Uketsu Strange Pictures – Különös képek című könyvére Kriszta ajánlója miatt figyeltem fel, majd Dórinak köszönhetően olvastam el. Tudtam, hogy ez egy nekem való történet lesz!
A borítón feltüntetett mystery-horror műfaj ne tartsa vissza az érzékenyebb lelkűeket az olvasástól, egy átlagos Wilbur Smith-regényben sokkal több vér folyik, én inkább a thrillerek közé sorolnám.
A könyv négy nagyobb egységre tagolódik, mindegyikben fontos szerepet kap egy vagy több rajz. Az első fejezetben két egyetemista szeretné megfejteni egy blog utolsó bejegyzésének titkát, a másodikban egy kisfiú furcsa képet rajzol anyák napjára, aztán eltűnik, a harmadikban egy fiatal újságíró próbálja megfejteni egykori tanára halálának körülményeit, az utolsó fejezet pedig a múltba való visszatekintés révén magyarázatot ad az egyik szereplő viselkedésére és motivációira.
Izgalmas a szereplők logikájának mentén haladni előre, miközben az olvasó is a nyomozás részesének érzi magát. Az események szép lassan bontakoznak ki, és a végére értelmet nyernek látszólag lényegtelen részletek is. A koncepció, hogy a rajzok a történet szerves részét képezik és azok jelentik a kulcsot a megfejtéshez, igazán egyedi. A struktúra és az alaposan átgondolt információadagolás a regény legfőbb erőssége.
Könnyen és gyorsan lehet haladni a könyvvel – az elbeszélésmód minimalista, szenvtelen, távolságtartó, barokk körmondatoktól mentes, a párbeszédek egyszerűek. A karakterábrázolás mindössze egy szereplő esetében árnyalt, de ott igazán mély.
Az első fejezetben viszonylag hamar rájöttem a széllel dacolás okára, a későbbiek nagyobbat ütöttek. Szájbarágósnak éreztem azokat a részeket, amikor az író többször is végigvette ugyanazokat a pontokat. De élveztem a fejtörőket, és Uketsunak sikerült néhányszor meglepnie. Sikerült elérnie, hogy a történet befészkelje magát a gondolataim közé, és haladni akarjak vele. Az érzelmeimre is hatott, megtalálta a gyenge pontomat.
Habár a vége lehetett volna kevésbé elnyújtott, elégedetten tettem le a könyvet, jól szórakoztam rajta.
Azon kívül, hogy szeretek borzongani és szívesen olvasok rejtélyekről, van még egy okom kapcsolódni a történethez: az egyik szereplő rajzkurzusra járt, és magam is évekig rajzoltam, főleg portrékat, ezek szerepelnek a fotón – habár az én képeim annyira nem strange-ek. 🙂
A Strange Pictures – Különös képek című könyvet elsősorban azoknak ajánlom, akik olvasás közben szeretik maguk is megfejteni a rejtélyeket!
Tetszett a cikk? Osszátok meg ismerőseitekkel is!
Megtaláltok a Facebookon, az Instagramon és a TikTokon is.
Kövessetek! 
