Ha te magad is írsz – függetlenül attól, hogy már publikáltál-e vagy sem –, akkor feltétlenül érdemes elolvasnod a következő interjút, hogy meríts más tapasztalataiból, olvasóként pedig közelebb kerülhetsz a szerzőhöz. Az alább található kérdéseket magam is gyakran megkaptam barátaimtól, ismerőseimtől vagy író-olvasó találkozókon, és engem is foglalkoztatnak mint olvasót/szerzőt. Lássuk!
A szerepek felcserélődnek, most én vagyok a kérdező fél, partnerem pedig Bogár Erika (Rica Whimsy), a Zorn szigonya I-II., a Naptánc és a Tullia meséi – Őrző című könyvek szerzője, akinek több novellája is megjelent különböző antológiákban, és tavasszal önálló novelláskötettel jelentkezik.
Bogár Erika/Rica Whimsy
TCL: Honnan jött az indíttatás az írásra? Milyen életesemények sodortak az írás felé?
BE/RW: Egész kis korom óta találok ki történeteket, mert féltem/félek a sötétben, egyedül, buszon, vonaton. Az írás tizenkét éves korom óta része az életemnek, mindig segített rendbe tenni a gondolataim.
TCL: Mikor és mennyi idő alatt készült el az első műved?
BE/RW: A legelső egy vers volt a napköziben, gyorsan írtam, kötelező feladat volt. A novelláimat általában egy nap alatt írtam, úgy húsz éves koromig. Azóta tudatoson írok, ez más munkamódszert jelent, hosszabb érlelés, többszöri javítás.
TCL: Miből merítesz ihletet az íráshoz?
BE/RW: Az életből.
TCL: Vannak tesztolvasóid, tanácsadóid?
BE/RW: Vannak.
TCL: Hogy néz ki nálad az alkotás folyamata? Minden egyes nap leülsz és írsz, vagy hullámokban tör rád?
BE/RW: Hullámokban. Az élethelyzetem miatt nem tudok mindennap írni, de mindennap olvasok, és bárhol és bármikor jegyzetelek, ha eszembe jut valami. Ha éppen novellán vagy regényen dolgozom, akkor a napi olvasás a már elkészült írás átnézését, javítását jelenti. Ha nincs legalább egy órám írni, le sem ülök, amúgy négy-öt órát szeretek egy huzamban írással tölteni.
TCL: Megszerkeszted, vagy hagyod szárnyalni a fantáziádat?
BE/RW: Hagyom szárnyalni a fantáziám, majd szerkesztem.
TCL: Szembesülsz nehézségekkel írás során? Ha igen, milyenekkel?
BE/RW: Az időhiány a legrosszabb, a magánélet néha átírja a terveim, és van időszak, amikor egyszerűen nem tudok írni.
TCL: A veled történtek, főbb életeseményeid visszaköszönnek az írásaidban?
BE/RW: Rejtetten.
TCL: Borítóidat te tervezed, vagy szakemberekre bízod?
BE/RW: Szakemberek.
TCL: Mi a véleményed a könyvkiadás jelenlegi helyzetéről?
BE/RW: Inkább nem minősíteném…
TCL: Miért döntöttél úgy, hogy magánkiadásban jelenteted meg a könyvedet?
BE/RW: A magyar könyv kiadás helyzete miatt.
TCL: Mit gondolsz arról, hogy sokan úgy vélik, magánkiadásban csak azok a könyvek jelennek meg, amelyeket a nagy kiadók nem találtak kiadásra méltóknak?
BE/RW: A nagy kiadók által kiadott könyvek egy része olvasásra nem méltó.
TCL: E-könyv vagy nyomtatott könyv párti vagy?
BE/RW: Nyomtatott, de a pénz nagyúr…
TCL: Van főfoglalkozásod? Mit szabad tudni róla, van köze az íráshoz?
BE/RW: Könyvtáros vagyok.
TCL: Minek tartod magad: művészléleknek vagy gyakorlatiasnak?
BE/RW: Művészléleknek, akit a gyakorlat néha nem hagy szárnyalni.
TCL: Más művészeti ágban is tevékenykedtél/tevékenykedsz?
BE/RW: Korábban rajzoltam, de nem tudtam azt lerajzolni, amit elképzeltem, csak leírni.
TCL: Te magad mennyire szeretsz olvasni? Van műfajod/íród/könyved?
BE/RW: Úgy kell a könyv, mint egy falat kenyér. Murakami Haruki, Leon Uris, Nicholas Evans, Henryk Sienkiewicz, Walter Scott, William Shakespeare.
TCL: Mely művek voltak rád hatással?
BE/RW: Dosztojevszkij Bűn és bűnhődés, Sienkiewicz Tűzzel-vassal, Leon Uris Szentháromság, Nicholas Evans A füstlovag, Murakami Haruki Szputnyik, szívecském; még volt pár, de ezek jutottak elsőre eszembe.
TCL: Hogy viszonyul a családod az íráshoz?
BE/RW: Felemásan, ki így, ki úgy.
TCL: Melyik a kedvenc saját műved?
BE/RW: Most az Őrző.
TCL: Milyen visszajelzéseket kapsz?
BE/RW: Általában pozitívakat, de az érkező negatív kritikák is segítő szándékúak, és legtöbbször jogosak.
TCL: Mennyire veszed a javaslatokat, kritikákat figyelembe egy következő mű írásakor?
BE/RW: Megfontolom őket.
TCL: Mit tanácsolsz kezdő íróknak?
BE/RW: Olvassanak sokat, és írjanak sokat. Ebben a sorrendben.
TCL: Köszönöm a válaszaidat!
A beszélgetést, valamint szerzőtársaim kérdéseit megtaláljátok Erika honlapján is, illetve további információkat olvashattok műveiről.
*
Tetszett a cikk? Osszátok meg ismerőseitekkel is!
Megtaláltok a Facebookon és az Instagramon is.
Iratkozzatok fel a hírlevélre, hogy értesüljetek a friss bejegyzésekről, DIY ötletekről és akciókról, és töltsétek le az ajándék novellát!
Feliratkozom
4 című bejegyzés “Interjú – Vendégszerző: Bogár Erika/Rica Whimsy” gondolatot, hozzászólást tartalmaz