Mauritius, az édeni menedék

Czank Nelli – azaz Cornelie C. G., ki melyik néven ismeri jobban – összes megjelent regényét olvastam, többet bétáztam, ahogyan a Mauritius, az édeni menedéket is, elláttam „tündis” tanácsokkal, ahogy kérte (a könyv névadó keresztanyja is én vagyok 😊). Eddig a Menekülés, New York, szerelem volt a kedvenc olvasmányom tőle, de a mauritiusi történet letaszította a trónjáról! Már a kézirat is tetszett, a könyvbe pedig teljesen belehabarodtam! Ráadásul a borítója is olyan csodálatos, hogy vétek befordítani a könyvespolcon a helyére!

„Mauritius, az édeni menedék” A teljes bejegyzés megtekintése

A délutáni alvás

Az Irodalmi Rádió zsűrije nemcsak beválogatta a hamarosan megjelenő (már előrendelhető) Lakótelepi hófehér című antológiájába, de második helyezéssel is díjazta A délutáni alvás című, vidám hangulatú rövidprózai alkotásomat (amely “mindössze” egyetlen, több mint ötszáz szavas mondat) a Novellák 2022. pályázaton.

Minden olvasói visszajelzésnek örülök, de személyesen ritkán van alkalmam megfigyelni, hogy milyen élményt vált ki egy-egy írásom másokból. Az a megtiszteltetés ért, hogy a 2022. október 29-én megtartott ünnepélyes eredményhirdetésen a novellám felolvasásra került Faust-Pintér Lilla előadásában amely egyszerre volt hihetetlen és felemelő érzés , és örömmel tapasztaltam, hogy a jelenlévők ”fogták” a poénokat.

Fantasztikus élménnyel gazdagodtam, hálásan köszönöm az IR-nek! ❤️

 

Alább elolvashatjátok a novellámat. Köszönöm, ha elmondjátok róla a véleményeteket és ha tetszett, megosztjátok másokkal! 🙏 A bejezés végén meg is tekinthetitek a felolvasást! 🙂

„A délutáni alvás” A teljes bejegyzés megtekintése

Nekem ezért fontos a környezettudatosság

Örömmel osztom meg veletek, hogy a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. által, „Nekem ezért fontos a környezettudatosság” jelmondattal kiírt fogalmazáspályázaton harmadik helyet ért el a beküldött pályázatom. 🥳 A helyezésért járó ajándékcsomagot a mai napon adták át nekem. Ezúton is köszönöm szépen!

A pályaművemet alább olvashatjátok. Köszönöm, ha megosztjátok róla a gondolataitokat! 🙏

„Nekem ezért fontos a környezettudatosság” A teljes bejegyzés megtekintése

Kapcsolat: Bonyolult

Valahogy úgy alakult, hogy az elmúlt időszakban nyomasztóbbnál nyomasztóbb olvasmányok akadtak a kezembe: mélabús versek, gyermekcsonkítás stb. Gondoltam, szükségem van valami szívderítő történetre, úgyhogy a Kapcsolat: Bonyolult című, cuki köntösbe csomagolt könyvre esett a választásom (amit Czank Nellitől kaptam kölcsön – ezúton is köszönöm szépen), mert ilyen rózsaszínű borító csakis könnyed, szirupos sztorit rejthet, nem? Hát nem! (Tanulság: Olvasd el a fülszöveget, ne hagyatkozz arra, hogy egy-két hónapja már megtetted!)

„Kapcsolat: Bonyolult” A teljes bejegyzés megtekintése

Az el nem csattant csók

Várhatóan 2022. október 20-án megjelenik a Holnap Magazin Zsebkönyv-sorozatának új kötete, az Útravaló, benne Az el nem csattant csók című novellámmal! 🥳 A könyvet már elő is rendelhetitek nálam, akár magatoknak, akár ajándékba. 😊

Fogadjátok szeretettel a novellát, és köszönöm, ha megosztjátok róla a véleményeteket! 🙏

Az el nem csattant csók

„Az el nem csattant csók” A teljes bejegyzés megtekintése

Csillagom

Követem már egy ideje Lione Stanislavot a közösségi médiában, a storyjai és posztjai alapján pedig megállapítottam, hogy sok közös van bennünk, nem csak a csillagmánia. :)) Meg azt is, hogy nagyon kellemes, közvetlen a fogalmazásmódja. Tetszettek a készülő könyvéről elejtett morzsák, a megérzésem azt súgta, jó kis történet lesz, és amikor megkeresett, hogy lennék-e a Csillagom előolvasója, nem hezitáltam, igent mondtam. És igen, az ösztöneim nem csaltak meg!

„Csillagom” A teljes bejegyzés megtekintése

Jádeszív

Bogár Erika 2011-ben kezdte el írni az Álomőrzők című regényét, az olvasók a blogján követhették nyomon a történet alakulását. Később a blogról el lett távolítva, Nádasi Krisz lektorálta, és átdolgozásra került. A belefektetett munkának pedig most beérik a gyümölcse: 2022. augusztus végén jelenik meg Jádeszív címmel a NewLine kiadó gondozásában.

„Jádeszív” A teljes bejegyzés megtekintése

bőréhség

Évek óta követem É. Tóth Judit – költő, blogger-vlogger, tartalomkészítő, kommunikációs tanácsadó – munkásságát, haikuit mindig is nagyon találónak tartottam. Nem vagyok nagy versfogyasztó, megfelelő hangulatra van szükségem a versolvasáshoz, de a haikukra – azok tömör, de csattanós volta miatt – bármikor nyitott vagyok. É. Tóth Judit csokorba foglalta Instagramon található versei egy részét, megtűzdelte addig nem publikáltakkal, és bőréhség néven az olvasók kezébe adta (igen, így, kisbetűvel, nem vétettem helyesírási hibát, alább visszatérek rá). Nem sokat gondolkodtam, hogy megrendeljem-e, úgyhogy tavaly megajándékoztam vele magamat névnapomra. Azóta pedig többször is fellapoztam. És még fogom is.

„bőréhség” A teljes bejegyzés megtekintése