Gratulálok Kállay-Saunders Andrásnak, aki az idei Dalfesztiválon az ötödik helyet szerezte meg, és ne feledkezzünk meg Tabár Istvánról, aki a Running társszövegírója, Szakos Krisztiánról, a dal társzeneszerzőjéről, a két vokalistáról, Cselovszky Rozináról és Fedor Kyráról, a két táncosról, Likovics Alexandráról és Nagy Tiborról, valamint Kelemen Katáról, akinek a szívbemarkoló koreográfiát köszönhetjük!
Megmondom őszintén, a magyar válogatón a Fool Moon It Can’t Be Over című száma volt a favoritom; a döntőben nyújtott teljesítményük teljesen lenyűgözött, amikor is a capella énekeltek.
Azonban meg kell hagyni, András megállta a helyét Koppenhágában! A mezőnyt végighallgatva mindössze két szám hagyott bennem igazán mély nyomot, és az egyik a Running.
A másik a győztes, Conchita Wurst Rise Like A Phoenix című dala, mely szimfonikus kísérete a Budapest Art Orchestrának köszönhető. Lehet vitatni Conchita/Thomas külsejét, annak okát, hatásvadász vagy önmegvalósító jellegét, megteszik ezt helyettem más bloggerek. Engem nem érdekel a nemi identitása, hogy női vagy férfi ruhában áll színpadra, hogy szakállas-e vagy sem. Csak egy dolog: az éneke. Hunyjátok le a szemeteket, és hallgassátok! Képtelen vagyok végighallgatni anélkül, hogy libabőrös ne lennék… Minden további nélkül el tudnám képzelni egy Bond-film betétdalaként, amely mondjuk A főnix feltámadása címet viselné.
Említsük azért meg az izlandi Pollapönköt, amely számomra az idei megmérettetés egyik üde színfoltja volt – minden értelemben! 🙂
*
Tetszett a cikk? Osszátok meg ismerőseitekkel is!
Megtaláltok a Facebookon és az Instagramon is.
Iratkozzatok fel a hírlevélre, hogy értesüljetek a friss bejegyzésekről, DIY ötletekről és akciókról, és töltsétek le az ajándék novellát!
Feliratkozom
