Nekem ezért fontos a környezettudatosság

Örömmel osztom meg veletek, hogy a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. által, „Nekem ezért fontos a környezettudatosság” jelmondattal kiírt fogalmazáspályázaton harmadik helyet ért el a beküldött pályázatom. 🥳 A helyezésért járó ajándékcsomagot a mai napon adták át nekem. Ezúton is köszönöm szépen!

A pályaművemet alább olvashatjátok. Köszönöm, ha megosztjátok róla a gondolataitokat! 🙏

Lang Tünde: Látomás

A perzselő nap sugarai mély barázdákat szántanak a kopár, terméketlen talajba. A maroknyi életben maradt ember szemének hiányzik a zöldellő mezők és az aranyló búzatáblák látványa, fülének a madarak csivitelése, gyomrának az étel, cserepes ajkának a víz.
Mi tettük tönkre ezt a csodás bolygót. Nem csináltunk semmit, amikor még lehetett volna. A Föld utolsó órájában. Az utolsó percében. Kényelemből. Érdektelenségből. Kapzsiságból. Elbagatellizáltuk saját tetteink súlyát, a felelősséget másokra áthárítva azzal védekeztünk, hogy az egyes emberek apró erőfeszítései nem számítanak.
Az erdőket kiirtottuk ahelyett, hogy fát ültettünk volna. Egyszerűbb volt, mint a megújuló energiaforrások felé fordulni.
Belenyúltunk a természet rendjébe, hogy még több termést sajtoljunk ki a termőföldekből, genetikai módosításokat végeztünk a növényeken, hogy még nagyobb legyen a terméshozam.
A folyókat túlszabályoztuk, a vizeket elszennyeztük.
Leöltük az utolsó állatot is.
Meg akartuk mutatni a leigázott és kizsákmányolt természetnek, hogy képesek vagyunk őt irányítani, de leverte rabláncát, és megmutatta, hogy ő az úr. És a bolygó most levet bennünket a hátáról…
Ezt a jövőt szeretném elkerülni azzal, hogy környezettudatosan élek, és másokat is erre buzdítok. Hogy élhető környezetet hagyjunk az utókorra, és a jövő nemzedékei ne kövessék el azokat a hibákat, amelyeket mi.

*

Tetszett a cikk? Osszátok meg ismerőseitekkel is!

Megtaláltok a Facebookon, az Instagramon és a TikTokon is.

Kövessetek! 😉

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük