Sienna Cole már a Laura Porterrel közösen írt, Száz évvel utánad című könyvével meggyőzött arról, hogy oda kell rá figyelni. Első önálló regénye, az Álomgyár Kiadó gondozásában megjelent Négyszáz nap szabadság csak tovább erősített ebben. Tavasszal sötétebb vizekre evezett a Lefelé a folyón című drámájával, amelyet lehetőségem nyílt megjelenés előtt elolvasni, és ami után kellett néhány nap, hogy kiheverjem azt a sok érzelmet, amit keltett bennem.
Ujjongtam, amikor megtudtam, hogy a Négyszáz nap szabadságból megismert Patrick Byrne, a démonaival küzdő zongoraművész önálló kötetet kap, és majd’ kiugrottam a bőrömből, amikor Sienna Cole felkért arra a megtisztelő feladatra, hogy legyek az ősszel a könyvesboltok polcaira kerülő Reményszimfónia előolvasója. Ismerve Sienna eddigi munkásságát, magas elvárásokat támasztottam a regénnyel szemben, a végeredmény azonban azokat is felülmúlta.
Ne tántorítson el senkit a Reményszimfóniától, hogy van egy előzménytörténete, a Négyszáz nap szabadság ismerete nélkül is kerek egész, teljes mértékben élvezhető olvasmány, a kettő csupán lazán kapcsolódik egymáshoz. Aki azonban a Reményszimfóniával kezd, valószínűleg kedvet kap a Négyszáz nap szabadság megismeréséhez is, hogy bepillantást nyerjen a „sötét herceg” múltjába.
Fülszöveg:
„Zene és szerelem Bécs szívében
Patrick Byrne, a nagyreményű zongorista-zeneszerző sötét múltja elől menekülve Bécsben próbál új életet kezdeni. Egyetlen dolog hajtja: hogy befejezze és színpadra állítsa élete fő művét, ám eközben nemcsak a lehetetlen feltételekkel, de saját démonaival is meg kell küzdenie.
Carla Kimmel tehetős üzletember férjével érkezik Bécsbe. Egy művészeti alapítvány vezetőjeként felajánlja Patricknek a támogatását, de cserébe ő is kér valamit: zongoraleckéket szeretne venni a zseniális művésztől.
Közös munkájuk során nemcsak Patrick küzdelmei állítanak eléjük akadályokat, de Carla rég eltemetett titkai is felszínre kerülnek. Vajon a zene képes rá, hogy begyógyítsa a sebeket? Van-e remény két összetört szív számára, hogy újra megtalálják a boldogságot?
Sienna Cole, az Aranykönyv-díjra jelölt Négyszáz nap szabadság és a páratlanul izgalmas Lefelé a folyón szerzője új, drámai, romantikus regényében is az emberi lélek legsötétebb mélységeibe tesz lebilincselő utazást.”
A regény egy koncertjelenettel kezdődik: Patrick Byrne bűvöli el játékával a közönséget és az olvasókat. No és Carla Kimmelt, aki maga is tehetséges zongorista, nem mellesleg férjével együtt lelkes támogatói a tehetséges művészeknek.
„Azonnal tudta, hogy meg akarja ismerni a férfit. Birtokában volt valami olyan tudásnak, amiről a nő csak álmodozott, és amit egész életében kétségbeesetten üldözött, mint valami alaktalan, megfoghatatlan fantomképet.”
Carla nem elégszik meg kiváló zongoratudásával, felszínre akarja hozni magából azt a bizonyos pluszt, ami hiányzik az előadásmódjából, és meg van róla győződve, hogy ez csak Patrick segítségével sikerülhet.
Patrick Byrne élete főművén dolgozik. Ahogyan fényesedik csillaga a zenei géniuszok egén, úgy hatalmasodnak el rajta démonai; mind morálisan, mind anyagilag egyre lejjebb csúszik, savas megjegyzéseivel elmar maga mellől mindenkit.
„– Az a helyzet, hogy nem nagyon tolonganak az ajtó előtt a pénzeszsákok, akik el vannak ragadtatva a nagyszerű személyiségedtől – gúnyolódott a férfi. – Hiába nyalok be csontig bárkinek, ha utána egyetlen mondatoddal romba döntesz mindent. Javíts ki, ha tévednék, de az, hogy nyíltan „ízléstelen, botfülű kultúrbarbárnak” nevezel egy kuratóriumi elnököt, aligha ébreszt irántad ellenállhatatlan szimpátiát.
– Miért, szerinted nem az?”
Dr. House Patrick Byrne-hoz képest egy finom úriember. A szarkasztikus humor mögött és a tüskékkel körülölelt vastag páncél alatt azonban egy megsebzett lélek lakozik, aki számára egyetlen gyógyír létezik: a zene.
Carla hiába ajánl Patricknek mindkettőjük számára előnyös üzletet, a férfi őt is el akarja üldözni, ám a nőben emberére akad. Itt kezdődik kettőjük „négykezese”.
