Tavaly olvastam Kucsora Zsolt Eclipse – Christine, avagy egy autóverseny története című könyvét, amelyből kiderül, milyen megpróbáltatások árán jutott Szerencsés „Kucsi (Kurva jó ez a kocsi)” Zoltán álmai autójához, egy Mitsubishi Eclipse-hez, illetve miként talált rá élete párjára – ami a lány számára eleinte nem volt ennyire magától értetődő. Meg persze volt benne sok kaland, autóverseny, benzingőz, tuningolás, tesztoszteron, emberrablás. A regény végén történt utalás a folytatásra, ami nem is váratott sokat magára. A második résszel pedig, ahogyan Kucsi a könyvben, úgy Kucsora Zsolt is szintet lépett.
Az első kötet sem volt unalmas, de az Eclipse – Rémálom a NASCAR-on még pörgősebb, még vagányabb, mint az elődje. Nem onnan folytatódik, ahol az első rész befejeződött, önálló történetként is értelmezhető, de a teljes képet csak az első rész ismeretében látja az olvasó, ezért ajánlom annak megismerését a második kötet elolvasása előtt.
Felhívom a figyelmet arra, hogy a borítón nem véletlenül szerepel a 18-as karika. Az első rész esetében csak a szókimondó szöveg indokolta ezt, a másodikban azonban ezen felül találhatóak egyesek számára felkavaró jelenetek is.
Rögtön az elején bele is szaladunk egy ilyenbe, ugyanis már az első lapokon baleset történik, illetve megemlítenek egy két évvel korábban a NASCAR-on történt esetet, amit a sofőr nem élt túl. Ez olyannyira kíváncsivá tett, hogy a könyvet félretéve rágugliztam, valóban megtörtént-e ez a tragédia. Spoiler: nem történt. Ráakadtam viszont egy egész sor horrorbalesetre, olyanokra, amelyek felülmúlják az emberi képzeletet – NASCAR-sofőrnek lenni nem életbiztosítás… Köszi, Zsolti, az ezt követő álmatlan éjszakát! :)) De kanyarodjunk vissza a könyvhöz!
Kucsit az otthoni versenyek már alig motiválják, a jó szerencséje viszont Amerikába vezérli, ahol lehetőséget kap a NASCAR-on bizonyítani. Ez meglehetősen sok feszültséget okoz Jolie-val való kapcsolatában, a lány ugyanis nem nézi jó szemmel, hogy párja egy száguldó koporsót vezet, ő már megállapodna, családot alapítana. Főhősünk azonban még nem érzi úgy, hogy készen áll az apaságra, az azzal járó kompromisszumokra, lemondásra – szüksége van az adrenalinra, még szeretne szabadon élni és versenyezni. Egy ideig háríthat, a döntést azonban nem odázhatja a végtelenségig.
Eközben Magyarországon egy gyönyörű fiatal nő csavarja el sorra a férfiak fejét. Majd küldi őket a másvilágra, válogatott módszerekkel. Nem számít, hogy a férfi nőtlen vagy házas, hogy komoly kapcsolatot vagy egyéjszakás kalandot keres – ő végez vele. Vadászik, előbb céltalanul, majd egy bizonyos személyre.
A lány úgy gondolta, imádott horrorfilmjeiből merít majd ötleteket. Szerette a műfajt, kedvenc időtöltésének egyike a szeretkezés utáni horrorfilmnézés volt.
A két szál látszólag teljesen független egymástól, a kapcsolat köztük azonban szoros, de a jó információadagolásnak köszönhetően a „hadjárat” okára nem derül idejekorán fény, addig pedig az emberek hullanak, mint a legyek.
Ebben a kötetben is felbőgnek a motorok, kopnak a fékpofák, mállanak a gumik, és egészen elképesztő megoldás születik arra, hogy az Eclipse is megállja a helyét odakint. Az autósportok szerelmesei csorgathatják a nyálukat!
A könyv váza és kasztnija teljesen rendben van, a motorja is szuperül működik, csak egy-két kisebb csavaron lehetett volna még szorítani. Kucsora Zsolt stílusa érezhetően finomodott, a humorát viszont ismét megcsillogtatta; élvezettel olvastam a regényt, úgy suhantak az oldalak az ujjaim között, mint az Eclipse az aszfalton.
A fémmadár a felhők közé emelkedett.
– Úristen!
– Nyugodj már meg! Ne csináld ezt! Olyan vagy, mint egy kislány! – mormogta Jolie.
Kucsi kapaszkodott, mint egy koala az eukaliptuszfán, fejbőréről kövér cseppekben dőlt az izzadság.
– Vettél be nyugtatót?
– Persze! Az volt kikészítve otthon a kisasztalon, nem? – kérdezte hősünk. – Az a rózsaszín.
– Az a menstruációs görcsök elleni fájdalomcsillapítóm volt, szívem… Ezer éve lejárt…
– Úristen! Megmérgezve fogok lezuhanni.
Az eseményeket ezúttal nem Kucsi meséli el, hanem egy másik, hozzá közel álló személy (ez először egy kicsit meg is zavart); nem rántom le a leplet róla. Mivel nem Kucsi az elbeszélő, bizonytalannak éreztem a jövőjét. Vajon túléli a kalandokat?
A könyv végén található egy melléklet, amelyben az író a NASCAR legendás alakjairól mesél, a köszönetnyilvánítás után pedig bemutatja a NASCAR-t. Az epilógus csak ez után következik – ezt szerencsésebbnek találtam volna a melléklet elé elhelyezni.
Azoknak ajánlom, akik szeretik a száguldást, a szerelést, az autósportokat, nem rettenti el őket a trágár beszéd és a naturalista leírások. Nem csak férfiaknak! 😉
Kucsora Zsoltot megtaláljátok a Facebookon, az Eclipse – Rémálom a NASCAR-on című könyvet pedig beszerezhetitek többek között a Líra, a Libri és a Bookline webshopjában.
Köszönöm az írónak a recenziós példányt!
*
Tetszett a cikk? Osszátok meg ismerőseitekkel is!
Megtaláltok a Facebookon és az Instagramon is.
Iratkozzatok fel a hírlevélre, hogy értesüljetek a friss bejegyzésekről, DIY ötletekről és akciókról, és töltsétek le az ajándék novellát!
Feliratkozom
1 című bejegyzés “Eclipse – Rémálom a NASCAR-on” gondolatot, hozzászólást tartalmaz