Mely könyv számít sikeresnek?
Most nyilván rávágjátok, hogy amiből sokat adtak el.
Véleményem szerintem ennél árnyaltabb a dolog; egy könyv úgy is lehet sikeres, hogy nem dönt eladási csúcsokat. Hogy hogyan lehetséges ez? Elárulom! Gyertek, járjuk körbe együtt a siker fogalmát! Vigyázat, erősen szubjektív megközelítés következik!
Rögtön az elején szétválasztanám a szerzőket két csoportra: a hivatásos írókra, akiknek a könyvek eladása jelenti a fő bevételi forrásukat, illetve a hobbi írókra, akik egy főállás mellett próbálnak időt szánni az alkotó tevékenységre.
1.) Eladott példányszám
A legkézenfekvőbb mutató, de nem mindegyik csoport számára ez határozza meg, hogy sikeresnek tekinti-e a művüét. Ha valaki a könyvírásból szeretne meggazdagodni, akkor nem (csak) a magyar könyvpiac vásárlói számára ír könyvet. Kevés olyan szerencsés magyar szerző van, aki megengedheti magának, hogy kizárólag ebből tartsa fenn magát. Nyilván számukra sokkal fontosabbak az eladási adatok. A hobbi írók örömüket lelik az írásban, és az a hab a tortán, ha könyvükből el is kel néhány példány. Az a mennyiség, amit az előbbi bukásnak tekint, az az utóbbinak maga a dicsőség is lehet.
2.) Bezsebelt díjak mennyisége
Mindkét csoport számára megtisztelő, ha valamilyen elismerésben részesítik művét, amelyet utána nem felejtenek el minden lehetséges platformon feltüntetni. (Ha elnyerek egyet, ígérem, kiposztolom! :)) Azonban a hobbi írók túlnyomó részt azt sem tudják, mely kitüntetésben részesülhet(né)nek, milyen pályázatokra nevezhetnék be alkotásukat. Talán a hivatásosok sem. Szumma: ha van, az jó; ha nincs, az sem feltétlenül rossz.
3.) Pozitív kritikák száma
Kifejezetten a kritikusok, könyvekkel foglalkozó bloggerek pozitív megnyilvánulásaira gondolok. Minden író örül annak, ha nyilvánosan méltatják a szerzeményét. És már az is egy kisebb sikernek számít, ha egy kritikus/blogger egyáltalán elolvassa egy hazai szerző művét, ami természetesen nem jár együtt automatikus pozitív véleményformálással. Tehát ha hobbi író vagy, és véleményezték egy könyvedet valamely blogon, akkor hipp, hipp, hurrá! Ha tetejében még elismerően is szóltak róla, ováció és tűzijáték!
4.) Olvasók száma
Az eladási adatok nem tükrözik a tényleges olvasók számát, ugyanis egyetlen megvásárolt könyvet átlagosan 7-20(!) ember olvas el (forrás). Úgyhogy egy hobbi írónak sincs oka elkeseredni, ha kevés példány fogyott a könyvéből, mert jóval több ember forgathatta a kezei között, mint gondolná! Ez pedig mi, ha nem egy csipet siker?
5.) Elégedett olvasók aránya
Ne kerteljünk: egy könyv nem olcsó mulatság! Az ember pedig nem szívesen költ olyan kötetre, ami nem biztos, hogy elnyeri a tetszését; szívesebben vásárol olyan regényt, ami népszerűnek számít a piacon. Mert feltételezi, hogy akkor jó is. Én is futottam már bele. Aztán az olvasására fordított időt elpocsékoltnak éreztem, a rá költött összeget meg ablakon kidobott pénznek. Ellenben egy kis példányszámban értékesített kötetet is lehet annyira élvezni, mint egy bestsellert. Egy hobbi író meglehet, hogy nem értékesít tetemes mennyiséget, de ez a mutatója jobb lehet, mint egy befutott hivatásosé.
+1) Az elhullajtott könnycseppek száma
Vannak az elégedett olvasók, és ezen csoporton belül vannak azok, akiknek nem csupán tetszik a könyv, hanem mély nyomot hagy bennük. Ekkor az írónak (legyen az hivatásos vagy hobbi) sikerül igazán közel kerülnie az olvasójához, megérintenie annak lelkét, megpendíteni egy húrt, amely összeköttetésben van a könnycsatornával. Szerintem az elhullajtott könnycseppeknél nagyobb megtiszteltetés nem érhet egy írót!
Rám Margit Sandemo (Jéghegyek népe) és L. M. Montgomery (Anne) kötetei tették a legnagyobb hatást, zokogtam rajtuk, mint egy kisgyermek. De Dumbledore-t is megsirattam a Harry Potterben.
Többen jeleztétek, hogy a regényemet olvasva egyik vagy másik jeleneten elérzékenyültetek. Ez többet jelent számomra, mint bármilyen díj! Köszönöm, hogy megtiszteltetek a könnyeitekkel! Nekem ez a siker igazi mérőszáma.
Képek forrása: Pixabay
*
Tetszett a cikk? Osszátok meg ismerőseitekkel is!
Megtaláltok a Facebookon és az Instagramon is.
Iratkozzatok fel a hírlevélre, hogy értesüljetek a friss bejegyzésekről, DIY ötletekről és akciókról, és töltsétek le az ajándék novellát!
Feliratkozom
1 című bejegyzés “A siker mérőszáma” gondolatot, hozzászólást tartalmaz