Nekrológ

Nehéz szavakba önteni azt a fájdalmat, amivel egy szeretett házi kedvenc elvesztése jár, meg se próbálom. Inkább elmesélem milyen volt az élet Szágával.

szaga1_2.jpg

Emlékszem, amikor izgatottan mentünk kiskutyát választani, azzal a szent meggyőződéssel léptük át a másik ház kapuját, hogy egy stramm kannal térünk haza majd. Egy kis szuka azonban másként gondolta. Azon a délutánon nem mi választottunk ebet, hanem Szága, az ellenállhatatlan szőrgombóc, választott új családot: bennünket. Új színt hozott az életünkbe, trikolor bundája révén rögtön hármat.

Ő lett az önkéntes kertészem: lelkesen metszette vissza fogaival a növényeket, és olykor átrendezte a virágágyást, mert szerinte jobban mutattak a tulipánok egy kupacban egy földhányás tetején, egy kisebb gödör mellett, amelyben rendszerint ő díszelgett mint kertem legszebb virága.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

T. C. Lang books&diy (@tclangcreative) által megosztott bejegyzés,

Magára vállalta a biocsengő szerepét: csaholása milyenségéből már az előtt tudtuk, hogy ki érkezett hozzánk, mielőtt az illető eljutott volna a kapucsengő megnyomásáig.

Szúrópróbaszerűen tesztelte, hogy a kerítésünk megfelelő védelmet nyújt-e a nem kívánt behatolók ellen, felhívta rá a figyelmünket, hogy meg kéne magasítani, és garantáltan felderített rajta minden lyukat. Jó kapcsolatot ápolt a szomszédokkal, meg-meglátogatta őket, és gondoskodott a fittségünkről, akár éjszaka is falusi sétára invitált bennünket. Ami lyuk felett véletlen átsiklott a figyelme, azt az udvarlói találták meg, ennek köszönhetően megtapasztalhatta az anyaságot. Antilányosítása után népszerűsége megcsappant a környékbeli kanok körében.

Mesterien űzte a „Keresd a párját!” című játékot, soha nem rejtette kétszer ugyanoda a kinti papucs másik felét.

Ha dörgött az ég, még a kerítés se állhatott közénk, képes volt áttörni, csak hogy velünk lehessen és ne féljünk.

Robusztus alkata elég tekintélyt parancsoló volt, mindig elmondtam a látogatóknak, hogy ne aggódjanak miatta, nem harap (még akkor sem, ha valamelyik gyerek a nyelvét igyekszik kihúzni a szájából), ő a világ legjámborabb kutyája, csak a szeretetével öl. Egy besurranó tolvajt valószínűleg halálra nyalogatott volna.

Ha a kezünk tétlenül lógott, már dugta is a fejét, simogattatta magát, ha felemeltük a kezünket, ugrált előttünk vagy éppen ránk. Szegény vendégeink, akik védekezőn maguk elé emelt kézzel próbáltak eljutni a kaputól a bejárati ajtóig…

Hiába teltek az évek, még most is sírt utánunk, ha elmentünk, és körbetáncolt, ha megjöttünk. Ilyenkor biztosra ment: hogy tutira vele maradjunk, ráült a lábfejünkre béklyóként.

Ha belenéztünk azokba az imádattal teli szemekbe, minden csibészségét megbocsátottuk és minden bosszúságunk elszállt.

Szága, akiről elneveztem a könyvemben szereplő kutyust, immár az angyalok saruit cseni el és a mennyország kapuját teszteli.

Hiányzol, Szága!

2 című bejegyzés “Nekrológ” gondolatot, hozzászólást tartalmaz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük