Nemrég kikölcsönöztem a könyvtárból Sally Rooney Hová lettél, szép világ című könyvét. Pár nap alatt elolvastam, de még mindig nem tudom eldönteni, hogy tetszett-e vagy sem. Mindenesetre elgondolkodtatott.
A két főszereplő,
Alice, a híres írónő és legjobb barátnője, Eileen, aki egy irodalmi folyóiratnál dolgozik, a húszas évei végét tapossa. Egyikük sem olyan életet él, amilyet a főiskolás évei alatt elképzelt. Alice-t nyomasztja a hírnév, idegösszeroppanása után egy ír kisvárosba költözik. Itt randizik a Tinderen megismert Felixszel. A balul sikerült találkozó után mégis elhívja magával Olaszországba – amit a férfi elfogad. Közben Eileen nővére esküvőjére készül, és flörtölni kezd Simonnal, tinédzserkori ideáljával.
Régen a mi korunkban az ember már túl volt házasságon, gyerekszülésen, félrelépésen, ma meg harmincévesen mindenki szingli és olyan lakótársakkal él együtt, akiket sosem lát.
Az egyik fejezetben Alice, a másikban Eileen életének eseményeit követhetjük nyomon, a kettő között pedig az e-mail-váltásaikat. Leveleikben az élet nagy dolgairól filozofálnak; egy részük megérintett, más részét viszont untam és fellengzősnek találtam. Szokatlanok az elbeszélő módban megfogalmazott párbeszédek; bennem a flegmaság, távolságtartás érzetét keltették, ezáltal a szereplők sem igazán kerültek közel hozzám.
Alice irodalmi sznobizmusa sem tetszett.
Alice maga is szórakoztató könyveket ír, ugyanakkor erős kritikát fogalmaz meg a modern műveket illetően. Mintha bűn lenne nem az „életről” írni és a szórakoztatás nem lenne nemes feladat. Azt írja az egyik e-mailben barátnőjének, hogy „Az a baj a kortárs európai és amerikai regénnyel, hogy csak akkor vehetjük őszintének és autentikusnak, ha elkendőzzük a Földön élő emberek többségének megélt valóságát.” Miért kéne minden regénynek őszintének és autentikusnak lenni? Mi van azokkal, akik pont a célból olvasnak, hogy ebből kiszakadjanak pár órára? Eileen később más nézőpontot képvisel.
Nagyon intelligensnek tartalak. Ami sok szempontból elég nagy pech neked. Ha kicsit butább lennél, talán könnyebb életed lenne.
A két fiatal nő személyisége olyan hasonló, hogy az elején leginkább a mellettük lévő férfi miatt tudtam beazonosítani, kinek a fejezeténél járok.
Az istenfélő Simon és a saját útját kereső Felix karaktere merőben más volt. Felixről sem tudtam eldönteni, hogy rokonszenves-e vagy sem, de az alapvetően szimpatikus Simonban is akadtak idegesítő tulajdonságok.
De a könyv érdemeit sem szeretném elvitatni.
A történet jól felépített, a téma időszerű, sok huszonéves, kora harmincas azonosulni tud a szereplők útkeresésével, kiábrándultságával, ahogyan az élet arcon vág a felnőtt lét nehézségeivel. Tetszett az is, hogy a szerző ügyelt a részletekre, és a szereplőknek megvoltak a maguk jellegzetes szokásaik (pl. szem eltakarása, ajak beszívása stb.).
Összességében nem volt rossz, könnyen lehetett vele haladni, de számomra csak egyszer olvasós. Elsősorban azoknak ajánlom, akik a főszereplők korosztályából kerülnek ki, és mélyebb mondanivalójú regényt keresnek.
Tetszett a cikk? Osszátok meg ismerőseitekkel is!
Megtaláltok a Facebookon, az Instagramon és a TikTokon is.
Kövessetek! 
