Tavaly júliusban vettem részt először az Imádom a könyveket csapata által szervezett ÍBO-n, azaz író-blogger-olvasó találkozón. Úgy megörültem a sok ismeretlen ismerősnek, akikkel addig csupán interneten keresztül tartottam a kapcsolatot, és akikkel végre lehetőségem nyílt személyesen találkozni, hogy az ellátogató írók más részével egyetlen szót sem tudtam szót váltani. Utóbbi csoportba tartozik Felhőhegyi Balázs is, akinek A Szfinx hét kapuja című könyvéből felolvasott részlet már akkor megmozgatta a fantáziámat. Így hangzott:
„– Tudnod kell, Nathel, hogy a természetben minden kiegyenlítődik. Ez azt jelenti, hogy amint elhangzik a kívánságod, teljesül is. És amikor tejesül, kedves fiam, abban a pillanatban, igen, szinte azonnal, beteljesedik a legnagyobb félelmed is.”
Az idézet sokáig visszhangzott a fülemben, elhangzása után percekig bámultam magam elé. Azon töprengtem, hogy mit kívánt végül Nathel.
Balázs és az Olvass hazait! bloggere, Ilona, volt olyan jó fej, hogy indított egy utazókönyvet a Molyon – nekem is ezáltal nyílt lehetőségem megismerni a teljes történetet. Bevallom, ritkán iktatok be spirituális olvasmányt, de valami okból kifolyólag úgy éreztem, hogy ezt a könyvet el kell olvasnom.
James Whitley sikeres fiatal üzletember. Társas kapcsolatai felszínesek, családjától eltávolodott, barátnők jönnek-mennek. Környezete iránt érzett közönyéből egyedül a katasztrófaturizmus képes kiragadni egy rövid időre. Így jut el Kairóba, ám útja kis híján tragédiába torkollik. Egy bölcs cipésznél talál menedéket. Az öreg egy sivatagi madárhoz hasonlítja, amelyet a környező népek csak utazónak neveznek, mert sosem áll meg, mindig keres valamit. A susztertól szerez tudomást az Évmilliók városáról, amit egy Szfinx őriz. James feltett szándéka megkeresni a helyet, ám a cél előtt megfutamodik, meggyőzi magát arról, hogy az élete úgy jó, ahogyan van, és visszamenekül Angliába. Hamarosan azonban ismét felkerekedik, hogy bevégezze, amit elkezdett. Sivatagi vándorlása során rábukkan a Szfinxre.
„– Ki vagy te?”
– hangzik el a kérdés a Szfinx szájából. Természetesen ilyenkor mindenki rávágja a nevét, a pozícióját, a szerepeit – de ki rejtőzik azok mögött? Az én személyes „utazásom” itt kezdődött el igazán.
„– Hallottam a nevet, amelyet mondtál, és látom a névhez tartozó emlékeket – mondta lassan. – Látlak, ahogy magas házak és röpke életű emberek között kapkodva éled az életed. Látok szíveket feléd fordulni, és eltávolodni tőled. Hallom a fájdalom és az önzés hangját. Látom, ahogy feldúlt otthonok, zaklatott életek között lépkedsz, egyre hidegebb szívvel. Látom, ahogy a fiatalságot hajszolva öregszel. Állandó mozgással próbálod fenntartani azt, amit életnek hívsz, de valójában egyre lassulsz. Ó, látok néhány dolgot, igen. De még így sem tudom megmondani helyetted, hogy ki vagy. A név nem válasz.”
A Szfinx újra és újra próbatétel elé állítja Jamest: minden alkalommal más ember bőrébe bújtatja, hogy a férfi megtalálja a választ a kérdésére. James először önző favágó képében jelenik meg, majd gőgös színészként, később büszke gazdaként, nagyratörő türannoszként, zarándokként, végül festőként – míg rá nem jön, hogy kicsoda valójában. Párhuzamot von a vízió és saját kiüresedett élete között, minden szerep által más leckét tanul meg, és szép lassan levetkőzi régi önmagát. Közben kénytelen szembenéznie sötét árnyakat rejtő múltjával is.
Az olvasó akaratlanul is magába néz, és megteszi Jamesszel az Évmilliók városába vezető utat, ez az utazás pedig maradandó élményt nyújt.
Az érzékletes leírásoknak köszönhetően szinte láttam magam előtt London ködös látképét, a homokbuckák mögé alábukó napot, éreztem a forró sivatagi szelet és az arcomba csapódó homokot. A történet üde színfoltjai voltak az idézett slágerek.
A Szfinx hét kapuja helyenként Az ember tragédiájára emlékeztetett, amelyben Lucifer végigkalauzolja Ádámot az emberiség történelmén: csak ebben a keretszínek Londonban játszódnak, a Szfinx pedig az eltorzított eszmék helyett az emberi gyarlósággal szembesíti Jamest.
Az író sokoldalúságát mutatja, hogy a szereplők által költött dalok és egy dráma részletei is helyet kaptak az egyes színekben. Műveltsége átszivárog a sorokon, megnyilvánul az idézett versekben és a régi mítoszokban, amelyekhez visszanyúl. Máskor maga alkot mítoszt; nem is mindig lehet eldönteni, hogy valós vagy kitalált mondával állunk szemben, és a történet szempontjából nem is fontos. Felhőhegyi Balázs igényes fogalmazásmódja, lenyűgöző szófordulatai a nagy klasszikusokat idézik. A könyv mind tartalmát, mind kivitelezését tekintve kitűnik a könyvpiac kínálatából, igazi kincs. Nem csodálnám, ha rövid időn belül bekerülne a kötelező olvasmányok vagy az ajánlott irodalom közé.
Ajánlom minden spiritualitás iránt érdeklődnek, azoknak, akik befogadóak, nyitottak a változásra, az útkeresőnek és azoknak, akik már a saját útjukat járják.
Felhőhegyi Balázst megtaláljátok Facebookon, A Szfinx hét kapuját pedig megrendelhetitek például a Bookline-on és a Líránál.
*
Tetszett a cikk? Osszátok meg ismerőseitekkel is!
Megtaláltok a Facebookon és az Instagramon is.
Iratkozzatok fel a hírlevélre, hogy értesüljetek a friss bejegyzésekről, DIY ötletekről és akciókról, és töltsétek le az ajándék novellát!
Feliratkozom
