Egy kedves ismerősöm, Éva könyvajánlójának köszönhetően figyeltem fel a Nagymama és az Úristen című könyvre. Tőle kaptam kölcsön Hjalmar Bergman regényét, amelyet ezúton is köszönök neki. Szeretem az északi irodalmat – a norvég Margit Sandemo a kedvenc írónőm –, és most sem csalódtam.
A több mint száz évvel ezelőtti történet
helyszíne Wadköping – egy kitalált svéd város, amelyet Bergman szülővárosáról mintázott –, itt él Nagymama a Borckok kastélyában. A regény első felében az élelmes, pragmatikus gondolkodású és határozott Nagymama, Agnes múltja bontakozik ki: miként hagyta ott apját és került kapcsolatba a Borckokkal, lett cselédlányból egy udvarház vasakaratú vezetője, hogyan teltek a mindennapjai fiatalasszonyként és milyen sorscsapások érték. A hetvenhatodik születésnapjára készülve reménykedik, hogy a kastély megtelik a családtagjaival.
Mert hát kivel tanácskozzon az ember, ha a férje meghalt, a gyerekei szétszéledtek, az unokáinak még a nyomát sem látja, a régi barátok meg eltűntek a föld színén – vagy épp a föld alatt? Mégis kivel beszélgessen? Az Úristen mindig kéznél van.
A születésnapján azonban
régi emlékek és sérelmek törnek felszínre – ezek teszik ki a regény második felét. Kiderül, hogy Nagymama családja merőben másként emlékszik az eseményekre, a fájdalmas szembesítés pedig összezavarja az idős asszonyt. Az olvasó feladata eldönteni, hogy kinek hisz, melyik Nagymama igazi énje, mi történt valójában és kivel játszik a képzelete.
Hiába, nehéz dolog az emlékezet. És még nehezebb, ha az ember arra alapozva ítélkezik, és tesz különbséget helyes és helytelen közt. Emlékszünk számokra, történetekre, képekre. Olyan eseményekre viszont nem, amelyek túl bonyolultak. Hiszen az ember nem érti, mi történik épp, és így emlékezni sem tud rá. Még kevésbé tudja az ember az esemény okát és magyarázatát. Húsz éven át támaszkodik az ember egy boldog, jó emlékre, mint a koldus a botjára. Aztán szembejön valaki, aki szintén emlékszik. De máshogy emlékszik, teljesen máshogy.
Szerettem
az író fanyar humorát, Dió Dávid színvonalas fordítói munkáját pedig külön ki szeretném emelni.
Megindító történet
családról és az emlékezésről. A Nagymama és az Úristent a családregények és a skandináv irodalom kedvelőinek ajánlom.
Tetszett a cikk? Osszátok meg ismerőseitekkel is!
Megtaláltok a Facebookon, az Instagramon és a TikTokon is.
Kövessetek! 
