Keresztesi Dorottya nevét a Rejtelmes karácsonyok című könyv kapcsán ismertem meg, amelyben helyet kapott egy kisregénye, a Félbetépve. Kevés történet van, amin annyit sírtam, mint ezen. Az ő Facebook-oldalán találkoztam először A rejtélyes Starbook című regénnyel, és rögtön felkeltette a figyelmemet. Habár nem vagyok elvakult sci-fi rajongó, érdekel a környezetvédelem, és kíváncsi voltam, mit sütött ki a szerzőpáros a kettő vegyítéséből.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A képen szereplő dekorációkat – a földgömböt leszámítva – hulladékokból készítettem.
A regény elektronikus formátumban jelent meg. Számomra egy e-könyv is ugyanolyan értéket képvisel, mint egy nyomtatott – az értékét a megírása adja, nem a kinyomtatása.
A történet filmszerűen, több szálon indul: megismerjük Sabinát, aki épp készül levetni magát egy hídról; Tonio Oravellit, aki egy másik kontinensen él, és jobban ért a számítógépekhez, mint a nőkhöz; Scott Whitakert, az űrkutatással foglalkozó Cosmic cég egyik törtető osztályvezetőjét; Leonel Millant, a Cosmic korábbi tudósát, aki egy különleges rendszerbe, a Starbookba foglalta a bolygókat; és Ted Woladskit, aki a cég naphold programjának vezetője. A vállalat célja, hogy bebizonyítsa: nem a Föld az egyetlen bolygó, amelyen kialakult az élet. Amikor azonban reménykeltő adatok érkeznek a Leonel Millan által megálmodott napholdaktól, a cég egyik alkalmazottja mindenáron igyekszik eltitkolni azokat a nyilvánosság elől. Leonel és csapata megpróbálja kideríteni, hogy ki és milyen célból munkálkodik a projekt megfúrásán.
(…) Millanék nagyon komoly tudományos munkát folytatnak: Földszerű bolygókat keresnek, távoli helyeket, ahol talán pasziánszozik egy magányos baktérium csak arra várva, hogy megtalálják őt.
Sabina foglalkozása (amiről csak azért sem rántom le a leplet) fontos szerepet játszik a történetben, egyúttal azt is elárulja róla, hogy nem egy nebáncsvirág. Az olasz Tonio egy igazi „mama kicsi fiacskája”, számos megmosolyogtató jelenet fűződik a nevéhez.
Kilenc imát rebegett el, mikor a felszállás utáni rázkódás végre abbamaradt, majd három órán át pislogás nélkül nézte a motorokat, hogy elsőnek vegye észre, ha lángra kap a gép.
Leonel szájából hangzanak el a tudományos tézisek, méghozzá laikusok számára is érthető módon. A bögrés szemléltetés kifejezetten tetszett. Scott karaktere a legösszetettebb, a rétegek szép lassan, egymás után kerülnek le róla, míg megismerjük az igazi arcát és motivációit.
A könyv azon kívül, hogy szórakoztat, elgondolkodtat. Meddig mehetünk el a tudományra hivatkozva? Hol van az a határ, amelyet átlépve már többet ártunk magunknak, mint amennyi hasznunk származhat belőle? Ki dönti el, hogy ezt át szabad-e lépni? Mi a fontosabb: hogy életet találjunk a Földön kívül, vagy hogy élhető maradjon a bolygónk?
Az univerzum lehetővé tette, hogy az ember létezzen, kegyesen megengedte az élet létrejöttét – az ember soha semmit nem tett érte, csak ajándékba kapta. Hátborzongató a tudat, hogy ahogy a Föld (egyelőre) elfogadja az embert, úgy le is rázhatja majd magáról – és mindez soha nem fog senkinek feltűnni. Az emberiség maga is serényen dolgozik rajta, hogy maradéktalanul kipusztuljon (…)
A regény és Dan Brown Infernójának egyes elemei és mondanivalója között párhuzamot lehet vonni. Persze nem a hollywoodi igények szerint átírt filmre, hanem a könyvre gondolok, ugyanis a regény legnagyobb fordulatát egész egyszerűen kihagyták a filmadaptációból, hogy Langdonék a világot egy gonosz tudós őrült tervétől mentsék meg, nem pedig… á, nem spoilerezek. 🙂 A könyvben sokkal árnyaltabb képet kapunk a „gonosz tudósról”. Ahogyan az Infernóban, úgy A rejtélyes Starbookban sem csupán feketék és fehérek a dolgok, és ez a könyv egyik nagy erőssége. Miközben szurkolunk Leonelnek, egyre szimpatikusabbá válik fő ellenlábasa, míg a végén már mi sem tudjuk eldönteni, hogy mi lenne a jobb: ha a nyilvánosság elé tárnák a kutatás eredményét, vagy ha eltűnne a süllyesztőben mindörökre. A konfliktus feloldása meglepő módon történik meg.
Bevallom, berzenkedem a jelen időben megfogalmazott könyvektől – kicsit nehezen is rázódtam bele –, de ennek a kötetnek még ez is jól állt, egyfajta kiszámíthatatlanságot, bizonytalanságot sugallt a jövőre nézve, miközben a múlt időben íródott részekből fontos dolgok válnak világossá számunkra.
Ted Woladski hallgatása, illetve a bimbódzó érzelmek lezáratlansága kapcsán maradt bennem hiányérzet, egyébként a történet kerek volt, a tudományos része laikusként is érthető és hihető, mondanivalója pedig még elkötelezettebbé tett a környezetvédelem mellett.
A regény elolvasása után mindenki másként tekint a természetre: aki eddig is környezetvédő volt, az még inkább megbecsüli, akit pedig eddig nem érdekelt a dolog, annak elültet egy csírát a fejében, és talán egy kicsit jobban odafigyel arra, hogy szelektíven gyűjtse a szemetet, esetleg kevesebbet is termeljen belőle.
Ajánlom a sci-fi műfaj kedvelőinek (nemtől és korosztálytól függetlenül), és azoknak, akik számára fontos, hogy élhető bolygót hagyjunk az utánunk következő nemzedékekre.
A rejtélyes Starbookot letölthetitek a Libri webáruházából.
Köszönöm a recenziós példányt a szerzőknek!
*
Tetszett a cikk? Osszátok meg ismerőseitekkel is!
Megtaláltok a Facebookon és az Instagramon is.
Iratkozzatok fel a hírlevélre, hogy értesüljetek a friss bejegyzésekről, DIY ötletekről és akciókról, és töltsétek le az ajándék novellát!
Feliratkozom
