Siófok másik arca

Különös érzések kavarognak bennem, nehéz szavakba önteni őket.

Reggel szikrázó napsütésben indultam el siófoki munkahelyemre. A máskor oly forgalmas utakat néhány autó szelte csupán. A piros lámpánál egymástól a szükségesnél nagyobb távolságra várakoztak a szabad jelzésre. Még most sem tudom eldönteni, hogy a véletlen játéka volt, vagy élénk fantáziám láttatta csak ezt velem.

siofok1.jpg

Keresztülbattyogtam a korai órákban is mindig élettel teli, zajos főtéren. Mindössze egy-két magányos alak bukkant fel a látóhatáron, majd tűnt el az épületek árnyékában. Akinek dolga volt, céltudatosan vágott át a téren, nem lődörgött kényelmesen. Lépéseiknek a közeli főúton elvétve elhaladó autók zaja szolgáltatott aláfestést. Mintha a varjak is visszahúzódtak volna fészkük mélyére.

Amikor elhagytam az irodát, szokatlanul kevés ember rótta az utakat. Az a néhány is banki ügyintézésre vagy gyógyszertári kiszolgálásra várt – szigorúan tartva a másiktól a két métert.

A maszk felett idősek és fiatalok együttérző pillantása találkozott. „Te engem, én téged védelek” – mondták szavak nélkül.

A posztapokaliptikus filmeket idézték a látottak. Nem hittem volna, hogy a valóságban is meg fogom tapasztalni egyszer azt, amiről azt hittem, hogy csak a forgatókönyvírók képzelete álmodhat vászonra.

siofok2.jpg

A víztorony ablakaiból is piros szívvel üzennek mindazoknak, akik a koronavírus-veszély ellenére nap mint nap eljárnak dolgozni.

És mégis volt az egészben valami felemelő.

Az emberek megértették, hogy úgy óvhatják egymást a legjobban, ha otthon maradnak. Aki mégis átlépte a háza küszöbét, fegyelmezett volt, nem türelmetlenkedett. Talán sosem láttam még ilyen mértékű toleranciát.

Sok lemondással jár a jelenlegi helyzet, és a shoppingolás, egy jó film megnézése a moziban, egy kellemes hangulatú ebéd az étteremben csak a lista végén foglal helyet.

Generációk nem találkozhatnak, családi ünnepek maradnak el, pajtások vannak elszakítva egymástól, anyák és apák próbálnak helytállni szülőként, tanárként, munkaerőként, miközben megélhetési források kerültek veszélybe vagy szűntek meg. És vannak azok, akik mennek, mert menni kell.

A gyerekeim mindennap megkérdezik, hogy mikor látogatjuk meg a mamit, nagyobbik fiam pedig nagy valószínűséggel úgy lép át felsőbe, hogy a szeretett tanító nénijeivel nem lesz már hagyományos tantermi órája. Anyukám 130 kilométerre lakik, még csak be sem tudok vásárolni neki. És az egészségügyben dolgozik.

Frusztráló a bezártság. Nagy a nyomás.

De egyszer véget ér ez a rémálom, és talán már semmi nem lesz ugyanolyan, mint azelőtt. Talán újragondoljuk az értékrendünket.

Addig viszont a legtöbb, amit tehetünk, hogy távolságot tartunk másoktól, és csak akkor hagyjuk el otthonunkat, ha valóban muszáj.

2020.03.31-én készült 360 fokos felvétel Siófok főteréről:

A felvételek a szerző tulajdonát képezik, más személy általi felhasználásuk nem engedélyezett.

*

Tetszett a cikk? Osszátok meg ismerőseitekkel is!

Megtaláltok a Facebookon és az Instagramon is.

Iratkozzatok fel a hírlevélre, hogy értesüljetek a friss bejegyzésekről, DIY ötletekről és akciókról, és töltsétek le az ajándék novellát!
Feliratkozom

Támogasd a munkámat, hívj meg egy kávéra! 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük