Térdek és egyéb furcsaságok

Több könyves csoportnak is tagja vagyok Facebookon, és úgy tapasztalom, a sorozatok és az önálló regények viszik a prímet olvasói berkekben, a novelláskötetek azonban méltatlanul elhanyagoltak, nagyon kevesen osztják meg, hogy ez az aktuális olvasmányuk, vagy most fejeztek be egyet. Pedig a novellák terjedelmüknél fogva ideálisak várakozás közbeni időtöltésre, megfelelőek, ha az embernek egyszerűen valami rövidhez támad kedve, és pont elfogyaszthatóak, amíg a tömegközlekedési eszköz megtesz egy-két megállót. Ráadásul az olvasónak is jót tesz, ha két történet között tart egy kis szünetet és nem rohan tovább a következőre, emészti az olvasottakat, engedi, hogy körbelengje azok atmoszférája. Mondjuk nem feltétlenül úgy, mint engem, amikor egy gyilkossággal végződő novellát olvastam lefekvés előtt, az pedig visszaköszönt az álmomban…

terdekesegyebfurcsasagoktcl.jpg

Ismerősen csenghet nektek Nádasi Krisz (lektor, szerkesztő, író) neve, vendégcikket írt a blogomra arról, hogy meg lehet-e élni könyvírásból. Krisz Sztorilabor néven novellaíró klubot indított. A foglalkozásokra hetente egyszer kerül sor (személyesen vagy online), a kereteket ő adja, a tartalmat a résztvevők: a következő alkalomra megadott szempontok alapján kell novellát írniuk, amelyet együtt kielemeznek. A Térdek és egyéb furcsaságok című könyv ezen klubfoglalkozások gyümölcse. Ilonának, az Olvass hazait! bloggerének köszönhetően jutottam hozzá egy dedikált példányhoz (amiért hálám örökké üldözni fogja <3).

A meghökkentő cím tüstént felkeltette a kíváncsiságomat. Térdek és egyéb furcsaságok. Mi a manót takarhat? Jó sokáig kellett várnom, mire fény derült a címválasztás okára (csak azért sem árulom el). De annyira találó! Remekül illusztrálja, hogy milyen változatos és meghökkentő történetek várnak az olvasókra. És ezt nyomatékosítja a színes, kusza borító is.

Egyes novellák hazai környezetben játszódnak, mások távoli tájakra repítenek. Akadnak, amik megmosolyogtatnak, vannak, amelyek a lélekbe marnak, vagy éppen megborzongatnak. Témájukat tekintve is sokfélék: egy kapcsolat lezárásától kezdve a bosszúálláson keresztül a kalandon és titokzatosságon át a kitalált lényekig van minden. Úgy voltam velük, mint Bogoly Berti Mindenízű drazséival (HP-fanként naná, hogy megkóstoltam): sosem tudtam, milyenhez lesz szerencsém (mindenkit megnyugtatok: szellem- és hányásízű novellával nem találkoztam).

A kötet 37 darab hosszabb-rövidebb novellát tartalmaz, több is mély benyomást tett rám. Például Hegedűs Anikó Számháborúja, amely egy „véresen komoly” céges csapatépítő tréningről szól – nem mellesleg ez ihlette a könyvajánló mellé lőtt fotót –, az eldugott faluban játszódó Válaszúton pedig kellemesen nyomasztott. Hudra L. Mária négy mondatban mesél el egy majdnem gyilkosságot Egy szuszra című történetében. Három oldalon keresztül. Lenyűgözött. Az Ami maradt szintén, a sorokból áradó fájdalom a lelkemig hatolt. Huszti Lara vidám perceket szerzett A kiállítással, amelyben egy huncut kiskutya nagy galibát okoz; A csintalan hírnök igazán egyedi hangvételű fantasy. Kun Gergely Romániában játszódó Gondos kezek című, horrorelemekkel fűszerezett novellája még az álmomba is bekúszott, A reptérentől egészen más okból lúdbőröztem, a Kalandos élet ötvenes házaspárja széles vigyort varázsolt az arcomra, A fiú és a sárkánytól pedig egészen elérzékenyültem. Kozslik Gergely A kolostorból című novellájának pörgő életet élő főszereplője maga mögött hagyja a nyüzsgő nagyvárost, a békés hangulat éppúgy átragadt rám, ahogyan az Indiában játszódó A fesztivál eufóriája – a mondanivalójukra is érdemes odafigyelni, megszívlelni.

Kifejezetten tetszettek az ötvenszavas novellák, a szerzők bebizonyították, hogy ilyen kevés szóban is el lehet mesélni egy kerek egész történetet. A csattanó egyik novella végéről sem hiányzik; néha nem csupán csattan, hanem felér egy gyomrossal.

A szerzők igazán erős és szórakoztató kötetet tettek le az asztalra, biztos vagyok benne, hogy a novellákat olvasva még Örkény is elismerően bólintana!

A Térdek és egyéb furcsaságokat bátran ajánlom mindazoknak, akik szeretik a novellákat, és azoknak is, akik nem – tegyenek ezzel a kötettel egy próbát, és rájönnek, hogy ez egy vagány műfaj, és a novelláknak nem áldozott le!

Megvásárolható a Láma Kiadó webshopjában.

*

Tetszett a cikk? Osszátok meg ismerőseitekkel is!

Megtaláltok a Facebookon és az Instagramon is.

Iratkozzatok fel a hírlevélre, hogy értesüljetek a friss bejegyzésekről, DIY ötletekről és akciókról, és töltsétek le az ajándék novellát!
Feliratkozom

Támogasd a munkámat, hívj meg egy kávéra!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük