb méretért!

A harmadik fotózás 14 fokban zajlott, mindössze egy vékony hosszú ujjú felsőt viseltem a láncing alatt, de a művelet végére teljesen leizzadtam. Mivel a könyv pozíciója a pad miatt adott volt (ráadásul így is a támlára helyeztem, hogy ne legyen túl alacsonyan, és egy léccel dúcoltam alá, hogy le ne billenjen), nekem kellett hozzáigazítani a testhelyzetemet (az egyik képen, amelyiken megfelelő magasságba ereszkedtem, ki is villan a cuki rózsaszín zoknim 😀). Statikus squat 22 kg plusz teherrel. A fotózás mindennel együtt körülbelül fél órát ölelt fel. Mit gondoltok, lett izomlázam? Aki arra tippelt, hogy igen, az eltalálta! 😀

Ahogyan az arcomon elterülő vigyor is mutatja, a fotózás vidám hangulatban telt, vicces emlékként őrzöm. 🙂

A Jádeszívről írt könyvajánlómat elolvashatjátok ide kattintva.

Bogár Erikát megtaláljátok a Facebookon, ahol rendszeresen oszt meg ízelítőt a regényeiből, a Jádeszívet pedig megtaláljátok a nagyobb könyves webáruházakban (Book24, NewLine). Olvassátok el ingyen Blogár Erika most futó blogregényét!

*

Tetszett a cikk? Osszátok meg ismerőseitekkel is!

Megtaláltok a Facebookon, az Instagramon és a TikTokon is.

Kövessetek! 😉

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük