Ezt olvastam – Városi Emese: Tündérhegy legendája

Tavaly májusban meginterjúvoltam a Tündérhegy legendája című könyv nívódíjas szerzőjét, Guthné Lovasi Tündét, aki témától függően Stephanie Ford vagy Városi Emese néven publikálja műveit. A novellát elolvasva meggyőződhettem róla, hogy nem a véletlen játéka folytán díjazták több művét is.

tunderhegy.jpg

A könyv eredeti fülszövegében szerepelt egy mondat, amire rögtön ráharaptam: „Tündérhegy legendája megelevenedik, összemosódik az álom és a valóság”. Nagyon szeretem a misztikus történeteket, úgyhogy ezzel az egy mondattal sikerült magát felvetetnie az elolvasandó kötetek listájára, de valahogy addig-addig halogattam, amíg megjelent belőle a második, bővített kiadás, így végül ez került terítékre.

A történet elején a negyvenes éveit taposó nagyvárosi asszony, Emese annyira megrémül egy ismeretlen férfitól, hogy a távoli Tündérhegyig menekül előle, ahol megismerkedik a tizenhárom éves Viktorral. Itt jön a képbe egy különös könyv, egy titokzatos kísérleteknek otthont adó szanatórium és a szellemek sokasága. Emese következő tündérhegyi látogatása alkalmával egy nem mindennapi menetbe csöppen, és már maga sem tudja, mi álom, és mi a valóság. A hátborzongató emlékek ellenére harmadszor is visszatér, hogy kiderítse, hogyan alakult Viktor sorsa, ám ekkor is hihetetlen események történnek vele.

Megmondom őszintén, nem gondoltam volna, hogy ennyire lebilincselő lehet egy felnőtt nő és egy fiatal fiú barátságáról szóló olvasmány. A részletes leírásnak köszönhetően a lelki szemeimmel látom magam előtt a helyszíneket, a varázslatos erdőt és a hegyeket. Emese figurája – Viktoréval egyetemben – annyira eleven, hogy szinte kilép a könyvből. A történet tele van meglepő fordulatokkal; hol lúdbőröztem, hol elérzékenyültem, de akadtak olyan jelenetek is, amelyek mosolyt csaltak az arcomra. A sikerkönyvek szerzői is tanulhatnának az írónő fogalmazásmódjából, választékos szóhasználatából, szófordulataiból, írópalánták meg különösképpen. Nagyon élveztem a stílusát. Nem is értem, miért nem lett szélesebb körben ismert a Tündérhegy legendája, mert igazán megérdemelné. Büszkén vállalom, Városi Emese rajongója lettem. 🙂 Szívből ajánlom mindazoknak, akik szeretik a varázslatos történeteket!

A könyv megvásárolható a kiadó webshopjában.

Kövessétek az írónőt a Facebookon, további érdekességekért pedig látogassatok el a honlapjára!

*

Tetszett a cikk? Osszátok meg ismerőseitekkel is!

Megtaláltok a Facebookon és az Instagramon is.

Iratkozzatok fel a hírlevélre, hogy értesüljetek a friss bejegyzésekről, DIY ötletekről és akciókról, és töltsétek le az ajándék novellát!
Feliratkozom

Támogasd a munkámat, hívj meg egy kávéra!

1 című bejegyzés “Ezt olvastam – Városi Emese: Tündérhegy legendája” gondolatot, hozzászólást tartalmaz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük