Kultköltészet, avagy térképre kerültem

A Szentendrei Kulturális Központ idén ötödik alkalommal hirdette meg a KULTKÖLTÉSZET – A költő te magad légy! felhívását, hogy a magyar költészet napja alkalmából versbe borítsák a várost, és a beérkezett műveket belvárosi helyszíneken, buszmegállókban és üres plakáttartókban helyezzék el. Gondoltam egy merészet, és én is beküldtem két veresemet: a Bocsánat című haikumat, illetve a Nem félek!-et.

Az idei pályázatra 289 költő közel 500 költeménye érkezett be, amelyből 51 helyszínen 82 verset tettek közszemlére. Legnagyobb megdöbbenésemre a Nem félek! is köztük volt, ezáltal az én nevem is felkerült a verstérképre!

Képek forrása: Szentendrei Kulturális Központ

Már több mint egy hete aktív torok- és gégegyulladással küzdöttem, ezért némaságra és ágynyugalomra voltam ítélve. Mégis felkerekedtem, hogy a saját szememmel is lássam a kiplakátolt versemet, hiszen ki tudja, adódik-e még ilyen lehetőség az életemben. És meg is találtam Nem félek!-et az Édeni Édességek üzletének ajtaján. Egyszerre töltött el büszkeség és éreztem zavarba ejtőnek.

Képek forrása: Szentendrei Kulturális Központ

Április 12-én délelőtt Szentendre Vásárterén Galambos Péter olvasott fel klasszikus verseket, illetve válogatott a beküldöttekből. A Jóbarátok című sorozaton nőttem fel, Galambos Péter Ross magyar hangjaként számomra ikon. Abban a megtiszteltetésben részesültem, hogy az én verseimet is felolvasta. Ezúton is hálásan köszönöm neki és a szervezőknek a maradandó élményt!

A helyszínen gólyalábasok és a szervezők osztogatták a beküldött verseket, azokat is, amelyeket nem plakátoltak ki (ide kattintva elolvashatjátok az összes beküldött költeményt). Hiába vadásztam egy Nem félek!-et, sajnos csak egy Bocsánatot sikerült eltennem, de a felolvasás számomra sokkal többet jelentett, belém égett. ❤️

Tettetek lírai sétát a verstérképpel Szentendrén?

*

Tetszett a cikk? Osszátok meg ismerőseitekkel is!

Megtaláltok a Facebookon, az Instagramon és a TikTokon is.

Kövessetek! 😉

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük