Lélegzetelállító sarki fény Magyarországon!

Azt mondtam, ha az ördög személyesen jön értem, sem vihet magával, amíg nem láttam sarki fényt a saját szememmel.

Tegnap napközben már lehetett tudni, hogy több, egymás utáni napkitörés geomágneses vihart fog okozni a Földön; ennek egyik hatása a sarki fény. Jó páran izgatottan várták, hogy vajon hazánkból is meg lehet-e csodálni a jelenséget, és azt hiszem, nem túlzás azt állítani, hogy ami következett, az minden képzeletet felülmúlt!

Kezd derengeni a sarki fény, balra a holdsarló (telefonnal)

Amikor megpillantottam az egyik csoportban az első képeket, amelyeken halványvörös derengés volt látható, már húztam is a cipőmet, és a régi temető felé vettem az irányt. No nem azért, mert az ördög megjelenésére számítottam, hanem mert a faluban ott a legkisebb a fényszennyezés. Nagyon kellett mereszteni a szememet, hogy valami pirosas árnyalatot észrevegyek az égbolton. Vaktában lőttem pár képet később otthon vettem észre, hogy a kamera már látta azt, amit én még nem… Na de ami ez után jött!
Ekkorra már az oszlopok is megjelentek, sajnos nem adja vissza a kép

Konstatáltuk, hogy igen, ez az, ez minden kétséget kizáróan sarki fény, örömködtem egy sort, visszaindultunk. A család haza is ment, ám engem rabul ejtett a jelenség, még nem tudtam elszakadni tőle. És milyen jól tettem! A vöröses árnyalat egyre erősödött, kirajzolódtak az oszlopok én pedig csak álltam, és nyeltem a könnyeimet… Egy álom teljesült be ezen az éjjelen. Méghozzá a bakancslistám legelső helyén lévő tétel. Még mindig a hatása alatt vagyok. Mint reggel kiderült, éjfél után a vörös szín kiegészült türkiz árnyalatokkal is, sajnos azt már nem vártam meg, de így is életem egyik legnagyobb élménye maradt!

Sajnos az én képeim nem lettek olyan látványosak, mint azok, amelyek bejárták az internetet, de itt hagyom nektek Rafael Schmall videóját, aki a Zselicből, Magyarország legkevésbé fényszennyezett területi egységéről örökítette meg a sarki fényt.

A sarki fény kialakulásáról és a 2024. május 10-i jelenségről többet tudhattok meg Landy-Gyebnár Mónika National Geographicon megjelent cikkéből.
Azt hiszem, elkezdhetek aggódni az ördög miatt. 😇
Láttátok a sarki fényt?
*

Tetszett a cikk? Osszátok meg ismerőseitekkel is!

Megtaláltok a Facebookon, az Instagramon és a TikTokon is.

Kövessetek! 😉

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük