Ezt olvastam – Nádasi-Ozsvár Andrea: Bosszantöpp és más furcsaságok

Elsősorban a kisgyermekes szülőknek a figyelmébe szeretném ajánlani a mai értékelésemet, no meg persze azoknak, akik valaha gyereket terveznek, és már most szeretnének felkészülni mesékből. 🙂 Nádasi-Ozsvár Andrea Bosszantöpp és más furcsaságok, avagy Rebimesék félősöknek és bátraknak című mesekönyvét olvastam. A könyv öt történetet tartalmaz, melyeknek főszereplője Rebeka, azaz Rebi, a kisiskolás lányka.

ISBN: 9789631252866

bosszantopp_borito.jpg

Az első történetben Bosszantöpp tör borsot főhőseink orra alá, Rebi pedig igyekszik ebben megakadályozni, azonban jó szándékú tettei nem éppen a kívánt hatást érik el. Pedig a megoldás milyen egyszerű!

Hányszor mondjuk a gyerekeknek, amikor hívnak bennünket játszani, hogy mindjárt, aztán csak peregnek a percek… A második mesében számos mókás (gyermekfejjel teljesen hihető) gondolat fordul meg a leányzó fejében, mi is gátolhatja apukáját abban, hogy babázzon vele, és minden leleményességét felhasználva, különféle trükkökkel próbálja játékra bírni. Még Csíkoshátú Bőröndös Sompolyka is a segítségére siet.

Mindannyiunk számára ismerős, amikor szőrén-szálán eltűnnek a dolgaink, kiváltképpen a fél pár zoknijaink. Ebben a mesében Rebi az eltűnések rejtélyeit nyomozza, és meglepő felfedezést tesz. Arra a kérdésre is választ kapunk, hogy mi is az a szárnyas boroszlán.

A negyedik történetben csigák okoznak bonyodalmat a kislány életében, melyeknek eszük ágában sincs megvárni egy dobozban a reggelt… Az is kiderül, hogy milyen lény él a falban!

Mit tehet a szülő, ha a csemetéje nem elég kitartó, és hamar feladja? Mondjuk felolvassa neki az ötödik mesét, amiben a harmadikból megismert Alinka, a Zűrboszorkány mondja el Rebinek Zebulon, a zámpírzokni történetét, aki számtalan kudarca ellenére sem adta fel az álmát, hogy világot lásson.

Főgel Alexandra bájos rajzait biztosan szívesen nézegetik kicsik és nagyok egyaránt. Az egyedi nevekkel felruházott képzeletbeli lények a legtöbb gyerekszobában ott lapulnak, de csak az ártatlan gyermeki szem képes őket észrevenni. Az apróságok könnyen beleélhetik magukat a kedves történetekbe, a felnőttekben pedig felébresztik rég elfeledett emlékeiket. Az első mese volt a kedvencem (mindig mosoly ül ki az arcomra, amikor eszembe jut), amiben a jó szándék valahogyan mindig galibához vezetett, és a gyermekek segítőkészsége sokszor valóban nagy felfordulást okoz. 🙂 Várom a folytatást!

További érdekességeket találtok a szerző honlapján, ahol a könyvhöz most akciós áron juthattok hozzá.

Ti is olvastátok? Akkor mondjátok el a véleményeteket róla!

*

Tetszett a cikk? Osszátok meg ismerőseitekkel is!

Megtaláltok a Facebookon és az Instagramon is.

Iratkozzatok fel a hírlevélre, hogy értesüljetek a friss bejegyzésekről, DIY ötletekről és akciókról, és töltsétek le az ajándék novellát!
Feliratkozom

Támogasd a munkámat, hívj meg egy kávéra!

4 című bejegyzés “Ezt olvastam – Nádasi-Ozsvár Andrea: Bosszantöpp és más furcsaságok” gondolatot, hozzászólást tartalmaz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük