Interjúhétfő – Vendégszerzők: Az Egy őrült történet írói

Az „interjúhétfő” rovat egy időre elköszön, és egy igazán különleges beszélgetést választottam (nyár)búcsúztató darabnak: nem egy szerzőt, hanem egy egész írógárdát faggattam! Bepillantást nyerhettek egy többszerzős kalandregény, az Egy őrült történet megszületésébe, amelynek szerzői közül már többen is felbukkantak a blogon – Tiszlavicz Mária, Kocsis Nagy Noémi és Egri Zsanna. Most megtudhatjátok, hogyan élték meg ők és a többiek – Hauser Tamás, Violet C. Landers, Saláth Barbara és Szamilák Tünde – a közös munkát. Tartsatok velem!

egy_orult_tortenet.jpg

TCL: Zsanna, te vagy az ötletgazda. Honnan jött az ötlet egy többszerzős könyv megírásához?

Egri Zsanna: A könyv megírása nem az én ötletem. Az eredeti terv csupán egy folytatásos történet volt, amolyan blog-történet. Már jócskán a történet felénél tartottunk, amikor Noémi azzal állt elő, hogy olyan jó kis sztori, miért nem csinálunk belőle egy könyvet. Mi pedig lelkesen rábólintottunk, mert akkor még nem sejtettük, hogy micsoda munka vár ránk. 🙂

TCL: Mi alapján választottad ki a szerzőtársakat?

Egri Zsanna: Nem én választottam, ők választottak engem. 🙂  Ez úgy történt, hogy több fórumon meghirdettem, és bizony kevesen mertek vállalkozni rá. Őszintén szólva meglepődtem, mert nagyobb lelkesedésre számoltam.

TCL: Mindenki kapott az alkalmon?

Egri Zsanna: Nem, egyáltalán nem. Már majdnem feladtam, amikor végre hárman csatlakoztak hozzám, és kicsivel később lett még három társunk. Ha jobban belegondolunk, ez egy elég nehéz feladat. Ki kell törnünk a megszokott komfortzónánkból, és más írókhoz alkalmazkodni. Néha eltérő műfajban alkotni, mást csinálni, mint előzőleg. Ezt nem mindenki vállalja be, talán félnek az esetleges kudarctól.

TCL: Többféle műfajban alkottok. Ki hogyan emlékszik vissza a közös munkára? Mennyire ment könnyen? Mi jelentette a legnagyobb kihívást?

Egri Zsanna: Én úgy gondolom, hogy könnyedén ment a közös munka, nagyon hamar összhangba kerültünk. Többször volt olyan, hogy többen is jelentkeztek a folytatás megírására, de sosem kellett sorsolni, mindig megegyeztek a jelentkezők. Elmondhattuk a véleményünket a másik munkájáról, senki nem sértődött meg, inkább igyekezett javítani a művén. Szerintem a legnagyobb kihívás a különböző stílusok, műfajok összehangolása volt. Komolyan mondom, nagyon nehéz folytatni egy más stílusban írt történetet. Például horrort romantikusan. 😀

Saláth Barbara: Minden percét élveztem a közös munkának. Ahányan vagyunk, annyiképpen alkotunk. Érdekes volt látni, ki hogyan kezeli a szituációkat. Az előre meghatározott szabályokat betartva nem volt nehéz az együttműködés. Lehetetlen volt hosszútávon előre tervezni, valaki úgyis áthúzta a számításomat, de számomra ez adta a projekt igazi érdekességét. Nagy segítség volt, hogy mindannyian elolvastuk egymás írásait. A logikai problémák vagy a tárgyi tévedések legalább egyikünknek szemet szúrtak. Volt visszajelzésünk, hogy min kell javítani, és mi az, ami igazán sikerült. Nem volt sértődés, mindenki törekedett a legjobbat kihozni magából.

Hauser Tamás: Érdekes, hogy ezt csak ritkán próbálják az emberek. Mármint együtt alkotni ugyanazt, egyszerre, egyként. Fantasztikus dolognak tartom, hogy versengés helyett, egymást segítve, figyelve létrehoztunk a semmiből egy könyvet. Hogy ez mennyire ment számomra könnyen? Abszolút könnyű és felemelő volt.

Tiszlavicz Mária: A legnagyobb kihívás talán az volt, hogy ki hogyan viszi tovább a fonalat, és az elképzelt dolog hogyan fog majd beleilleszkedni abba, amit a többiek kigondoltak. Élvezetes volt együtt dolgozni, részemről nagyon szerettem. Örülök, hogy ilyen sok különböző embert ismertem meg. Szerintem könnyen ment a munka, mert jó csapat vagyunk, és mindenki nyitottan állt hozzá a dologhoz, a segítő szándékot nézte mindenki, még akkor is, amikor javítottunk, „kritizáltunk”. Senki sem sértődött meg, gördülékenyen haladt minden. Nagyon jó hangulatban telt a munka, sok vidám percet szereztünk egymásnak.

Violet C. Landers: Az ötlet, hogy közösen írjunk valamit, mindannyiunkat felvillanyozott. A közös alkotás során mindenki beletehette, amiben műfajilag a legjobb. Legyen az romantikus, misztikus vagy kaland. Igaz, emiatt mindannyiunknak figyelembe kellett venni a másik stílusát is, főleg ha a karakter és a történet megkívánta. A legnagyobb kihívás mindenképpen az volt, hogy ne hagyjuk ellaposodni a történetet. Vagy azt is említhetném, amikor a szereplők találtak valami nyomot, de a következő írónak kellett elmesélni, hogy mi is volt az a nyom, és merre vitte tovább a történetet.

Kocsis Nagy Noémi: Egy izgalmas, kreatív, közös alkotókorszak volt. Mivel én eddig főleg krimi könyveket, szakácskönyvet, novellát írtam, kicsit át kellett állítani a gondolkodásomat kalandregényre.
Mennyire ment könnyen? Könnyen ment, mert inspiráltuk egymást a történettel.
Mi jelentette a legnagyobb kihívást? Hogy összehangoljuk a történetünket a többiekével.

TCL: Mit találtatok az alkotófolyamat legélvezetesebb részének, és mit a legkevésbé?

Egri Zsanna: Szerettem azt, amikor egy-egy részt, szereplőt átbeszéltünk, kitárgyaltunk a csoportban, és azt, hogy időnként átment viccelődésbe. Néha magunk is úgy éreztük, hogy léteznek a szereplőink, így is beszéltünk róluk. Hogy mi volt a legkevésbé jó? Talán a befejezés. A közösen megalkotott előzményre építeni. Nemcsak a fantáziánkat kellett használni, hanem a memóriánkat is, hiszen igen mozgalmas volt az előzmény.

Tiszlavicz Mária: A javítás, korrektúrázás volt a leghálátlanabb feladat, minden más élvezetes volt. 🙂

Hauser Tamás: Nem tudom szétválasztani egyetlen percét sem a közös munkának jobbra vagy rosszabbra. Ahogy az életben, úgy a könyv megírásakor is minden pillanatot a maga teljességében éltem meg. A látszatra nehezebb helyzetek, úgy érzem, közelebb hoztak minket, hiszen közös volt a cél.

Violet C. Landers: Az írás legizgalmasabb része mindig az volt, amikor feltettük a kérdést, hogy ki folytassa. Sőt előre lehetett jelezni, hogy ki mikor ér rá, mikor tudja folytatni. Persze ez egyben kihívás is volt, hiszen nem lehetett tudni, hogy a szereplőkkel mi fog történni, és kiszámíthatatlan, hogy honnan kell folytatni. Hogy mi volt a legkevésbé élvezetes? Figyelni kellett a történet minden szálára és mindenhol ugyanúgy fenntartani az olvasóban és bennünk is az érdeklődést. Számomra az volt kevésbé élvezetes, amikor írótársaim esetleg bajba sodorták a szereplőket, esetleg életveszélybe. Különösen az én szereplőmet. (Minden író megalkotott külsőleg és személyiségjegyekben egy-egy saját karaktert.) De ettől vált izgalmassá. Hogyan alakítsam úgy a helyzetet, hogy a történetbe megfelelően illeszkedjen.

Kocsis Nagy Noémi: Az alkotófolyamat legizgalmasabb része az írás volt. A kevésbé kellemes rész a hibajavítás és a határidőre való elkészülés volt. Jobban szeretek lassabban, megfontoltan dolgozni, csiszolgatni egy írást.

TCL: Hogyan képzeljük el a projekt elindítását? Tartottatok ötletbörzét a főszereplők számáról, neméről, életkoráról, jelleméről, hátteréről, a közben felbukkanó karakterekről és a helyszín(ek)ről, esetleg a történet sarokpontjairól?

Egri Zsanna: Nagyon egyszerű volt a dolog. Mivel négyen indultunk, mindenki hozott egy szereplőt, külső leírással, jellemrajzzal, amelyen nem volt szabad változtatni. Már itt izgalmassá vált a dolog, mert megbeszéltük, hogy két férfi, két nő legyen az. Az első meglepetést Tamás hozta, aki a férfialakját egy tizenkét éves kisfiúban határozta meg.
De minden részben újabb és újabb meglepetés várt ránk, egyáltalán nem hétköznapi fordulatok. Tényleg mindenki hozta a formáját. Sokszor mi magunk is izgatottan vártuk a folytatást. Aggódtunk a szereplők miatt. 🙂
Később újabb szereplővel gazdagodtunk, ahogy írótársakkal is. Akik később szálltak be a csapatba, ugyanolyan könnyedén beilleszkedtek, így sokszor volt az az érzésem, hogy kezdettől fogva velünk vannak.
Az első részt én írtam meg a kiválasztott szereplőkkel, és úgy gondolom, jól sikerült feldobni a labdát, mert a többiek fantáziája azonnal beindult. Utána mindenki szabadon használhatta a képzeletét. Bár ennek végül lett egy kis hátulütője, de erről majd később.

TCL: Mi alapján határoztátok meg, ki melyik fejezetet írja?

Egri Zsanna: „Csapd le csacsi” alapon, vagy mondhatnám úgy, hogy aki kapja, marja. 🙂 Kidolgoztunk egy szabályzatot, amelyben szerepelt, hogy ha nem lesz önként jelentkező, sorsolunk. Erre egyetlen alkalommal sem került sor.

TCL: Előre meghatároztátok a fejezetek terjedelmét, vagy az íróra bíztátok a hosszát?

Egri Zsanna: Meg volt határozva a minimum és maximum karakterszám

TCL: Mennyi ideje volt egy-egy szerzőnek megírni a saját részét?

Egri Zsanna: Elvileg egy hétben állapodtunk meg, javításokkal együtt körülbelül 3-4 hetet vett igénybe egy fejezet készre csiszolása. De a befejezés jóval hosszabb ideig tartott, ha jól emlékszem, vagy három hónapunk ráment.

TCL: Mennyire veséztétek ki egymás epizódjait, mielőtt a soron következő szerző nekiállt volna a saját részének? Volt rá eset, hogy valakinek „megvétóztátok” egy fordulatát?

Egri Zsanna: Mindig átbeszéltük, és a véleményünket se rejtettük véka alá. Szerencsére senki nem volt sértődős a csapatban, mindenki remekül fogadta a kritikát. Mindannyian tudtuk, hogy ebből csak tanulhatunk.
Olyan nem volt, hogy valakinek megvétóztuk volna a fordulatát, de az megesett, hogy a vélemények hatására, egy-egy rész újra lett írva.

TCL: Melyikőtök hogyan törekedett arra, hogy a helyszínek, események minél hitelesebbnek tűnjenek? Végeztetek kutatómunkát?

Egri Zsanna: Én szemtelen módon Mexikóba irányítottam a szereplőket, mivel akkortájt írt könyvem ott játszódott, de nem tudtam teljesen kitolni a többiekkel, mert feltalálták magukat. 🙂 Később, amikor bekerült Steve, aki indián volt, elmerültem a navahó kultúrában, és igyekeztem bele is vinni a saját részembe.

Saláth Barbara: Utánanéztem minden fontosabb tárgynak, az ökoszisztémának, a hely geológiájának, mégis előfordult, hogy elvétettem egy állatfajt, de Zsanna időben figyelmeztetett a tévedésre.
Szívesen bíbelődtem a részletek megtervezésével. Például egy teljes napom ráment, hogy Brandont és Kellyt elvigyem Dél-Mexikóba, végül persze az egészet félredobtam, és teljesen máshová vezettem őket.

Tiszlavicz Mária: Bevallom, nem sok kutatómunkát végeztem, leginkább „kútfőből” dolgoztam. Persze azért utánanéztem olyan dolognak, amiben nem voltam biztos, például szótáraztam, térképet néztem, böngésztem a neten. De azért törekedtem arra, hogy a szereplők ÉLJENEK, életszerűek legyenek a cselekedeteik és a mondataik is.

Hauser Tamás: Ami engem illet, nem szoktam kutatómunkát végezni egy-egy mű megírásakor, mert nem tudományos könyveket alkotok. Amit írok, az nem szentírás, nincs kőbe vésve, nem kell bemagolni és igazságként elfogadni, mert az én szememmel csak én látom a világot. Ha tőlem olvasol valamit, azt ne a szemeddel olvasd, hanem a szíveddel, mert én is onnan írtam.

Violet C. Landers: Szerintem Zsanna kutakodott legtöbbet, hiszen az ő történetei legtöbbször valós helyszíneken játszódnak. A közös írás során azonban figyelembe kellett venni a korábban leírtakat. Bizony, mikor a szereplők átléptek valós határokat a történetben, nekem is utána kellett néznem, hogy hova is érnek, és ott milyen lehetőségeik lehetnek, hogy tudjam folytatni. Mivel sajnos én nem vagyok világutazó (igaz egyikünk sem az), ezért igyekszem kitalált helyszínekre elvinni a szereplőket a saját történeteimben. Realisztikus helyszíneket alkotok, ami közel áll a valósághoz.

Kocsis Nagy Noémi: Mint mindig, én végeztem előtte kutatómunkát, sok helyszínnek, szokásoknak utánaolvastam. Megnéztem a helyi viseletet, éttermeket, ruhákat, Google térképet, az indiánok jelenlegi lakhelyét, szokásait.

TCL: Akadt külső segítségetek szerkesztő, béta olvasó vagy korrektor személyében?

Egri Zsanna: Egészen őszinte leszek, itt követük el az első hibát. Úgy gondoltuk, elégséges az, ha mi saját magunk készítünk mindent. Valóban rengeteg hibát ki tudtunk küszöbölni, ami egyéni alkotásnál nem lehetséges. Megtaláltuk egymás nyelvtani elírásait, logikai hibáit. Mégis így utólag úgy gondolom, szükséges lett volna külső segítséget bevonni.

TCL: Maradtak a könyvben ellentmondások (pl. Anabelle onnan kapja elő a bicskáját az egyik befejezésben, ahonnan nem lehetne; ha az egyik fiú áll a dolgok mögött, akkor miért adta a jövendőbelijének szánt nyakéket annak a bizonyos lánynak és ki a Kígyó; ha Brandon gyengéd érzelmeket táplál Anna iránt, miért háborodik fel a végén, amikor Matt megkérdezi, hogy tetszik-e neki valaki stb.). Miből fakadnak ezek?

Egri Zsanna: Erre a kérdésre elég nehéz válaszolni, hiszen olyan sokszor átolvastuk, értékeltük, hogy néha úgy éreztük, sírva fakadunk, ha még egyszer el kell olvasni. Nem vagyunk tévedhetetlenek, ejtünk hibákat. Ezek azok a hibák, amelyek segítenek bennünket jobb íróvá válni, de néha benne maradnak az elkészült műben.

TCL: Az írók a saját fantáziájuk és szájuk íze szerint zárták le a történetet. Az eredeti koncepció is ez volt, vagy menet közben választottátok a többféle kimenetelű befejezést?

Egri Zsanna: Először egy egységes befejezésre gondoltunk, de mindenkinek más elképzelése volt. Úgy gondoltuk, legyen mindenkinek saját befejezése, és nincs vita. 🙂

TCL: Mi az oka, hogy habár hét szerző van, de csak hat tollából született befejezés?

Egri Zsanna: A hetedik szerzőnk magánjellegű elfoglaltsága miatt nem tudta bevállalni a befejezést. Semmi köze sincs az írói tevékenységünkhöz.

TCL: Kinek köszönhető a fülszöveg?

Egri Zsanna: Nos, itt azért nem egyértelmű a dolog, mert sok változat született, és még szavazást is tartottunk. Végül Noémi vette kézbe a dolgot.

TCL: A borítóról is közösen döntöttetek?

Egri Zsanna: Ez a másik dolog, ami nem egyértelmű döntés, hiszen mégiscsak különbözőek vagyunk. Noémi választotta a képet, mi csak a színválasztásba szóltunk bele.

TCL: A könyv publikálása során jelentett valami hátrányt a sok szerző?

Egri Zsanna: Igen. Jogi szempontból nem voltunk felkészülve rá, így a könyv egy szerző nevén fut, bár minden szerzőnk oldalán megtalálható.

TCL: Szerepel a terveitek között újabb közös könyv?

Egri Zsanna: Igen. Részben már kész van a Magyar kaland, de a nyár és a szabadságolások miatt leálltunk vele. Hamarosan döntünk a sorsáról.

TCL: Köszönöm a beszélgetést, és további sok sikert kívánok nektek!

Az Egy őrült történetet letölthetitek e-könyvben, vagy megrendelhetitek nyomtatott változatban a kiadó webshopjából, én pedig hamarosan értékelem az „ezt olvastam” rovatban!

*

Tetszett a cikk? Osszátok meg ismerőseitekkel is!

Megtaláltok a Facebookon és az Instagramon is.

Iratkozzatok fel a hírlevélre, hogy értesüljetek a friss bejegyzésekről, DIY ötletekről és akciókról, és töltsétek le az ajándék novellát!
Feliratkozom

Támogasd a munkámat, hívj meg egy kávéra!

2 című bejegyzés “Interjúhétfő – Vendégszerzők: Az Egy őrült történet írói” gondolatot, hozzászólást tartalmaz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük