Meddig terjed a fantasy írók művészi szabadságának határa?

Ez nem kérdés egy olyan mű esetében, amiben az író egy másik világot teremt, amelyet az ő képzelete szülte lények népesítenek be, más vallás, eltérő értékrend uralkodik benne, esetleg saját nyelve is van. Mély tisztelettel adózom azok előtt, akik képesek erre az összetett feladatra. Felsorolni is nehéz lenne, mi mindenre kell ügyelniük. Viszont az általuk létrehozott világot szabadon alakíthatják.

Igen ám, de mi van olyankor, ha mások által kitalált vagy mitikus teremtményeket csempész valaki az írásába? Muszáj kapaszkodni a lény addig ismert sajátosságaiba? Véleményem szerint nem. Sőt! Ha foggal-körömmel ragaszkodnak a szerzők ezekhez a tulajdonságokhoz, akkor egy idő után nagyon unalmasak, sablonosak lesznek a történetek. Gondoljatok bele, egy vámpíros történet olvasásakor mire számítotok? A fokhagyma távol tartja, egy karó a szívbe pedig mindent megold. Okozzon az író meglepetést! Mutasson valami újat! Stephany Meyer részéről merész húzás volt, hogy az ő vámpírjai a csillogó bőrük miatt nem merészkedhettek a napfényre, nem pedig azért, mert elporladtak tőle. Sokan támadták emiatt, hiszen nem ezt szoktuk meg. De ő képes volt „kilépni a dobozból”, eltávolodni a sablonoktól, és teljesen más szemszögből megközelíteni a vérszívókat. Ezáltal valami teljesen egyedit hozott létre egy már meglévő dologból. Miért is ne lehetnének a tündérek vérszomjasok, az unikornisok pedig a gonosz szolgái?

Kényesebb a helyzet, ha vallási érintettsége van a készülő alkotásnak, mert akadnak olyanok, akik a Bibliától való legkisebb eltérést is a hitük meggyalázásaként fognak fel. A félreértések elkerülése érdekében nem árt tudatosítani a leendő olvasókban, hogy a történet kitaláció. Érdemes megemlíteni néhány úttörő művet, például Margit Sandemo Jéghegyek népe című sorozatát, ahol Lilith az éjszaka démona volt, nem pedig Ádám asszonya, és Lucifer ábrázolása is egyedi, vagy a Dogmát (tudom, nem könyv, mégis idekívánkozik), amelyben Isten a végén női alakban jelenik meg. Habár nem fantasy, de azért fikció Dan Brown A Da Vinci-kód című regénye, ami hatalmas felzúdulást keltett, pedig a szerző nem állította, hogy tényként kell elfogadni azt, ami a könyvében szerepel. És a prédikátorok sem lelki táplálékot nyújtanak A pap – Háború a vámpírok ellen című filmben, hanem vámpírokra vadásznak. Tehát ha az alkotó nem akarja elhitetni az olvasóközönséggel, hogy művével a vallástörténetet szeretné átírni, akkor bátran kifordíthatja a bibliai tanokat. Letörheti az angyalok szárnyát, hősöknek állíthatja be a démonokat, átnevezheti az apokalipszis lovasait, más társat kreálhat Ádámnak, beállíthatja Noét az emberiség legnagyobb mészárosának… bármit megtehet. Arra azonban ügyelnie kell, hogy hihető maradjon a történet. Például vicces lenne az apokalipszis egyik lovasát Szerelemnek hívni. Bár… ha az ő hatására az emberek halálra szeretik egymást, máris van létjogosultsága az elnevezésnek.

Egy dolgot azonban tartson szem előtt, aki tollat ragad: mindenkinek nem lehet a kedvére tenni, azonban törekedni kell arra, hogy szándékosan ne sértsen meg senkit.

*

Tetszett a cikk? Osszátok meg ismerőseitekkel is!

Megtaláltok a Facebookon és az Instagramon is.

Iratkozzatok fel a hírlevélre, hogy értesüljetek a friss bejegyzésekről, DIY ötletekről és akciókról, és töltsétek le az ajándék novellát!
Feliratkozom

Támogasd a munkámat, hívj meg egy kávéra!