Tisza Kata idézeteivel már többször találkoztam Bibók Bea Facebook-oldalán, és jó ideje szemezgetek a könyveivel. Sásdi Tamás barátom, a Könyvtörténet blog vezetője év elején olvasta a Szakáll Péter illúzióit, az ő ajánlójának köszönhetően figyeltem fel erre a kötetre. Tamás volt olyan kedves, és kölcsönadta. Kevés könyvet cetliztem annyira szét, mint ezt.
A könyv Szakáll Péter pszichológus munkahetét mutatja be. Szakáll hétfőtől csütörtökig a pácienseivel foglalkozik, pénteken önmagával. Különböző emberek, különböző problémák, mégis van bennük valami közös: a függőség, amely számos formában jelentkezhet – nem csak különböző szerekhez kapcsolódóan –, és amelynek eredője valamilyen hiány.
Semmibe nem szeretünk valótlanabbul bele, mint a saját legmélyebb hiányainkból fércelt legmagasabb illúzióinkba.
A könyv stílusa érdekes, szokatlan. Egy elbeszélés és egy szakkönyv elegye, kevés párbeszéddel, sok monológgal és fejtegetéssel. Az irodalmi jelleg tompítja a feszültséget, egyúttal könnyebbé teszi a tömény és komplex anyag befogadást. Vannak újra és újra visszatérő motívumok, amelyek a függés sajátosságaiból adódnak, és megállapítások, következtetések, amelyek a mondanivaló erősítését, tudatosítását szolgálják.
Az „akkor vagyok szerethető, ha a másiknak segítek” elve a végtelenségig kiaknázható, ám valójában sehová nem vezet.
Apránként haladtam, nehéz olvasmány volt számomra, és nem a nyelvezete vagy a stílusa, hanem a témája miatt. Tudtam magamról, hogy nagyon ragaszkodó vagyok, túlzottan is. Tárgyakhoz, helyekhez éppúgy, mint emberekhez. Akkor is, ha felesleges. Ha nem tesz hozzám. Ha rombol. Ahogyan valaki mondta rólam: nem pontokat teszek a kapcsolataimban, hanem vesszőket. Már eljutottam addig, hogy tudok pontot tenni, még akkor is, ha halványat.
Minden függés mögött félelem van, hogy elveszíthetjük az illúziót. Az illúziót, ami fenntartja a függést. Tehát az illúziót sajnos el kell veszíteni ahhoz, hogy a függés engedjen a szorításából.
A függőségből kilépni nehéz feladat, azonban nem lehetetlen. A fájdalom érzése a védelmet szolgálja, ám az emberek sokszor elnyomják, hogy az illúziót fenntartsák. Ahhoz, hogy valaki eljusson a szabadulásig, rendszerint teljesen alá kell merülnie a fájdalomban, egyáltalán, fel kell ismernie és ki kell mondania, hogy fáj. Csak ez után indulhat el a gyógyulás nem lineáris, hibákkal és visszaesésekkel tarkított útján, amely szoros összefüggésben van az önbecsüléssel és határhúzással, a nemet mondással és az önmagáért való kiállással.
A galériában találtok pár kemény idézetet:
A Szakáll Péter illúzióit azoknak ajánlom, akik érdeklődnek a pszichológia iránt, illetve akik úgy sejtik magukról, hogy társfüggőséggel küzdenek, és képesnek érzik magukat szembenézni azzal a tükörrel, amelyet a könyv tart eléjük.
Keressétek a könyvet a könyvesboltok polcain!
Tetszett a cikk? Osszátok meg ismerőseitekkel is!
Megtaláltok a Facebookon, az Instagramon és a TikTokon is.
Kövessetek! 
