Ezt olvastam – Sas Gabriella: Nagy négyes

A Nagy négyes – kezdetek A varázskapu rejtélye című könyv szerzője, Sas Gabriella szakújságíróként fejlődő szemléletmóddal és érzékenyítéssel foglalkozik, innen jött az ötlet, hogy ebben a témában ír mesekönyvet az 5-10 éves korosztálynak.

nagynegyes.jpg

A Nagy Négyes tagjai nem átlagos gyerekek: Adri ADHDs, a figyelme gyakran elterelődik, állandóan mozgásban van; Bencének beszédészlelési problémái vannak, ezért nehézséget jelent számára a szavak helyes kiejtése; Mór mozgássérült és autista, érzékenyen reagál a külső ingerekre; Simon (Adri bátyja) pedig az empátiája miatt emelkedik ki a hétköznapi gyerekek közül. Mindegyiküknek megvan a maga erőssége, ami később szuperképességgé válik.

Mór hatalmasat nevetett, a többiek értetlenül meredtek rá.
– Mi olyan vicces?
– Ti nem hallottátok?
– Mit? – kérdezte türelmetlenül Simi.
– Hát a nyuszikat! – mondta csodálkozva Mór.
– A nyuszikat? Persze, hogy nem értettük, nem értjük a nyelvüket – mondta Bence, miközben a mindig nála lévő összecsukható szerszámos készletét simogatta.
– Lehet, hogy én mégis!

A könyv hat rövid kalandból áll: a gyerekek egy titokzatos kapura bukkannak, majd felfedezik a szupererejüket, hidat építenek az erdőlakókkal, összetűzésbe kerülnek a kapzsi vaddisznókkal, segítenek újjáépíteni a hódgátat, végül kinyomozzák, hogy hová tűntek a csillogó kristályok.

 

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

T. C. Lang (@tclangcreative) által megosztott bejegyzés,

A kalandok a célcsoportnak megfelelőek, nem unalmasak, és nem is félelmetesek, ráadásul a kis olvasók észrevétlenül gyarapíthatják a természetismereti tudásukat. A mesekönyv erőssége az érzékenyítés: jól példázza, hogy attól, mert valaki eltér az átlagtól, nem kevesebb; emellett a természet szeretetére nevel, alternatívát mutat a szülőknek és a gyermekeknek a tablet nyomkodásával és a telefonos játékokkal szemben. A főszereplők újabb és újabb akadállyal találják szembe magukat, ám meghátrálás helyett összedugják a kobakjukat és megoldást keresnek, példát mutatva az olvasóknak.

A klasszikus, retró jellegű illusztrációk nem tarkabarkák, a földszínek dominálnak, ezzel is erősítve a természettel való kapcsolatot. A történet megérdemelne egy alaposabb szöveggondozást és tördelést.

Sas Gabriella honlapján nemcsak a könyvet rendelhetitek meg, hanem több ingyenes, fejlődést segítő anyagot is letölthettek.

Köszönöm a szerzőnek a recenziós példányt!

*

Tetszett a cikk? Osszátok meg ismerőseitekkel is!

Megtaláltok a Facebookon és az Instagramon is.

Iratkozzatok fel a hírlevélre, hogy értesüljetek a friss bejegyzésekről, DIY ötletekről és akciókról, és töltsétek le az ajándék novellát!
Feliratkozom

Támogasd a munkámat, hívj meg egy kávéra!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük