József Attila életregénye Cselenyák Imre tollából

Sásdi Tamás könyvajánlói meghozták a kedvemet ahhoz, hogy elolvassam Cselenyák Imrétől a Tiszta szívvelt és A semmi ágánt, amelyben József Attila életét dolgozza fel.

Előre is elnézést kérek, hogy ez egy sokkal személyesebb könyvajánló lesz, mint amit tőlem megszokhattatok, de József Attila különösen közel áll a szívemhez, alább el is mesélem, miért.

Első emlékeim egyike József Attiláról az Altató, amit a szüleink annyiszor olvastak fel nekünk öcsémmel, hogy kívülről mondtuk (most pedig én olvasom a gyerekeimnek), és a Mama, amit meg kellett tanulnunk alsóban. A következő jelentősebb hozzá fűződő emlékem egy családi nyaraláshoz kötődik.

1996-ban emeltek József Attilának emlékművet Balatonszárszón:

sínpáron áll két kerék, rajta egy tömb, amelyre Ortutay Tamás szobrászművész 5200 bronzbetűből rakott ki a költő verseiből részleteket. Abban az évben Balatonszárszón nyaraltunk, az elsők között láthattuk, és a szüleink elvittek bennünket a költő életét bemutató múzeumba is. Emlékszem, hogy ott, akkor, alig 12 évesen mennyire megérintett József Attila sorsa, a sok szenvedés, amin átment, és mérhetetlenül tragikusnak találtam, hogy olyan fiatalon a vonat alá vetette magát. Legalábbis akkor még az volt a hivatalos narratíva. Ahogyan a magasból lelógó fehér inge is belém égett, amit a halálakor viselt (mely már a Petőfi Irodalmi Múzeumban található).

Idén ősszel Tamás és Anikó társaságában visszatértem az Emlékházba (és egy könyvjelzőt is vettem). A költő ebben a házban töltötte utolsó hónapjait, innen indult el végzetes útjára 1937. december 3-án. A házban most interaktív kiállítás várja a látogatókat, rengeteg családi fotóval és kézirattal. Megtekinthető József Attila írógépe, félbehagyott Rorschach-tesztje, és meghallgathatók a versei. Utána tiszteletünket tettük az első sírhelyénél is. Teste most már a Fiumei úti sírkertben pihen.

Soha nem úgy gondoltam József Attilára, mint egy skizofrén költőre, hanem mint egy meg nem értett, szeretetre éhes, magányos lélekre, akit meg lehetett volna menteni. A regények elolvasása után ez a kép árnyaltabb lett – valahol megerősödött, valahol összetört.

Az első kötet, a Tiszta szívvel József Attila gyermekkorát és fiatal felnőtt éveit öleli fel, és a Vágó Mártával való kapcsolatának véget érésével zárul. A második kötet, A semmi ágán 1929. év elejétől a költő haláláig kíséri végig az olvasókat.

Hányattatott gyerekkor jutott neki,

nem volt állandó pont az életében (leginkább csak a testvérei), meg sem tudtam számolni, hányszor költöztek. Apja elhagyta, amiért idősebbként magát okolta, anyja előbb „eldobta”, majd a halálával ő is végleg elhagyta (a kamasz József Attila még el sem tudott búcsúzni tőle). Nevelőszülei, Gombaiék úgy fegyelmezték, mint abban a korban a gyerekeket úgy általában: szíjjal. Ezek voltak számomra a könyv legmegrázóbb részei, folytak a könnyeim. Később sógora-gyámja sem volt vele túl barátságos.

Testvéreivel sem bánt kegyesen a sors, sokat nélkülöztek, Joci, azaz Jolán, házasságai révén próbált kitörni a nyomorból, Etus csendben tűrte a rá mért nehézségeket.

Az életregényből kiderül,

hogy József Attila tisztában volt verseinek újszerűségével és zsenialitásával, ám a szerénység meglehetősen távol állt tőle. Akkor kezdett kételkedni magában, amikor elmaradtak a várva várt sikerek. Ezt elsősorban magának köszönhette: Babits elmarasztalta egy versét, ezért bosszúból írt egy pamfletet Babits munkásságáról, aki ezért – a Nyugat szerkesztőjeként – gáncsot vetett a karrierje elé. Életében kevesen ismerték el költői munkásságát. Megítélésén kommunista nézetei sem javítottak.

Képtelen volt lehorgonyozni egy munkahelyen, folyton pénzszűkében volt, rendre úgy kalapozta össze barátai között a napi betevőre valót. A verseskötetei megjelenésére szintúgy. Éhezett, de azt megszokta; láncdohányosként jobban megviselte, ha nem tellett neki cigarettára.

Ahogyan a munkában, úgy a nők mellett sem tudott tartósan megmaradni.

Több ízben is heves plátói szerelemre lobbant egy szempillantás alatt. Kapcsolata sem akadályozta abban, hogy más nővel létesítsen szexuális kapcsolatot. (A Tünde nem éppen gyakori név, és pironkodva olvastam, hogy József Attila miket művelt Tündével… :))

József Attilának időbe telt meghódítania Szántó Juditot, aki hat évig volt a társa. A nő tartotta el, támogatta a művészetét, anyáskodott felette, feltétel nélkül szerette – ám nem jó értelemben, mindent elnézett neki. Azt is, hogy a költő megütötte. József Attila ezzel a tettével hatalmasat esett a szememben. Ő persze megbocsáthatatlannak tartotta, amikor Judit kente őt arcon. A nő az utolsó pillanatig reménykedett abban, hogy József Attila visszamegy hozzá.

Analitikusa, Gyömrői Edit iránt táplált viszonzatlan érzései nem kapnak különösebben nagy hangsúlyt a könyvben, de feltűnik a Szabad-ötletek jegyzéke, és szerepel benne az is, amikor kést szegezett a pszichológusnak.

Itt egy bekezdés erejéig kitérnék a Reménytelenül című filmre,

amely pont azt az időszakot dolgozza fel, amikor a költő Gyömrői Edit kezelése alatt állt. Alapvetően tetszett a film, de egyes részei a könyv (vagy az életrajza mélyebb) ismerete nélkül számomra nem lettek volna elég érhetőek – gondolok itt például a tyúkos jelenetre, ugyanis József Attila édesanyja elég nagy becsben tartott egy tyúkot a lakásban, talán nagyobban is, mint a fiát, akinek szégyenszemre sétáltatnia kellett a szárnyast. A film negatívabb, „neurotikusabb” képet fest a költőről, mint a könyv, illetve számomra a filmbéli Gyömrői kompetenciaszintjét is jócskán meghaladta József Attila állapota – amiről most már tudjuk, hogy nem skizofrénia, hanem borderline személyiségzavar volt. Ezt a kórképet a költő halála után egy évvel írta le először Adolf Stern pszichoanalitikus, tehát József Attila életében még nem ismerték a betegséget, és nem álltak rendelkezésre olyan speciális terápiás gyakorlatok a kezelésére, amelyek ma már segítenek a betegeken.

A szerző különösen nagy figyelmet szentel a József Attila rajongását tartózkodón fogadó gyógypedagógusra, Kozmutza Flórara. Fájdalmas volt végigkövetni a roppant intelligens költő leépülését, teljes szétesését, miközben elemésztették a nő utáni heves, mániákus érzelmei. A művészek áldásos sajátossága a kivételes érzékenység, mely által műveiken keresztül meg tudják pendíteni a többi ember lelkének egy húrját, ugyanakkor átok is, amely kiszolgáltatottá is teszi őket, és a poklot is megjáratja velük. József Attila ennek esett áldozatul.

Cselenyák Imre jelen időben beszéli el az eseményeket

– a magam részéről jobban szeretem a múlt idejű megfogalmazást, a jelen időt akkor tartom indokoltnak, ha az író bizonytalanságban akarja tartani az olvasót vagy ismeretlen a történet kimenetele, ám József Attila esetében ez nem áll fenn. A fogalmazásmód távolságtartó, számomra túlzottan is, inkább csak elbeszél, semmint mesél, az olvasó a történeten kívül marad, de ez az eszköz talán szándékos, hogy a felkavaró részek kevésbé terheljék meg érzelmileg az olvasót.

A kétkötetes életregény erősségei közé tartozik a finom, a 20. század elejét idéző nyelvezet, az alapos kutatómunka és a költő életének mindenre kiterjedő, részletes bemutatása. Az első kötet végéről hiányoltam a forrásokat, melyek a második kötetben kapnak helyet, ahogyan egy, az események áttekintésére szolgáló életrajzi vázlat is.

Élvezettel olvastam a szöveget meg-megtörő a versrészleteket és a leveleket, érdekes volt megismerni az egyes versek megszületésének körülményeit. Az életregény nemcsak remek korrajzot ad, hanem a történelem eseményeit is beleszövi a cselekménybe, miközben megidézi a magyar irodalmi élet legendás alakjait.

Jó szívvel ajánlom Cselenyák Imre Tiszta szívvel és A semmi ágán című könyvét mindazoknak, akik jobban meg szeretnék ismerni a költő mögött az embert magát, József Attilát.