Ha szerettek olvasni, ha a fantasy a kedvenc műfajotok, ha szívesen találkoznátok magyar szerzőkkel, ha egy kellemes délutánra vágytok, akkor ez a program nektek való!
2018. január 27-én tizedik alkalommal kerül megrendezésre az „író-blogger-olvasó – egy helyen” találkozó az Imádom a könyveket csapata szervezésében.
Az Imádom a könyveket Facebook-csoport 2015-ben jött létre azzal a céllal, hogy az írók, a könyves bloggerek és az olvasók egymásra találjanak, eszmét tudjanak cserélni, új barátságok szülessenek a könyvek szerelmesei között. Tagjainak száma mára már megközelítette a 19000 főt, az oldal kedvelőié pedig a 6000-et. Online magazinjuk 2017 nyarán startolt el, ide kattintva olvashatjátok el az aktuális számot.
Az első író-blogger-olvasó találkozóra 2017 áprilisában került sor. A programok lebonyolítása változatos: az első alkalmak egyikén az olvasók és bloggerek kerekasztal-beszélgetést folytattak az írókkal az írásról és olvasásról; máskor „rapid randiztak” a felek, júliusban Garami Gábor olvasott fel a megjelent írók könyveiből, de volt vetélkedő és közös történetírás is; az utóbbi időben pedig az egyes írók és műveik tematika szerint kerülnek előtérbe: szeptemberben a boszorkányos történetek kapták a főszerepet, míg novemberben a krimik.
—> Beszámolóm a júliusi találkozóról: Nagy találkozások napja.
Garami Gábor olvas fel A Lámpás nyomában című regényből
A januári rendezvény mottója: „minden, ami fantasy”
Kiemelt szerző: T. C. Lang (A Lámpás nyomában)
Vendégszerző: Bogár Erika (Tullia meséi – Őrző)
A rendezvényen nem csak velü(n)k találkozhattok, megtiszteli jelenlétével a közönséget: Leda D’Rasi, Mason Murray, Krencz Nóra, L. J. Wesley, Szabó Borka – csak hogy néhány nevet említsek, a teljesség igénye nélkül. A részvevő írók száma folyamatosan bővül. Az eseményre kitelepül az Olvashop, csodálatos könyves kiegészítőivel.
A találkozónak első ízben ad otthont a Premier Kultcafé (Budapest, Üllői út 2-4.). Kezdés: 2018. január 27-én 15 órakor.
A belépés regisztrációhoz kötött, ide kattintva lehet jelentkezni. A regisztrációs díj 500 Ft, amellyel a résztvevők a kávézót üzemeltető alapítványt támogatják.
Csatlakozzatok, ismerjétek meg a hazai szerzőket, töltsünk el együtt egy kellemes délutánt!
Minden résztvevő blogger vendégblogger (cikkíró) lehet az IK magazin következő számában.
Kérdés esetén az info@imadomakönyveket.hu e-mail címen lehet kapcsolatba lépni a szervezőkkel.
*
Tetszett a cikk? Osszátok meg ismerőseitekkel is!
Megtaláltok a Facebookon és az Instagramon is.
Iratkozzatok fel a hírlevélre, hogy értesüljetek a friss bejegyzésekről, DIY ötletekről és akciókról, és töltsétek le az ajándék novellát!
Feliratkozom
1 című bejegyzés “Nr. 10 Író * blogger * olvasó – egy helyen” gondolatot, hozzászólást tartalmaz