Ezt olvastam – Leda Schwartz: A harmadik szerető

Leda Schwartz A harmadik szerető című regénye utazókönyvként járt nálam – az első molyos utazókönyvem! De nemcsak ezért marad emlékezetes számomra, hanem amiatt az élmény miatt is, amit nyújtott.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

T. C. Lang books&diy (@tclangcreative) által megosztott bejegyzés,

Szofi egy tanult, intelligens és vonzó harmincas nő, stabil egzisztenciával rendelkezik. Férje, a horvát Miroslav elismert és sokat foglalkoztatott építészmérnök. Szeretik egymást, és csupán egy dolog hiányzik az életükből: a közös gyermek. Hiába próbálkoznak, a várva várt utód csak nem akar megérkezni. Végül orvoshoz fordulnak, és kálváriájuk ekkor kezdődik el igazán. Egyik horvátországi nyaralásuk alatt megismerkednek egy magyar házaspárral, Erikkel és Györgyivel. A párok között szoros barátság alakul ki, sok időt töltenek együtt. Csakhogy Szofi és Erik között beindul a kémia.

Az élet egyetlen értelme, hogy továbbadd.

A szerző rögtön a dolgok közepébe vág: az első bekezdésben előrevetíti, hogy Szofi egy rendőrrel fog csókolózni, miközben mindegyikükre vár a saját házastársa. Ezután visszarepíti az olvasókat a múltba, egészen Miro lánykéréséig. A sorokat olvasva szinte elképzelhetetlennek tűnik, hogy valaki közéjük furakodhat. Mint a való életben, igaz? Ez az életszagúság jellemző az egész könyvre, és ez az egyik erőssége. Az írónő apránként sorakoztatja fel azokat a dolgokat, amelyek éket verhetnek egy kapcsolatba, szépen ábrázolja a szerelem természetét, egy titkos viszony születését, a nő és a férfi hozzáállását a kialakult helyzethez. Mindemellett realisztikus és egyben lehangoló képet fest a magyar egészségügyről. Szembesíti az olvasókat azzal a sok szenvedéssel, amelyet minden lombikprogramban résztvevő pár átél. Engem mélyen megérintett. A drámai szál lényegesen erősebb a könyvben, de ahol kell, a humor kellően oldja a feszültséget. A regényben pont annyi erotika van, amennyivel érzékeltetni lehet azt az őrült szenvedélyt, ami Szofi és Erik között van, és ezek a jelenetek is mentesek obszcén szavaktól.

– Olyan szép lesz a gyerekünk, mint te, és olyan okos, mint én – viccelődött.
– És ha buta lesz, mint én, és ronda, mint te, akkor mi lesz? – folytattam a poénözönt.
– Katasztrófa! – vágta rá hirtelen.
Erre mindketten hangos nevetésben törtünk ki, és egész éjjel boldogan szövögettük a közös álmunkat a gyermekvállalást illetően.

A társadalom elítéli a szeretőket, főleg ha az illető nő; habár Szofi házas és más férje után vágyódik, mégis végig rokonszenves marad, bár nehéz eldönteni, hogy a beteljesülésért szurkoljunk, vagy azért, hogy ki tudja verni a fejéből a rendőrt. Mindenesetre az olvasó örül, ha Szofi boldog, és szenved, ha a lány szomorú – Leda Schwartz remekül adja át az érzelmeket. A férfiszereplőkhöz való viszonyunk éppen olyan hullámzóan változik, ahogyan Szofi érzései irántuk.

A szereplők erős jellemmel bírnak, és olyan valósnak tűnnek, hogy szinte kilépnek a könyvből. Szofi egy erős nő, aki bármit megtenne egy gyermekért, ugyanakkor esendő, a nehézségek közepette – talán tudat alatt így védekezve a nyomástól és a kudarctól – meginog. Miro a stabil háttér, a megértő férj, de ő sem tökéletes. Erik a tiltott gyümölcs; az a fajta férfi, akibe hiba beleszeretni és akitől naivitás hűséget várni. Györgyi merev és piszkálódó, de ennek is megvan az oka.

„A látszat kedvéért.” A látszat kedvéért? – ismételgettem. Ez valami zseniális, fenomenális hazugság. A világ legtorzabb, legaljasabb, legmocskosabb blöffje.

Hamar elfogyott a több mint négyszáz oldal, néha viszont megtörte a flow-t egy-egy szóismétlés, oda nem illő kifejezés vagy mondat, illetve maradt benne aprócska, a történet kimenetele szempontjából lényegtelen pontatlanság is.

Néha mosolyogtam az eseményeken, máskor pedig elszorult a torkom. A harmadik szerető jó választás mindazoknak, akik többre vágynak egy könnyed történetnél; ajánlom a boldog házasságban élőknek, a gyermekért küzdőknek, a szeretőknek és a megcsaltaknak. Kíváncsian várom a folytatást!

Leda Schwartzot megtaláljátok Facebookon, a könyvet pedig megvásárolhatjátok a Colocom webshopjában.

*

Tetszett a cikk? Osszátok meg ismerőseitekkel is!

Megtaláltok a Facebookon és az Instagramon is.

Iratkozzatok fel a hírlevélre, hogy értesüljetek a friss bejegyzésekről, DIY ötletekről és akciókról, és töltsétek le az ajándék novellát!
Feliratkozom

Támogasd a munkámat, hívj meg egy kávéra!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük