Interjúhétfő – Vendégszerző: Tiszlavicz Mária

Habár pünkösd hétfő van, az interjúhétfő tovább dübörög. Ezúttal az Egy őrült történet című könyv egyik szerzőjével, Tiszlavicz Máriával beszélgettem, aki „civilben” orvos és családanya. Mesélt a kezdetekről, az alkotás menetéről, a közös munkáról, a könyvkiadásról és a készülő könyvéről is. Fogadjátok szeretettel!

Tiszlavicz Mária

TCL: Rendhagyó módon kicsit elébe vágok a dolgoknak. Múlt hónapban jelent meg az Egy őrült történet című könyv, mely hét szerzőt sorakoztat fel, köztük téged is. Hogyan csatlakoztál az Egy őrült történet írógárdájához? Milyen volt együtt dolgozni a többiekkel? Hogy zajlott a munka?

TM: Az Egy őrült történet ötlete Egri Zsanna fejéből pattant ki. Kaptam tőle egy üzenetet: van egy őrölt ötletem! Mi lenne, ha írók összefognánk, és elkezdenénk közösen egy történetet? Mindig más fűzné tovább a cselekményt, figyelembe véve az előzményeket. Mint a sorozatírók. Érdekes lenne a különböző stílusok találkozása! Gondoltam magamban, miért ne! Izgalmas kihívásnak találtam, és úgy véltem, remek alkalom lesz megismerni az írótársakat. Először négyen bólintottunk rá a felkérésre. Szépen sorban elkezdtük írni a fejezeteket, és mindegyikünk másfelé kanyarította a történetet. Eleinte csak a magunk „szórakozására” írtunk, s közben észrevétlenül is tanultunk a másiktól, lelkesítettük és segítettük egymást. Aztán még három író csatlakozott a csoporthoz, így heten vagyunk az Egy őrült történet alkotógárdája. Az alkotás során végig kapcsolatban voltunk egymással: ha kell, javítottunk vagy ha elakadt, tovább lendítettünk valakit. Továbbá mindent megbeszéltünk. Összesen tizennégy fejezet készült el és jelent meg az írók blogján. A sztorit pedig mindegyik író a saját fantáziája szerint zárta le, így rendhagyó módon hat befejező része van a történetnek. Az Egy őrült történet áprilisban jelent meg a Publio Kiadó gondozásában e-könyvben, és hamarosan nyomtatottként is kézbe lehet majd venni. Egymás részeit korrektúráztuk, a szerkesztést pedig én magam csináltam. Azóta még többen csatlakoztak hozzánk, és már egy új történeten dolgozunk. Támogatjuk és inspiráljuk egymást, kapunk egymástól őszintén hideget-meleget – ezek mind a fejlődés eszközei.

TCL: Kanyarodjunk vissza a kezdetekhez. Honnan jött az indíttatás az írásra? Milyen életesemények sodortak az írás felé?

TM: Gondolkodom, hogy mit válaszolhatnék a kérdéseidre, de nem tudok konkrétumot mondani. Mihelyt megtanultam írni és olvasni, a könyvek meg az írás, még ha olykor háttérbe is szorultak, az életem részévé váltak. Mindig szerettem fogalmazásokat írni, akár kötelező volt, akár csak szorgalmi feladat. Emlékszem, akkoriban először mindig piszkozatot írtam, és csak a végső, a szerintem tökéletes példány került bele tintával a füzetbe. A másik kedves elfoglaltságom az álmodozás volt. Egyszer azt mondtam magamnak, mi lenne, ha a kitalált történeteimet leírnám? Számtalan sztoriba kezdtem bele (szándékosan nem mondom, hogy regénybe), de a legtöbbje félbe maradt. Vagy jött egy újabb ötlet, amit sürgősen papírra kellett vetni, vagy egyszerűen csak elvesztettem a cselekmény iránt a lelkesedét. Azóta is hajlamos vagyok fellángolni egy kitalált sztori iránt, de ezeket mostanában gyorsan, vázlatszerűen leírom egy füzetbe. Ott várják az idejüket, hogy majd egyszer regénnyé formáljam őket.

TCL: Mikor és mennyi idő alatt készült el az első műved?

TM: Pontosan nem tudnám már megmondani, mikor kezdtem el az első könyvemet, de az biztos, hogy évek teltek el az első mondat megszületése és a regény megjelenése között. Amikor nekifogtam megírni, először tizenegy oldalt tett ki az egész. Megmutattam az egyik tanáromnak, aki azt mondta: „Ebben van valami! Akár egy komoly regény is születhetne belőle!” Megköszöntem a véleményét, majd eltettem a kéziratot a fiókba. Csak évekkel később vettem elő, elolvastam, és úgy döntöttem, vágjunk bele! Meggyőztem magam, hogy meg tudom csinálni. Fogtam a történetet, „kicsit” kibővítettem, kiszíneztem. Több mint háromszáz oldal lett a végeredmény. Így született meg az Őrangyalom!

TCL: Miből merítesz ihletet az íráshoz?

TM: Mindenből, ami körülvesz, és ami körülöttem zajlik. Észreveszek valamit az utcán, olvasok egy könyvet, elmegy előttem valaki, látok valamit a tévében, elcsípek egy párbeszédet, meghallok egy zenét vagy egy szövegrészletet, és máris beindul a fantáziám: szinte észrevétlenül formálódik egy történet vagy egy jelenet. Az is előfordult már, hogy szinte a semmiből pattant ki egy ötletmorzsa, leginkább éjszaka, amikor a babámat etettem.

TCL: Hogy néz ki nálad az alkotás folyamata? 

TM: Leülök a gép elé, megnyitom a szövegszerkesztőt és gépelek. 🙂 Komolyra fordítva a szót, azon írók körébe tartozom, akik jegyzetet, vázlatot készítenek, böngésznek, kutatnak, utánajárnak dolgoknak. Hiába játszódnak a történeteim valós helyszíneken, komplett világot építek fel a szereplőimnek. Megalkotom azt a környezetet, ahol szívesen vagy viszolyogva élik mindennapjaikat. Kitalálom, milyen volt a szereplők gyerekkora, hogyan beszélnek és járnak, mit szeretnek, mitől félnek, miről álmodnak, milyen ruhát kedvelnek, milyen iskolát végeztek, és így tovább. Persze a történetbe nem kerül bele minden kis apróság, de a figurák ezektől lesznek életszerűek. Általában amikor elkezdek írni, nagy vonalakban már látom az egész cselekményt az elejétől a végéig. De a regény gyakran magát alakítja, és így módosul a végkifejlet is. Mondhatnám, a szereplők önálló életre kelnek, én csak a krónikásuk vagyok.

TCL:  Minden egyes nap tollat ragadsz?

TM: Nagyon szeretném, ha minden egyes nap tudnék X órát írni, de ennek még nem jött el az ideje. Az alkotás inkább hullámokban tör rám, persze néha olyankor is, amikor nem vagyok gép közelben vagy nincs kéznél papír meg toll. Ilyenkor igyekszem memorizálni mindazt, amit kitaláltam, és az első adandó alkalommal leírom.

TCL: Hagyod, hogy a fantáziád repítsen, vagy megszerkeszted a történetet?

TM: Ha elkap az ihlet, hagyom repülni a képzeletemet, az ujjaim meg olykor nem győzik követni a gondolataimat. Ilyenkor ömlenek a szavak, és megírok egy fejezetet egy ültő helyemben. Máskor az addig leírtakat javítom lelkesen, vagy egészítem ki. De van olyan nap, amikor csak olvasgatom az addig leírt sorokat, és próbálom újra felvenni az elejtett fonalat. Változó, hangulattól és a rendelkezésre álló időtől is függ. Sajnos előfordul az is, amikor alkotói válságban vagyok, vagy rajtam kívülálló ok miatt nem jutok a géphez. Ilyenkor jegyzeteket készítek, esetleg csak fejben érlelem a történetet.

TCL: Vannak tesztolvasóid, tanácsadóid?

TM: Ó, hogyne! Több is, akiknek ez úton is köszönöm a munkájukat és a segítségüket! Nagyon kedves, őszinte barátokra találtam. Széles olvasói körnek szánom a műveimet, és a tesztolvasóim sem egyformák. Mindegyikük másként látja a soraimat, de ez így van jól. Igazi segítséget jelentenek, mert olyan dolgokra mutatnak rá, amik felett elsiklok, vagy amikre az alkotás közben nem is gondolok. Elmondják például az egyik szereplő reakciója nem passzol teljesen az adott helyzethez, logikai bukfenc van a történet menetében, mert nem fejtettem ki valamit érthetően. Ilyenkor képzeletben a homlokomra csapok, hogy „mennyire igazad van!” Néha csak elejtenek egy megjegyzést, aminek szerintük nincs jelentősége, de én ezeket az apróságokat is mindig megfontolom magamban. Egy-egy jelenetet éppen ilyen megjegyzések hatására egészítettem ki, töröltem el vagy írtam át teljesen.

TCL: A veled történtek, főbb életeseményeid visszaköszönnek az írásaidban?

TM: A készülő regényemben található az (eddigi) élményeimből a legtöbb. Nem véletlenül választottam a helyszínül Klagenfurtot. Maga a cselekmény fő vonala már kialakult, amikor elkezdtem azon gondolkodni, hogy hova is „ejtsem le” a szereplőimet. Vagyis hol éljenek, milyen közeg a legmegfelelőbb, ahol az a sok minden, amit kitaláltam nekik, megtörténjen velük. Aztán eszembe jutott ez az osztrák város, ahol az egyik gyakorlatomat töltöttem az egyetemi éveim alatt. Nagyon megszerettem Klagenfurtot, a Wörthi-tavat meg azt a miliőt, ami a környéket belengi. Rögtön tudtam: a hőseim itt élnek! A könyvben többek között megjelenik az a diákszálló, ahol annak idején laktam. Ezenkívül személyes tapasztalat vagy történés nem nagyon jellemző a műveimre, inkább csak az inspirációmat és az érzéseimet írom le egy-egy szereplő szavain vagy tettein keresztül.

TCL: Magam is kisgyermekes anya vagyok, tudom, hogy nem egyszerű összeegyeztetni a családi életet az alkotással. Oszd meg velünk a titkod, neked hogyan sikerül!

TM: Mottóm: az embernek arra van ideje, amire szán magának! Lopok innen is pár percet, onnan is negyed órát. Természetesen a kislányom az első, mert még pici, nagyon igényli a figyelmemet és a társaságomat. Ezért elsősorban az alvásidőket használom ki, vagy azokat a perceket, amikor eljátszik egyedül a járókában. A férjem is roppant segítőkész: ha például engem elkap az ihlet, akkor egyedül viszi sétálni a lányunkat. Máskor meg én tologatom egyedül a babakocsit, és gondolatban tökéletesítem, helyre teszem azt a részt, ami éppen megakasztott.

TCL: Szembesülsz nehézségekkel írás során?

TM: Kinek mit jelent a nehézség? Az alkotói válság az egyik mumusom. Én csak így nevezem, amikor ülök a monitor/papír előtt, és nem jönnek a szavak. Ilyenkor bezárom, elteszem, és rá sem nézek pár napig, akár egy hétig. Mást csinálok – belefogok egy új novellába, játszok a kislányommal, elolvasok néhány történetet, sétálok, zenét hallgatok, veszek egy új könyvet, amit mindig is el akartam olvasni – a lényeg, hogy kizárjam a problémát jelentő sorokat a fejemből. Ez segít tiszta lappal folytatni a félbehagyott a művet, mert amikor újra előveszem, szinte kiugrik a monitorról/papírról a hiba, hol kell javítani, és hogyan tovább. Másik nehézség: amikor össze akarom kötni A eseményt B cselekménnyel, és úgy akadoznak a sorok, mint két rozsdás fogaskerék. Másként megfogalmazva, amikor tudom, mi történik a hőseimmel, de nem bírom azt szavakba önteni. Ilyen esetekben nagyon tudok szenvedni, de ekkor sem adom fel. Mintha biciklivel kéne felmennem a hegyre. Nem szabad megállni. Írok, írok, aztán ha átküzdöttem magam a kritikus részen, megint jön a sima terep, és száguldanak a sorok.

TCL: Van olyan személy, akinek a rád tett benyomása tükröződik a műveidben?

TM: Műfajválasztást tekintve (krimi) Agatha Christie-t emelném ki. Nagyon nagy hatással vannak rám a művei, a munkássága és az élete. Természetesen vannak mások is, akik mély benyomást tettek rám, de sosem a teljes személyiség köszön vissza. Egy mozdulat, egy reakció, egy mondat, ami megragad engem, és ha tudom, megörökítem a műveimben. Ezeket az apró megnyilvánulásokat talán soha senki sem fogja felismerni, de nekem sokat jelentenek.

TCL: A borítóidat te tervezed, vagy szakemberekre bízod?

TM: Az Őrangyalom! borítóképének kiválasztásában a férjem segített, a többit a kiadó csinálta. A készülő könyvem borítóját pedig, grafikussal karöltve készítettük el. Azt hiszem, a további borítóimat tekintve ennél a második megoldásnál maradok, így biztos lehetek benne, hogy profi segítséget kapok az elképzeléseim megvalósításához.

TCL: Mi a véleményed a könyvkiadás jelenlegi helyzetéről? Miért döntöttél úgy, hogy magánkiadásban jelenteted meg a könyvedet?

TM: Őszinte leszek, maga a könyvkiadás, mint üzletág, nagyon új nekem. Még kezdő tanuló vagyok a témában. A magánkiadás pedig adta magát: rátaláltunk egy ingyenes lehetőségre, én pedig éltem vele. Akkor még nem is sejtettem, mennyire mély vízbe ugrom bele, de így lehet megtanulni úszni: napról napra többet tanulok magáról a marketingről, a reklámról, a könyvkiadás rejtelmeiről.

TCL: Mit gondolsz arról, hogy sokan úgy vélik, magánkiadásban csak azok a könyvek jelennek meg, amelyeket a nagy kiadók nem találtak kiadásra méltóknak?

TM: Nem értek egyet a kérdéssel. Szerintem a magánkiadást azok próbálják meg elsősorban, akik nem tudják megfizetni a kisebb-nagyobb kiadókat. Igaz, hogy a reklámok befolyásolják az embereket, de ha alaposan szétnéz az ember, igazi gyöngyszemekre bukkanhatunk a magánkiadások között is, amik helyből kenterbe verik az agyonreklámozott bestsellereket.

TCL: E-könyv vagy nyomtatott könyv párti vagy?

TM: Határozottan nyomtatott könyv párti. Szeretem olvasás előtt megsimítani a borítót, átpörgetni a lapokat, és igen, én a szagolgatósok táborát bővítem. Lehet, hogy az e-könyv olvasó sokkal praktikusabb, mert kis helyen magammal tudom vinni Rejtő összes művét, de mégsem ugyanolyan az élmény, mintha papírkönyvet cipelnénk magammal. Amikor még nem volt e-könyv, előfordult, hogy négy-öt könyvet is becsomagoltam a kézipoggyászba, ha nyaralni mentünk. El is olvastam szinte mindet, amekkora könyvmoly vagyok! 🙂

TCL: Milyen könyveket szeretsz fellapozni?

TM: Kedvenc íróim Agatha Christie és Rejtő Jenő. Imádok olvasni, nem csak tőlük. A kortárs, külföldi és magyar írók műveit is figyelem, amelyiket tudom, megveszem, elolvasom. Minden könyv hozzám tesz valamit, amitől jobbnak érzem a készülő írásaimat. Nagyon szeretem a bűnügyi könyveket, a krimiket, az olyan regényeket, amiben meg kell fejteni valamit. Valamint nő vagyok, odavagyok a romantikus történetekért is! Ebben a műfajban Jane Austen klasszikusait említeném, mint fő inspiráló műveket. Egy szerelmes regény fő szálait nem olyan rég vázoltam fel magamnak, egyszer majd nekifogok és megírom. A másik műfaj, amit nagyon kedvelek olvasni és nézni, az a sci-fi. Ebben szívesen kipróbálnám magam.

TCL: Van főfoglalkozásod? Mit szabad tudni róla, van köze az íráshoz?

TM: Orvos vagyok, szemész rezidens. Az írás a mindennapok része: kórlapok, zárójelentések, ambuláns lapok, receptek tömkelege nap mint nap. Talán ezekre gondoltál, talán nem, az orvosi nyelv érthető megfogalmazása miatt azonban mindegyik külön „kihívást” jelent. Az íróban és az orvosban szerintem igenis van közös vonás: mindketten adni akarnak az embereknek. Vagy segíteni rajtuk, ahogy tetszik. De jelenleg főállású családanya vagyok. 🙂

TCL: Minek tartod magad: művészléleknek vagy gyakorlatiasnak?

TM: Ha választani kell, akkor művészlélek vagyok, de van gyakorlatias oldalam is. A zene igazán meghatározó dolog az életemben, zeneszerető családban nőttem fel. Iskolás éveim alatt különböző kórusokba jártam (még egyetem mellett is), zongoráztam, csellóztam, játszottam zenekarban meg vonósnégyesben, valamint huszonkét évig néptáncoltam. Eddig mindegyik művemben megjelent valamilyen formában a zene. Terveim között szerepel, hogy a néptáncfesztiválok felejthetetlen hangulatát megörökítem egy regényben.

