Csillagom

Követem már egy ideje Lione Stanislavot a közösségi médiában, a storyjai és posztjai alapján pedig megállapítottam, hogy sok közös van bennünk, nem csak a csillagmánia. :)) Meg azt is, hogy nagyon kellemes, közvetlen a fogalmazásmódja. Tetszettek a készülő könyvéről elejtett morzsák, a megérzésem azt súgta, jó kis történet lesz, és amikor megkeresett, hogy lennék-e a Csillagom előolvasója, nem hezitáltam, igent mondtam. És igen, az ösztöneim nem csaltak meg!

„Csillagom” A teljes bejegyzés megtekintése

Jádeszív

Bogár Erika 2011-ben kezdte el írni az Álomőrzők című regényét, az olvasók a blogján követhették nyomon a történet alakulását. Később a blogról el lett távolítva, Nádasi Krisz lektorálta, és átdolgozásra került. A belefektetett munkának pedig most beérik a gyümölcse: 2022. augusztus végén jelenik meg Jádeszív címmel a NewLine kiadó gondozásában.

„Jádeszív” A teljes bejegyzés megtekintése

bőréhség

Évek óta követem É. Tóth Judit – költő, blogger-vlogger, tartalomkészítő, kommunikációs tanácsadó – munkásságát, haikuit mindig is nagyon találónak tartottam. Nem vagyok nagy versfogyasztó, megfelelő hangulatra van szükségem a versolvasáshoz, de a haikukra – azok tömör, de csattanós volta miatt – bármikor nyitott vagyok. É. Tóth Judit csokorba foglalta Instagramon található versei egy részét, megtűzdelte addig nem publikáltakkal, és bőréhség néven az olvasók kezébe adta (igen, így, kisbetűvel, nem vétettem helyesírási hibát, alább visszatérek rá). Nem sokat gondolkodtam, hogy megrendeljem-e, úgyhogy tavaly megajándékoztam vele magamat névnapomra. Azóta pedig többször is fellapoztam. És még fogom is.

„bőréhség” A teljes bejegyzés megtekintése

A nyírfák csendje

A követőimnek ismerősen csenghet Tomcsik Nóra neve, nem egy könyvéről írtam már ajánlót (és még fogok is). Érdekes volt végigkövetni, hogyan alakul karaktereinek, A változások korából megismert Henry, George, Lotte és Sarah sorsa – és még alakul ezután is, ugyanis az írónő jelenleg a sorozat befejező kötetén, A hazatérésen dolgozik.

Időközben több történelmi regényt is írt: tavalyelőtt megjelent a Tél Berlinben című könyve (amely a könyvespolcomon várja, hogy rá kerüljön a sor), pár hete pedig A nyírfák csendje, amelyet lehetőségem nyílt megjelenés előtt elolvasni.

„A nyírfák csendje” A teljes bejegyzés megtekintése

A fekete esernyős férfi

Gyermekfejjel elvarázsolt a kozmosz, űrhajós szerettem volna lenni, a Star Strek-sorozat pedig tovább erősítette ebbéli elhatározásomat. (Utóbbinak köszönhetően bálnát szerettem volna háziállatként tartani, kiszámoltam, hogy pont elférne egy, a kertünkbe ásott akváriumban, csak ne nagyon akarjon ficánkolni.) Ez az álmom végül nem valósult meg (és a bálnáról is letettem), a világűr iránti vonzalmam azonban később is megmaradt. Mindannyiszor beleszédülök, amikor eltöprengek a méretein, és tinédzserként sem tartottam lehetetlennek, hogy a mi bolygónkon kívül is van értelmes életforma. Habár nem falom őket sorban, de nem állnak tőlem távol a földönkívüliekről szóló történetek, fel tudom idézni, milyen izgatottan vártam anno az X-akták soron következő epizódját (á, dehogy volt hozzá bármi köze David Duchovnynak, nem, á). John Cure A fekete esernyős férfi című könyvében pedig akadnak bőven dolgok „odaátról”!

„A fekete esernyős férfi” A teljes bejegyzés megtekintése

A kislány, akinek a fáján madarak ülnek

Belláné Tóth Erika felkért, hogy írjak ajánlót A kislány, akinek a fáján madarak ülnek című könyvéről. A történetet a cisztás fibrózisban szenvedő kislányának talált ki eredetileg. Nem szimpla esti mese volt: azt a célt szolgálta, hogy megértesse vele, betegsége (cisztás fibrózis) miatt minden egyes nap inhalálnia kell. A berregő gép, a ködpára meglehetősen ijesztő egy apró gyermek számára. Tapasztalatból tudom. A háromból az egyik gyermekem tartósan beteg, a másik esetében pedig félő volt, hogy az allergiája asztmáig súlyosbodik, mi is jól ismerjük az inhalátort. Épp ezért vállaltam el a felkérést.

Kép forrása: a szerző weboldala „A kislány, akinek a fáján madarak ülnek” A teljes bejegyzés megtekintése

Menekülés, New York, szerelem

Czank Nelli – azaz Cornelie C. G. – összes eddig megjelent regénye dedikálva sorakozik a könyvespolcomon. Mind kellemes kikapcsolódást nyújt egy bekuckózós napra, de bizton állíthatom, hogy az Erawan Kiadó gondozásában megjelent Menekülés, New York, szerelem viszi a pálmát mind közül! Az írónő kitüntetett bizalmával, még 2020-ban megkeresett, hogy bétázzam a nyers regényt, én pedig – az írói stílusát és a többi történetét ismerve – szívesen bólintottam rá a felkérésre. (Sőt már a következő kéziratához is volt szerencsém, ami szintén egy lebilincselő történet lesz, de pszt!)

„Menekülés, New York, szerelem” A teljes bejegyzés megtekintése

Széttört akkordok

Kevés könyvről mondhatom el, hogy olyan sokszor olvastam el, mint a Széttört akkordokat, talán csak a saját regényemet bújtam többet megjelenés előtt.

A körmök kifejezetten a könyvhöz készültek, köszönet érte Kanász Boginak  (A’karom)

Bogár Erikával az online ismeretségünk valamikor a 2010-es évek derekára nyúlik vissza, egy könyves csoportban akadtunk össze, röviddel a Tullia meséi – Őrző című fantasyje megjelenése után. Nem sokkal később „Széttört akkordok” A teljes bejegyzés megtekintése

Szilánk

Krencz Nóra Szilánk című regényéről írt könyvajánlóm október óta várta, hogy élesítsem, de a tanulmányaim és egyéb kötelezettségeim miatt csak most került rá sor. Időközben a hozzá lőtt kép is aktualitását vesztette, így újat készítettem, de azért megmutatom az őszi fotókat is. 🙂

szilankkonyvajanlo_tcl.jpg

Nem biztos, hogy tárgyilagos ismertetőt sikerül készítenem a regényről, ugyanis én is bábáskodtam felette: előolvasóként voltam jelen a megszületésénél, elláttam Nórát biztató szavakkal, ahol pedig szükségét éreztem, megjegyzésekkel, észrevételekkel. Tudjátok, mit? Nem is akarok tárgyilagos maradni, már akkor is imádtam a történetet, amikor bétáztam! És ha elolvassátok a könyvet, benneteket is el fog gondolkodtatni!

„Szilánk” A teljes bejegyzés megtekintése

Lelkem titkai

Bizonyára észrevettétek, hogy nem tőlem hangos az internet, nem én folyok a csapból, nem velem van tele a Facebook- és Instagram-hírfolyam, és a blogbejegyzéseim is megritkultak. Az eddiginél is több fronton kell helytállnom, ezért kénytelen voltam valamelyik területen visszavonulót fújnom, és – mivel a gyerekeim nem vették volna jó néven, ha kölcsönadom őket, a kajára valót is meg kell keresni, meg az egyetemen sem malmozunk – az online jelenlétre esett a választásom. Vagyok, tevékenykedem, csak ritkábban. Köszönöm, hogy mindezek ellenére kitartatok mellettem! <3 Ha tudtok egy tuti módszert, amivel duplikálni tudom magamat, szóljatok! 🙂

A fentiek miatt kénytelen vagyok visszautasítani a megtisztelő olvasási felkéréseket is. Kaptam azonban egy olyan megkeresést, amire – a beleolvasás után – nem tudtam nemet mondani. Szántó Edit részt vett az EZ-Könyv regénypályázatán, amelyen e-könyves megjelenést nyert, az ő gondozásukban jelent meg a Lelkem titkai.

„Lelkem titkai” A teljes bejegyzés megtekintése