Gyerekkorom kedvenc filmsorozata volt az Angyalbőrben. Mai korbesorolás szerint még nem is nézhettük volna, unokatestvéreimmel mégis újra és újra betettük a lejátszóba a videokazettát, és ugyanúgy nevettünk rajta minden alkalommal, mintha akkor látnánk először. Arról nem is beszélve, hogy a magam nyolc-tíz évével fülig bele voltam zúgva Urbánba.
Képzelhetitek, mekkora meglepetés volt, amikor nyáron, szüleim könyvespolcának rendezgetése közben ráakadtam a regényváltozatára, eszembe se jutott, hogy megjelenhetett könyvben!
A Wikipédiából megtudtam, hogy 1988-1989 között forgatták a filmsorozatot, 1990-1991-ben sugározták először a tévében, a regény pedig 1990-ben jelent meg.
A könyv tizenhárom fejezetre tagolódik, melyek a sorozat egy-egy részének történéseit ölelik fel. A könyvadaptáció többnyire hű a képernyőn játszódó eseményekhez, akadnak azonban jelentős eltérések is, amelyek miatt a sorozat rajongóiban maradhat némi hiányérzet.
Amikor Urbán vezetékneve után András helyett Ferencet olvastam, azt hittem, rosszul látok, megdörzsöltem a szemem, de még mindig Ferenc szerepelt a papíron. Gondoltam, eltévesztette a szerző, de nem, következetesen ezt a nevet használta – és más szereplők keresztneve is a lecserélés sorsára jutott. Nem fogom megérteni, hogy erre mi szükség volt. Azon már kevésbé hökkentem meg, hogy a Pa-dö-dő tagjai által alakított pultos lányok, Csilla és Lilla, nemet és szakmát váltottak.
Emlékeztek Karády őrmester legendássá vált káromkodására a Bogdán koporsójából?
Hogy az a Balatonberényben napvilágot látott, sikoltozásokba öltöztetett, ködmönbe bújtatott, rézhasú, nagyfejű, szultán udvarát megjárt, csőszkunyhóban elrejtett, pikkelypáncélt hordó, fafogú rézfűrésszel megsebzett, bronztérdű, repedtsarkú, büdös szájú, ritka fogú, csempeszobában felneveltetett, mocskos, tetves, rabló Mari néni!
A könyvben azonban mindössze az alábbi szerepel:
A kurva életbe! Na szaladjon valaki a régészekhez, hogy el ne induljanak!
Számomra ennek a szellemes, obszcén szavakat mellőző káromkodásnak a hiánya okozta a legnagyobb csalódást (meg a névcserék). Talán maguk az alkotók sem gondolták, hogy ennyire ikonikussá válik az évek során, és bele kéne foglalni a könyvbe.
Azon határozottan nehezen tudtam túllépni, hogy míg a filmben Vágó István – aki önmagát alakította – jó házigazda módjára kínálgatta a televíziós műsor felvétele után a vendégeket a lakásában rendezett partin, addig a könyvben már neki is vetkőzött, hogy elcsábítsa Rabó menyasszonyát, nekem ez nem fér bele.
Félreértés ne essék, attól, hogy a filmben máshogyan estek meg bizonyos dolgok, attól még a regény igazán szórakoztató! Számomra azonban nehézséget okozott elvonatkoztatni a sorozattól. Olvasás közben a sokszor látott képkockák peregtek lelki szemeim előtt, és a színeszek hangja csengett a fülemben.
Habár néha becsúszott egy jelen idejű mondat, és akadtak gyakran ismétlődő kifejezések, valamint a tördelő és a korrektor is lehetett volna alaposabb, a széles szókincset, a gördülékeny fogalmazást és a szellemes hasonlatokat mindenképpen a könyv javára kell írni. Egyik-másikra visszagondolva még most is szélesre húzódik a szám.
Rabó olyan képet vágott, hogy egy nőstény bulldog örökre a szívébe zárta volna.
Külön örültem, hogy a történetet a filmsorozat fényképeivel illusztrálták. A férfiolvasók nagy örömére egy Nellyről készült félmeztelen fotó is bekerült a könyvbe.
Akit a sorozat a tévé képernyője elé szegezett, annak nem újdonság, hogy a karakterek nagyon erősek, ez a könyvben is így van. A női karakterek ábrázolása elég egysíkú és mai szemmel nézve meglehetősen szexista: nem sok minden derül ki róluk azon kívül, hogy bármikor könnyedén kaphatók egy légyottra.
A cselekményt szerintem minden harminc év feletti hazánkfia ismeri, aki mégsem, annak csak annyit mondok: egy (nem hétköznapi) szakasz (nem átlagos) mindennapjairól szól, van benne akció, a számos jellem- és helyzetkomikum pedig gondoskodik arról, hogy a nevetőizmaink folyamatosan edzésben maradjanak.
Remek korrajzot mutat a rendszerváltás időszakáról, amikor még jelentős volt az orosz befolyás, de egyre erőteljesebben érződött a nyugati nyitás, ment a seftelés, a homofóbia és a hímsovinizmus pedig olyan természetes volt, mint a pálinka disznóöléskor.
Nem árulok el túl nagy titkot azzal, ha azt mondom, hogy erősen kozmetikázott képet mutat a katonalétről. Utána is olvastam egy kicsit: Gát György rendező nyilatkozta, hogy elég negatívan ítélték meg a katonaságot, megszólták a honvédeket, ha egyenruhában utaztak, ezért a hadügyminisztérium elhatározta, hogy egy propagandasorozattal javít a honvédség imázsán – így született meg az Angyalbőrben.
Karády olajbogyóinak mindenesetre hihetetlenül szórakoztató kalandokban volt részük, és ha én a könyv publikálásakor és a sorozat vetítésekor nem babázó kislány, hanem sorköteles ifjú lettem volna, önként és dalolva jelentkezem Vasbogdányba, és büszkén viselem az egyenruhát! Még akkor is, ha a település és az ottani laktanya a képzelet szüleménye.
Élveztem az olvasást, de azt kell hogy mondjam – és ez nagyon ritkán fordul elő –, a filmsorozat sokkal jobban tetszett, mint a könyv: a képernyőn több poént láthattunk, és azok nagyobbat csattantak a színészek játékának köszönhetően. Ettől függetlenül bátran ajánlom a könyvet az Angyalbőrben rajongóinak és azoknak, akik még nem is hallottak a sorozatról.
Találtam egy Angyalbőrben-kvízt, tíz kérdésből tízre jól válaszoltam. Ha van kedvetek, töltsétek ki, és írjátok meg hozzászólásban, hogy milyen eredményt értetek el! 🙂
Mielőtt továbbugratok a következő cikkre, kérlek benneteket, lehetőségeitekhez mérten segítsetek az SMA-ban szenvedő Leventének összegyűjteni a kezeléséhez szükséges 700 millió forintot!
*
Tetszett a cikk? Osszátok meg ismerőseitekkel is!
Kövessetek Facebookon és Instagramon!
Iratkozzatok fel a hírlevélre, hogy értesüljetek a friss bejegyzésekről, DIY ötletekről és akciókról, és töltsétek le az ajándék novellát! Feliratkozom