Az írónő egyik karaktert sem idealizálja, éppoly esendők, akár a hétköznapi emberek. Carla kedves, intelligens, pozitív energiát árasztó, erős jellem; Patrick az ellenpólusa a maga hihetetlenül arrogáns viselkedésével, az őt körüllengő fájdalommal, állandó kétkedésével és önpusztító életmódjával. A nőnek – Patrickhez hasonlósan – megvannak a maga sötét titkai, melyekről szép lassan lehull a lepel, ezzel párhuzamosan Patrick számára megcsillan egy szebb jövő lehetősége. Ez a kettősség, a remény és a reményvesztettség tánca – amelyben hol egyik, hol másik veszi át a vezető szerepet – végigkíséri a könyvet, és gondoskodik az érzelmi hullámhegyek- és völgyek váltakozásáról.
„Egy sebzett lelket csak egy másik sebzett lélek érthet meg – aki erőszakkal közeledik a törékeny rózsához, csak a töviseit érheti el.”
Sienna Cole a lélek legmélyebb, legzordabb bugyraiba kalauzol. A trauma feldolgozásának két szélsőséges módját mutatja be: az elfojtást és az indulatok féktelen szabadon engedését. Feltárja az okait egy mesébe illően kezdődő frigy válságba kerülésének; hitelesen érzékelteti a drogfüggő személy mozgatórugóit, problémáit, kínjait – mindezt anélkül, hogy pálcát törne felettük. Végig a realitás talaján mozog, nincsenek túláradó romantikával fűtött, tündérmesébe illő jelenetek, váratlanul előtörő érzelmek, hirtelen jött megvilágosodás, épp ellenkezőleg: mint a bimbódzó rózsa, lassan, fokozatosan bontja ki szirmait, hogy teljes pompájában mutatkozhasson meg.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A könyvben rengeteg nagyszerű, megszívlelendő gondolat jelenik meg, melyeknek egyik szócsöve a pszichiáter, aki rávilágít a megbocsájtás, az elengedés fontosságára, és talán ez a könyv egyik legfontosabb mondanivalója is: ahhoz, hogy mások elfogadjanak bennünket, előbb magunkat kell elfogadnunk, ehhez pedig elengedhetetlen leráznunk a harag és a fájdalom láncait.
Az írónő csodálatosan forgatja a szavakat és elképesztően mély érzelmi töltetettel ruházza fel őket, ezáltal az olvasók nem pusztán olvasnak a szereplők érzéseiről, hanem át is élik azokat. Minden egyes mondata a csontomig hatolt. Sienna Cole úgy játszik az olvasók lelkének húrjain, mint Patrick Byrne a zongora billentyűin.
„– Azt hiszem, most már értem, miről beszélt az elején. De tudja, iszonyú nehéznek találom. Ami magából a létező legtermészetesebben árad, abba én majdnem belepusztultam a múltkor.
– Az a legjobb az egészben, Carla – nézett rá a férfi –, hogy én is belepusztultam.”
És én is. Szinte hihetetlen, hogy egy zongorajelenet leírása ekkora hatást képes gyakorolni valakire. Bevallom, ritkán hallgatok klasszikus zenét, de a könyv meghozta hozzá a kedvemet. Egyúttal szeretném kifejezni abbéli reményemet, hogy a könyv végén helyet kap majd egy tracklist, amely tartalmazza a könyvben feltűnő zeneműveket.
A Reményszimfónia több egy egyszerű romantikus regénynél: egy fájdalmasan szép történet az elfogadásról, a kitartásról és a reményről.
Ez nem a te könyved, ha:
– egy könnyed szerelmes regényre vágysz,
– kockás hasú „álompasikról” olvasnál,
– előítélettel viseltetsz a függőséggel küzdők iránt.
Ellenben ha szereted:
– ha az érzelmek magukkal ragadnak,
– az igényesen megfogalmazott, mondanivalóval átitatott olvasmányokat,
– a komolyzenét, vagy kíváncsi vagy egy művész bonyolult lelkivilágára,
akkor neked való, és érdemes előjegyezned ITT.
„– (…) Szerintem a szeretetnél nincs hatalmasabb erő. A szeretet az, ami világokat emel fel, gyógyít és életben tart. Miért pazarolnám az energiámat gyűlöletre, amikor szerethetek is helyette?”
A Reményszimfónia 2018. október 3-án 17 órakor debütál az Álomgyár Könyvesboltban megrendezésre kerülő tripla könyvbemutatón.
Kulisszatitkokért csatlakozzatok Sienna Cole Facebook-csoportjához,
Köszönöm a szerzőnek a felkérést és az élményt!
*
Tetszett a cikk? Osszátok meg ismerőseitekkel is!
Megtaláltok a Facebookon és az Instagramon is.
Iratkozzatok fel a hírlevélre, hogy értesüljetek a friss bejegyzésekről, DIY ötletekről és akciókról, és töltsétek le az ajándék novellát!
Feliratkozom