TCL: Hogy viszonyul a családod az íráshoz?

TM: Amikor megjelent az első könyvem, tágabb rokoni körben rögtön azt kérdezték, mikor volt időm megírni. De örülnek, várják a következőt. A férjem és édesanyám azok, akik mindig mellettem állnak, bátorítanak és segítenek.

TCL: Van a kedvenc saját műved?

TM: Nagyon szeretem az Őrangyalomat, de a kiadás előtt álló krimim is nagyon a szívemhez nőtt. Kedvencnek pedig azt mondanám, amelyiken éppen aktuálisan dolgozom. 🙂

TCL: Milyen visszajelzések érkeztek hozzád az Őrangyalom! kapcsán? Mennyire veszed a javaslatokat, kritikákat figyelembe?

TM: Aki olvasta a könyvemet, már várja a következőt! Persze akadt olyan is, akit nem fogott meg a mű annyira. Fontos nekem a visszajelzés, megerősít abban, amit csinálok. Javaslatot, (negatív) kritikát el is várok az olvasóktól, mert innen tudom, mi az, ami kell vagy tetszik nekik. Próbálom felvenni a kapcsolatot könyves bloggerekkel, akik megint más szemmel olvassák a könyveket. Szeretném tudni, hogy egy hivatásos kritikus miként vélekedik a műveimről: jó irányban haladok vagy kezdjem újra. Visszajelzés nélkül nem lehet fejlődni.

TCL: Mik a terveid a jövőre nézve?

TM: Tele vannak a füzeteim (és a fejem) hosszabb-rövidebb vázlatokkal, kibontásra váró ötletmorzsákkal, de hogy mikor lesz időm megírni… Viszont nagyon remélem, hogy előbb-utóbb mindegyik történet kézzel fogható könyvvé változik. Szeretnék egy polcot a szobámban, amin csak az én műveim sorakoznak! 🙂

TCL: Mesélj egy kicsit a készülő krimidről!

TM: A kiadásra váró krimim egy sorozat nyitó darabja lesz. A helyszín Ausztria, Klagenfurt. Főszeplője két nyomozó, akik a véletlen és egy ismeretlen nő révén egy veszélyes, országhatárokon átnyúló bűntény kellős közepén találják magukat. A történet bővelkedik akcióban, humorban és romantikában is. A kézirat már az utolsó simításokra vár, és remélem, hogy még májusban megjelenik. Szerintem nagyon egyedi borító készült hozzá. 🙂 A történetet felvázoltam a grafikusnak, mutattam neki pár ötletet, amit el tudtam volna képzelni a könyvemhez. Ő mindazokat továbbgondolta, még jobb tervekkel állt elő, aztán együtt választottuk ki a végső koncepciót. A grafikus mindenben partner volt, mindig kikérte a véleményemet a színvilágtól kezdve a betűtípuson át a végső kinézetig. Nagyon jó volt vele dolgozni.

TCL: Mit tanácsolsz kezdő íróknak?

TM: Írj sokat, olvass még többet, és ne félj kikérni idegen emberek véleményét! Legtöbbször ők segítenek továbblépni a helyes irányba. Azonban a könyvkiadás rizikós dolog. Rengeteg negatív kritika éri az embert, és bizony, érdemes ezeken elgondolkodni, még ha rosszul is esik. Megéri áldozni arra, hogy egy hivatásos korrektor átnézze a kéziratot, véleményt formáljon róla – sok csalódástól mentheti meg magát az ember. Gyakorlásra meg ott a jól bevált spirálfüzet, bátrabbaknak egy blog vagy egy újság, ami fogadja független írók cikkeit. A lényeg, hogy ha szereted csinálni, ne add fel!

TCL: Köszönöm szépen a beszélgetést, és sok sikert kívánok!

TM: Ezúton is köszönöm szépen az interjút! 🙂

Kövessétek Tiszlavicz Máriát a Facebookon ide kattintva!

*

Tetszett a cikk? Osszátok meg ismerőseitekkel is!

Megtaláltok a Facebookon és az Instagramon is.

Iratkozzatok fel a hírlevélre, hogy értesüljetek a friss bejegyzésekről, DIY ötletekről és akciókról, és töltsétek le az ajándék novellát!
Feliratkozom

Támogasd a munkámat, hívj meg egy kávéra!

Mentés