Bakos R. Laura 2017 augusztusában kezdte el közzétenni a Megélt életek című blogregényének fejezeteit, amely 2019 őszén könyv alakot öltött a New Line Kiadó jóvoltából. Az első fejezeteket nemcsak olvastam, hanem korrektúráztam is annak idején, és mivel már akkor is aranyosnak találtam a történetet, örömmel vállaltam, hogy írok a regényről.
Fülszöveg:
Dávid sikeres úszó volt, aki egy szerencsétlen baleset következtében megsérült, és már csak árnyéka önmagának. Mindenki a visszatéréséről faggatja, ő azonban hallgat.
Lili egy fiatal lány, aki az élet nehézségeivel néz szembe, miközben haldokló barátnőjét segíti át élete utolsó pár hónapján.
Mindkettőjüket megtörte az élet, de egy véletlennek köszönhetően találkoznak. Talán a nagybetűs Sors akarta így, vagy csupán a véletlen műve lenne? Vajon két összetört szív képes meggyógyítani és kiegészíteni egymást?
A borító telitalálat, bohém, jól tükrözi, mi vár az olvasóra.
A könyv váltott szemszögű, Dávid és Lili fejezetei követik egymást. Előbb Dávidot, a sikeres úszót ismerjük meg. Az élete nem csupa móka és kacagás, a csillogás mögött sok fájdalom lapul: nehéz gyerekkor, egy nagy csalódás és egy baleset, amely miatt bottal tud csak közlekedni és ideiglenesen kénytelen felhagyni a versenysporttal. Egy nap belebotlik Lilibe, akiről kiderül, hogy a fiú lakótársának a barátnője. A népszerűségben lubickoló Dávidban megmozdít valamit, hogy a lány nem esik hanyatt tőle
Lili elvált felmenői – akik finoman szólva nem épp mintaszülők – sok fejfájást okoznak a lánynak, legjobb barátnője, É pedig haldoklik – és még Dávid is a nyakába szakad. Noha egy beképzelt bunkónak tartja a fiút, érthetetlen módon mégis vonzódik hozzá, és segít rajta. Az idő előrehaladtával egyre jobban összebarátkoznak.
A mellékszereplők közül érdemes kiemelni Dávid öccsét, a szintén úszó Adriánt, aki majdnem ellopta a show-t a fiatalok elől. Ő gondoskodik a rekeszizmok folyamatos megdolgoztatásáról, no meg persze Cucli, az ifjú szívtipró cuki törpemalaca. Imádtam a „kis sonkás” jeleneteket. 🙂
Miért van az, hogy a hozzád hasonló, kis depis ficsúrok olyan könnyedén eldobhatják az életüket, viszont az, aki megérdemelné, attól a Jóisten megtagadja?
A könyv egy év eseményeit beszéli el, és komoly témákat érint (családon belüli erőszak, válás, megcsalás, testképzavar, rák, gyász, sérülés, visszatérés stb.), talán többet is, mint ami egy kötetre való. A konfliktusok egy része szívbemarkolóan kidolgozott, más része azonban elsikkad. Akaratlanul is párhuzamot vontam apukám és É között, miközben egyre erőteljesebben bukkantak a felszínre a súlyos betegséggel küzdők nagyon is valósághűen ábrázolt megpróbáltatásai, jellemvonásai. Lehet, hogy túl szentimentális vagyok, vagy a korral jár, vagy még túl friss a seb, de igen, bevallom, könnyeztem olvasás közben.
A sportszakmai részével voltak gondjaim. Egy hivatásos sportember mindennapjait, életmódját a versenyek határozzák meg, nem dorbézolnak hajnalig, nem döntenek magukba rengeteg alkoholt, nem tömik tele magukat pizzával esténként és palacsintával reggelente, nem csak időnként edzenek. Vagy ha igen, akkor azonnal meglátszik az eredményükön, és átveszi a helyüket egy eltökéltebb, fegyelmezettebb személy. És ha valaki több év kihagyás után merészkedik újra vízbe, valószínűleg nem fog két hónap múlva a dobogóra állni. Kíváncsi lettem volna arra, hogy mivel foglalkozik Dávid egész nap, és hogyan is történt a baleset pontosan. Ezt leszámítva nagyon jól ki volt találva a jellemük, Adrián pedig a kedvenc szereplőmmé avanzsált a lököttségével és rengeteg vicces húzásával. Őt inkább Insta-celebbé vált állatkerti gondozóként tudtam volna elképzelni, semmint komoly versenyzőként (bár félő, hogy akkor az állatok egy idő után a fiú lakásában kötöttek volna ki). :))
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A szöveget meg lehetett volna gyomlálni még egyszer (főleg az ismétlődő kifejezéseket), és több leírással könnyebben a helyszínre tudná magát képzelni az olvasó, de a közvetlen, könnyed, viccelődő stílus mindent visz. Régen nevettem ennyit könyvön, elképesztően sok szellemes párbeszéd van benne, megspékelve egy nagy adag helyzetkomikummal. A regény erőssége a fergeteges humora. Nem győztem jelölgetni az olvasómon a hangosan nevetős jeleneteket. 🙂 A romantikára sem lehet panasz, akad a történetben néhány szívdobogtató rész, például amikor Lili kihúzhatja a bakancslistáról a holdra szállást. Szerintem nincs olyan nő a világon, akit ne lehetne így levenni a lábáról (nem, csak azért sem spoilerezem el). <3
Összességében egy kedves, szórakoztató történet egy fiatal írónő tollából, ígéretes első könyv egy szép írói pályához.
A Megélt életeket letölthetitek elektromos formátumban a New Line Kiadó webshopjából.
Köszönöm a szerzőnek a recenziós példányt!
*
Tetszett a cikk? Osszátok meg ismerőseitekkel is!
Megtaláltok a Facebookon és az Instagramon is.
Iratkozzatok fel a hírlevélre, hogy értesüljetek a friss bejegyzésekről, DIY ötletekről és akciókról, és töltsétek le az ajándék novellát!
Feliratkozom