Nászajándék – Ezt add boríték helyett!

Aki ismer, tudja rólam, hogy kreativitásomat nem csupán az írásban élem ki, és nagyra tartom a személyre szabott ajándékokat. Jómagam gyakran ragadok ecsetet, ragasztópisztolyt – vagy épp azt, amire szükség van – egy-egy darab megvalósításához.

Nem is olyan rég esküvőre és az azt követő vigasságra voltunk hivatalosak. Törtük erősen a fejünket, mi lenne a megfelelő nászajándék, mert az ifjú pár arcán nem őszinte a mosoly a második, teljesen egyforma kenyérsütő vagy a harmadik étkészlet láttán, és az ajándékozónak is kellemetlen, ha mellélő. Ezt kiküszöbölvén megkérdeztük a házasulandó feleket, minek örülnének. Jövőbeni céljaik megvalósításához a fentiek helyett inkább „borítékra” volt szükségük. Ez önmagában túl egyszerű lett volna, ezért úgy gondoltam, teszek az ajándékba egy csavart, és személyesebbé varázsolom.

Böngésztem az interneten ötletek után kutatva, ám semmi nem nyerte el igazán a tetszésemet; pontosabban akadt, ami jónak tűnt, de azt már valaki megvalósította. Én valami újat szerettem volna alkotni. Aztán teázás közben megszállt az ihlet. Volt otthon legalább ötven üres teafilteres tasak (én már csak ilyen gyűjtögető típus vagyok), így elhatároztam, ezeket fogom felhasználni valamilyen módon! Igen ám, de ahogyan ilyen esetekben lenni szokott, nem találtuk meg őket. Úgyhogy eszeveszett gyűjtésbe fogtunk. A rokoni és baráti körnek hála egy nap alatt összegyűlt a szükséges mennyiség, ráadásul megfelelően változatos formában.

filterek_vagy_sem.jpg

Miután rendelkezésünkre állt a kellő darabszám, kezdődhetett a különböző címletek „borítékolása”.

mit_rejt_a_tasak.jpg

Hogy még személyesebb legyen az ajándék, nem csak pénzt, hanem jó kívánságokat is rejtettünk a tasakokba, no meg néhány finom, illatos teafilter is került bele.

jo_kivansagok.jpg

Míg a férjem borítékolt, addig én egy natúr fadobozból dekupázs technikával egyedi teásdobozt készítettem.

a_teasdoboz.jpg

Száradás után már csak bele kellett helyezni a „teafiltereket”.

teletankolva_felulrol.jpg

És már kész is volt a személyre szabott nászajándék!

teletankolva.jpg

Ha a későbbiekben is szeretnétek hasonló ötleteket kapni, kövessetek! 🙂

*

Tetszett a cikk? Osszátok meg ismerőseitekkel is!

Megtaláltok a Facebookon és az Instagramon is.

Iratkozzatok fel a hírlevélre, hogy értesüljetek a friss bejegyzésekről, DIY ötletekről és akciókról, és töltsétek le az ajándék novellát!
Feliratkozom

Támogasd a munkámat, hívj meg egy kávéra!

Mentés

6 című bejegyzés “Nászajándék – Ezt add boríték helyett!” gondolatot, hozzászólást tartalmaz

  1. Rejt némi kockázatot a dolog, pl továbbajándékozzák a nagymamának, aki a gólyakívánság láttán enyhe szívrohamot kap, vagy három évig porosodik a szekrényben, és akkor is csak azért bontják fel, mert egy vendég kamillateát szeretne 🙂

    szóval fel kell készíteni a Zifjú Párt, hogy ne habozzanak mielőbb teát főzni. De az ötlet zseniális! kicsit irigylem a kreatív embereket. És nem szégyellek tanulni tőlük.

  2. @Mészáros Laci: Örülök, hogy tetszett az ötlet. 🙂 Egyébként teljesen igazad van! Éppen ezért mellékeltünk képeslapot hozzá (egy családi fotóval még azt is személyesebbé tettük), amelyben kifejeztük jó kívánságainkat, és felhívtuk az ifjú pár figyelmét a teaválogatás különleges mivoltára. 😉

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük