Interjúhétfő – Vendégszerző: Nádasi-Ozsvár Andrea

Pár héttel ezelőtt Nádasi-Ozsvár Andrea Bosszantöpp és más furcsaságok, avagy Rebimesék félősöknek és bátraknak című mesekönyvéről osztottam meg veletek a gondolataimat a blogon (aki lemaradt róla, kattintson ide), most pedig őt magát árasztottam el kérdéseimmel. Porcica, füvesasszony és zámpírzokni egy beszélgetésben. Hogyan lehetséges? Görgessetek lejjebb a válaszért! 😉

Nádasi-Ozsvár Andrea

TCL: Sok bölcsészhez hasonlóan magad is írogattál, sőt, már egészen kisgyermekként is vetettél papírra történeteket. Ezek végül nem kerültek olvasók kezébe. Őrzöd még ezeket a korai munkáidat?

NOA: Mivel jobbára önmagam, néhány esetben a közvetlen környezetem szórakoztatására írtam ezeket, nem törődtem az irományokkal, valamelyik költözködésünk közben elvesztek. Néhány vers megmaradt, ezek viszont nagyon személyesek, és felettébb drámai hangvételűek, mivel kamaszkoromban írtam őket, sorsuk továbbra is a polcon porosodás lesz.

TCL: Mit jelentett számodra akkor az írás, és mit jelent most?

NOA: Számomra az írás maga a szabadság. Az élet sok szempontból kötött, igazodások sora szabályokhoz, saját és mások elvárásaihoz. A papíron bárki és bármi lehetek, bármi megtörténhet, ez az én saját univerzumom, amibe senkinek sincs beleszólása. Kiélhetem titkos világuralmi törekvéseimet, a képzelt világomban én irányítok. 🙂

TCL: A Bosszantöpp és más furcsaságok című kötetbe foglalt történeteket eleve mesekönyvbe szántad, vagy csupán a lányodat szeretted volna szórakoztatni velük? Mikor kezdett érlelődni benned a publikálás gondolata?

NOA: Eredetileg a lányomnak szántam a meséket, aki egy nagyon eredeti, egyedi gondolkodású kislány. Volt egy időszak, amikor már kinőtt az Anna, Peti és Gergő őrületből, de még nem találta meg az új kedvencet, viszont közös játékainkból tudta, hogy anya fantáziájára mindig számíthat, ezért felszólított, hogy találjak ki neki meséket. Esténként, munka után, fáradtan, félálomban mesélgettem neki Rebeka meséit, ezért amikor másnap elhangzott a „meséld el a tegnapi mesét”, az egy nagyon nehéz pillanat volt, mert a felére sem emlékeztem. Egy idő után inkább jegyzeteltem. Én ugyan a felére sem emlékeztem, a lányom azonban annál inkább, olyannyira, hogy a barátainak is elkezdte mesélni a történeteimet, akik szintén hallani akarták, aztán néhány szülő elkérte e-mailben, és olvasás után visszajeleztek, hogy könyvben is szívesen megvennék.

TCL: Miből meríted az ihletet? Van valamilyen valóságalapjuk a meséknek (például egy tóparti piknik), vagy csak úgy „kipattannak” a fejedből?

NOA: Mindig van valami valóságalapja a történeteknek. Általában elég egy apró dolog ahhoz, hogy megihlessen. A lakásban eltűnő dolgok rejtélye régóta foglalkoztat. A szárnyas boroszlános-porcicás történet például úgy született, hogy reggel indultam munkába. Ránéztem a férjem cipőjére, és az egyik cipőből hiányzott a cipőfűző.  Az volt az első gondolatom, hogy talán kiszedték a porcicák? – és munkába menet meg is született egy új történet a fejemben.

TCL: A gyermeked mennyire szól bele egy-egy mese alakulásába? Kéri esetleg, hogy ilyen vagy olyan varázslény tűnjön fel benne?

NOA: Apró kérései szoktak lenni, varázslényt még sosem kért, inkább tárgyakat, állatokat. de nálunk családi jelszó, hogy örülünk annak, ami van – kéri, nem kéri, varázslény jár a meséhez. 🙂 Amiatt rendszeresen ostromol, hogy a barátai szerepeljenek a mesékben, ezért a Bosszantöppös mesébe az ovis csoportja egyharmadát beleírtam, és most, hogy iskolás lett, az osztálytársait szeretné meseszereplőnek, ezen is dolgozom. Amikor én azt mondom: „vigyázz, a végén a mesémben végzed” – nem vicc, komolyan gondolom.

TCL: Hogyan látod meseíróként, illetve szülőként: elég az, ha egy mese pusztán szórakoztat és teret enged a gyermekek fantáziájának, vagy szükséges, hogy tanítson is? Mennyire tudatosan csempészel a történetekbe tanulságot?

NOA: Hiszek benne, hogy egy mesében mondanivalónak kell lenni. Az nem baj, ha kicsit dolgozni kell a mondanivalóért, esetleg ki kell hámozni a szereplők viselkedéséből, tetteiből, a cselekményből, de valami legyen, amin lehet gondolkozni, amiről lehet beszélgetni, ami foglalkoztatni képes az olvasót/hallgatót, mesélőt.

TCL: Habár a könyvben szerepelnek például „akciócsigák”, elsősorban mégsem állatokkal, hanem varázslényekkel találkozhatunk a meséidben, például boszorkányokkal, kobolddal, Csíkoshátú Bőröndös Sompolykával… Honnan a varázsvilág iránti vonzalmad?

NOA: Határozottan a Nógrád megyei gyermekkoromból származik. A nagypapám megmutatta a rétet, ahol a boszorkányok találkoztak régen teliholdkor, a nagymamám kártyát vetni tanított, hogy lássuk a jövőt, és az ükmamáról mesélt, aki füvesasszony volt, de sokan boszorkánynak tartották, mert egyszer megátkozott valakit, és annak eltört mindkét lába. Nekem még senki sem bizonyította be, hogy a varázslat nem létezik. 🙂

TCL: A könyvet Főgel Alexandra bájos képei díszítik. Hogyan találtatok egymásra? Milyen volt a közös munka?

NOA: Egyszer a Meskán keresgéltem, és teljesen véletlenül megláttam Szandi egyik tányéralátétét, tele szörnyekkel. A képeiből-tányéralátéteiből-hűtőmágneseiből számtalan mesét lehetett volna alkotni. Írtam neki, hogy vállalna-e illusztrálást. Először húzódozott, hogy ő nem profi, de mondtam neki, én is kezdő író vagyok, majd együtt belejövünk. Szandival dolgozni egyszerű, mert gondolatolvasó. Én megálmodom, ő lerajzolja, pont olyannak, amilyennek elképzelem, csak még színesebben. Amikor személyesen adom át a mesekönyvet valakinek, szinte borítékolni lehet a gyermekek első szavait a könyv megpillantása után: „Jaj, de szép!”

TCL: Milyen út vezetett a mesék megszületésétől a könyvkiadásig? Miért döntöttél a magánkiadás mellett?

NOA: Miután kb. 30 gyermektől és a szüleiktől kaptam olyan visszajelzést, hogy szívesen olvasnának további történeteket, és könyvben is megvennék, az addig leírt meséket elküldtem minden magyarországi gyermekkönyvkiadónak. Több kiadó jelezte, hogy anyagi gondok miatt most nem vállal kiadást, illetve két kiadó komolyabb érdeklődést mutatott a történetek iránt, az egyik kiadóban személyesen is egyeztettem. Miután a szerkesztő elmondta, hogy egész jók ezek a történetek, humorosak és van bennük valami, de jó lenne, ha átírnám ezt és ezt és így, hazamentem. Elkezdtem átírni az első mesét, és nagyon elszomorodtam, úgy éreztem, ez már nem az én mesém, hanem a misztikus „piaci rés”-é. Végül nem tudtam rászánni magam a történetek átírására, és elkezdtem nézegetni a magánkiadást mint lehetőséget. Gondoltam, ha 50 kisgyermeknek örömet okozok, már megérte. Szerencsére mostanra lényegesen több, mint 50 gyermekhez jutott el a kötet, és a visszajelzések alapján mindannyian várják a második kötetet.

TCL: Már előkészület alatt van a Kőből készült emeletes nadrág című mesekönyved. Mit szabad tudni róla? Ismét Rebi köré szövöd a történeteket?

NOA: Rebinek még számtalan kaland van a kalandzsebében. Ami már biztos: a következő kötetben kitör a szerelemháború, és kiderül, hogy a lányokkal ugyan nem könnyű bánni, de nem is lehetetlen. Megismerkedhetünk további varázslényekkel, például Hóbortos Petárral, aki miatt Alinkának zűrelhárító boszorkányi minőségben kell fellépnie. Terveim szerint Zebulon, a zámpírzokni is visszatér, immár barátokkal, és űrkalandra indulnak. Biztosra viszont semmit nem ígérhetek, van az úgy, hogy az ember tolla megvadul, és egészen különös kalandokat vet a papírra. 🙂

TCL: Köszönöm a beszélgetést, és várom a következő kötet megjelenését!

További érdekességeket találtok a szerző honlapján, ahol a könyvhöz most akciós áron juthattok hozzá.

*

Tetszett a cikk? Osszátok meg ismerőseitekkel is!

Megtaláltok a Facebookon és az Instagramon is.

Iratkozzatok fel a hírlevélre, hogy értesüljetek a friss bejegyzésekről, DIY ötletekről és akciókról, és töltsétek le az ajándék novellát!
Feliratkozom

Támogasd a munkámat, hívj meg egy kávéra!