Elegem van a gyűlöletből!
Elegem van abból, hogy évek óta mást sem hallok, csak azt, hogy éppen kiket kell gyűlölni: Gyurcsányt, a migránsokat (emlékszem, amikor az akkor hatéves fiam kérdezte az óriásplakátok láttán, hogy kell-e félni a migránsoktól – forrt bennem az indulat, hogy már a gyerekekben is a félelmet akarják elplántálni, már a legkisebbeket is mérgezik azzal, hogy a mesék közé beteszik a propagandavideókat!), Sorost, Magyart, az ukránokat, az ellenzékieket és másként gondolkodókat – no meg a melegeket. Egyszerre találom elkeserítőnek és vérlázítónak az alapjogok mérhetetlen csorbítását és a melegek ellen (is) hozott intézkedéseket (amelyeknek semmi közük a valós gyermekvédelemhez). Köztük a Budapest Pride betiltására irányuló erőteljes törekvést.
Kép forrása: Huszti István, Tenczer Gábor / Telex
Élénken él bennem, amikor annak idején anyukám leültetett, és azt mondta, ha meleg vagyok, vagy gyilkos, akkor is az ő lánya maradok, és szeretni fog.
Ez a mondat belém égett, egy életre meghatározta a nézeteimet. Nem, nem lettem tőle se meleg, se gyilkos, elfogadó viszont igen! Sokan vannak, akik nem olyan szerencsések, mint én; ismerek olyat, akit a tulajdon édesanyja eltaszított, mert a saját neméhez vonzódik. Azt tanultam, hogy álljunk ki a védtelenek mellett és támogassuk a rászorulókat. Én is ezt adom tovább a gyerekeimnek. És most felemelem a hangomat az üldözöttek mellett és a gyűlölet ellen. Nem vagyok hajlandó gyűlölni!
Nem a szexuális identitás tükrözi, hogy valaki jó vagy rossz ember-e. Az annál inkább, ahogy másokkal bánik. Nem szeretni kell, ha valaki más, egyszerűen csak elfogadni.
A meleg témával kapcsolatos kommenteket olvasva elképeszt az a mérhetetlen sötétség, ami sok ember fejében lakozik. Hogy ez nevelés kérdése. Hát nem, kérem szépen. Akkor nem kerülnének ki hagyományos családokból melegek, és szivárványcsaládokból heterók.
Soha nem voltam még Bdapest Pride-on, tegnap is csak lélekben, de nyomon követtem az eseményeket. Hiába lengette be a kormány a szabálysértési büntetéseket és a kínai diktatúrában használt arcfelismerő szoftvereket, a tegnapi Budapesti Büszkeség rendezvényen minden eddiginél több ember vett részt, még a The New York Times is beszámolt róla:
Hiába próbálja a kormány a Kádár-rendszert idéző módon, a totális kudarcot győzelemként beállítva elhitetni, hogy ezzel Orbán mesterterve valósult meg, nem így van: az a több mint 200 ezer, békésen felvonuló ember megmutatta, hogy a SZERETET NAGYOBB A GYŰLÖLETNÉL!
És büszke vagyok mindenkire, aki a szeretetre, az elfogadásra és az összetartásra voksol! 





Tetszett a cikk? Osszátok meg ismerőseitekkel is!
Megtaláltok a Facebookon, az Instagramon és a TikTokon is.
Kövessetek!