Juhé, itt a hétvége! Nem tudjátok, mit olvassatok? Ahogyan minden pénteken, ezúttal is segítek! 🙂
ISBN: 963-8374-04-4
ISSN 1217-0666
Az eddigi kötetekkel ellentétben a fő színhely ezúttal nem Norvégia, hanem a dán királyi udvar és a német területek. A történet elsősorban Dag és Liv lánya, Cecilie és unokatestvérei köré szövődik, míg az idősebb generáció életének alakulásáról keveset tudunk meg.
1624 karácsonyát tölti utoljára együtt a család. Az ifjak szétszélednek.
Tarjei visszaindul a tübingeni egyetemre, de elvéti az utat, és eltéved. A gőgös kilencéves Cornelia grófnő menti meg a legyengült diákot az éhhaláltól. A fiú és az elkényeztetett, ám magányos kislány között mély barátság alakul ki.
A fogdmegek magukkal hurcolják a háborúba Tarjei testvéreit, Trondot és Brandot, valamint Jaspert, a Sol által egykor elcsábított lovászlegény, Klaus fiát.
Miután a lelkésszel töltött rövid együttlét után visszatér a királyi gyermekekhez, Cecilie rémülten szembesül azzal, hogy meggondolatlan cselekedete milyen következménnyel jár: állapotos maradt. Eközben Alexander Paladin helyzete az udvarban bizonytalanná válik, mivel elterjed a híre bűnös vonzalmának. Amennyiben sikerül rábizonyítani a súlyos vádakat, az életével fizethet érte. A lány – a saját és az őrgróf jó hírének megóvása érdekében – házassági ajánlatot tesz a férfinak. Alexander kétségbeesésében és a lány iránt érzett őszinte barátsága miatt elfogadja a javaslatot. Esküvőjük után azonban nem sokkal hadba szólítják.
Paladin őrgróf ezredesként, Tarjei felcserként, míg testvérei közkatonaként szolgálnak a háborúban; útjuk sorsszerűen keresztezi egymást. A sok vér és öldöklés hatására megtörténik az, amitől Tengel olyannyira rettegett: az egyik testvéren eluralkodik a családi átok.
A Halálos bűn című részt lapozva elszörnyülködhetünk a kor bigott szellemén, melynek ellentételezéseként kapunk egy csipet finom erotikát, illetve elmerülhetünk a harmincéves háború (1618-1648) 1620-as éveinek létező és kitalált hadműveleteiben. Az írónő fantasztikusan összemossa a történelmet a kitalációval, végig a valóság és a képzelet mezsgyéjén lavíroz, miközben az olvasó maga sem tudja eldönteni, hogy a leírtakból mi az, ami valóban megtörtént, és mi Margit Sandemo képzeletének szüleménye. Ettől igazán rendkívüli ez a könyvsorozat!
Ti is olvastátok? Akkor mondjátok el a véleményeteket róla!
*
Tetszett a cikk? Osszátok meg ismerőseitekkel is!
Megtaláltok a Facebookon és az Instagramon is.
Iratkozzatok fel a hírlevélre, hogy értesüljetek a friss bejegyzésekről, DIY ötletekről és akciókról, és töltsétek le az ajándék novellát!
Feliratkozom