Az igaz szerelem – érzelemdús, de nem csöpögős novelláskötet

Nem gyakran pályázom, de amikor megláttam a Trivium Az igaz szerelem című pályázatkiírását, rögtön tudtam, hogy ez nekem szól. Egyrészt a témaválasztás miatt, hiszen alapvetően romantikus történetek pattannak ki a fejemből, másrészt a kiírás illusztrációja miatt éreztem egyfajta sorsszerűséget, ugyanis a képen szereplő férfi egyik hasonló fotóját használtam borítóképnek A Lámpás nyomában című regényem egyik Facebook-jegyzetként megosztott részleténél (ami a fejlesztőknek köszönhetően azóta eltűnt).

Izgatottan nyomtam rá nevem napján a küldés gombra, pályázatomat a zsűri postaládájába repítve, és gombóccal a torkomban vártam augusztus 31-én, hogy eredményt hirdessenek. Titokban reménykedtem abban, hogy beválogatják a legjobb tízbe az Ebben az életben című novellámat, de amikor megláttam a nevemet a nyertesek között, alig akartam hinni a szememnek. Korábbi tapasztalataim miatt még nem nagyon mertem örülni, csak egy kicsit, ugyanis amikor A nyúlpörkölt című novellámat beválogatták a Macskakő pályázat legjobbjai közé, a belőlük tervezett antológia megjelenése kútba esett. (Végül benyújtottam a Holnap Magazin pályázatára, ahol harmadik helyezést ért el 2020 májusában.) Amikor azonban aláírtam a Triviummal a szerződést, biztos voltam abban, hogy a novellám ezúttal nem jut erre a sorsra.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

T. C. Lang books & diy (@tclangcreative) által megosztott bejegyzés

November 20-án megkaptam Az igaz szerelem antológia tiszteletpéldányát, alig vártam, hogy nekiállhassam olvasni, kíváncsi voltam a többi szerző romantikus művére.

A kötet rögtön egy nem mindennapi történettel nyit: Szalontai Erika a hajléktalanok magányos, szürke világába kalauzolja az olvasókat Andante című novellájában. József, a tékozló férj és apa hosszú, utcán eltöltött évek után vissza szeretne térni a családjához. Hol reménnyel telve, hol borúlátón olvastam ezt a novellát, amely nem csupán a férfi-női kapcsolat ábrázolására fókuszál, érzékletesen mutatja be a változástól való félelmet, a döntéshozatal nehézségeit.

Vajon van visszaút a férfi számára a régi életéhez? Tartogat még a jövő boldogságot a feleségével, vagy mindörökre éket vert közéjük a múlt?

– (…) Megváltoztam.
– Meg. A bűnök vége, mi? Újrakezdés, meg ilyenek. Itt már csak te hiszel benne. Meg én, ha hallgatom a hülyeségeidet.

Pataki Anett Szavak helyett című novellája a tizenkilencedik század második felének Washingtonjában játszódik, főszereplője a dúsgazdag Thomas család heves természetű fiatal lánya, Myrtle. A villa jól megfizetett afroamerikai személyzetének tagja Elijah, a kertész, megtanítja a lányt a virágok nyelvére. Myrtle érdeklődése a virágokról – a köztük tátongó társadalmi szakadék ellenére – az ifjú kertész felé fordul, a lányt azonban édesapja ki akarja házasítani. Megkezdődik a versenyfutás az idővel.

Dönthet egy fiatal lány a saját jövőjéről? A józan ész vagy a szív szava az erősebb?

– Miért cserélte sárgára a jácintot a vázában? Semmi baja nem volt annak a csokor fehérnek.
Elijah szintén megfontolta a válaszát. – Tudja, kisasszony, én azzal a csokorral fejezem ki magam. Tisztában vagyok vele, hogy önzőség, mi több, tiszteletlenség a maguk flancos hallját a saját örömömre használni, de akkor érzem jól magam, ha olyan virágokat tehetek oda, amik azt fejezik ki, amit érzek.
– És… – kezdte Myrtle. – Ön ma féltékeny volt, Elijah?
– Az is vagyok, kisasszony.

Van, amikor az ember első pillanattól fogva megmagyarázhatatlanul erős vonzalmat táplál valaki iránt, olyat, ami elementáris erővel csap le, és képtelenség küzdeni ellene. Ezt az érzelmet állítottam a középpontba a T. C. Lang néven jegyzett, Ebben az életben című novellámban. Camilla pont ebbe a helyzetbe kerül, vonzalmának tárgya, Casnar pedig azt állítja, hogy már életeket éltek le együtt.

Vajon létezhet évszázadokon átívelő szerelem, vagy a kettőjük lévő kötelék a férfi fantáziájának szüleménye csupán? És egy gyermek fogantatása lehet gyógyír egy állítólag elátkozott kapcsolatra, vagy óhatatlanul tragédiába sodorja a szerelmeseket?

– Ismerős vagy, pedig a nyakamat tenném rá, hogy soha nem találkoztunk. – Camilla képtelen volt levenni szemét az ismeretlenről.
– Ebben az életben még nem – suttogta a férfi lágyan. – Kár lenne azért a szép nyakért.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

T. C. Lang books & diy (@tclangcreative) által megosztott bejegyzés

Early Moon E/1-ben meséli el Luigi és Lysbel történetét Az élet nem vár című novellájában. Luigi – hiába óvják barátai – első találkozásuk alkalmával beleszeret Lysbelbe, aki nem hétköznapi teremtés. A lány kétségbeesetten vágyik a szeretetre, az élete függ tőle, ez pedig meghökkentő lépésekre sarkallja. Noha kettőjük kapcsolata úgy indul, mint a mesékben, Lysbel különc természete miatt hamar megjelennek a viharfelhők boldogságuk egén.

A szeretet valóban mindent megbocsájt? Meddig lehet elviselni egy se vele, se nélküle kapcsolatot?

– Érzem a szíved dobbanását a tenyerem alatt. – A szemem csukva volt. Elfogott a teljesség érzése, azt gondoltam, ennyi épp elég a világból, semmi más nem kell.
Lysbel évődve mondta.
– Amit fogsz, az nem a szívem.
– Akkor is érezni akarom.
– Jó ürügy arra, hogy fogdosd a mellem.

Berta Enikő Háromra ugorjunk együtt című humoros és érzelmes történetének főszereplője a harmincéves Kristóf. Élete ­– látszólag – tökéletes: szép menyasszony, jó munka, saját lakás. Ezt forgatja fel Hédi, akinek gálánsan a segítségére siet: a lánynak nincs hova mennie, miután barátja kipenderíti a lakásából éjnek évadján. Habár útjuk kettéválik, később ismét keresztezi egymást. Vonzalmuk a másik iránt mindkettőjük számára nyilvánvaló, ahogyan az is, hogy helytelen lenne, ha engednének vágyaiknak.

Meddig érdemes küzdeni egy olyan kapcsolatért, ami talán már nem is létezik? Hol van az a pont, amikor a másik elengedése a legjobb lépés?

– Kafka olyan… izgalmasan kényelmetlen. Mint, mondjuk, az ejtőernyőzés. Kipróbáltam, egyszerre volt borzasztó és fantasztikus. Vagy mint egy szívességből kapott éjszaka egy vadidegen lakásán (…)

Somfai Stefánia A farkaslak című novellája egy alternatív középkorban játszódik, az eseményeket Arwenda és Selinda élménypapírjain keresztül ismerjük meg. A két nőben nemcsak a naplóírás közös, hanem az is, hogy ugyanazért a férfiért, Dalvarért emészti őket a tűz. De a férfi szívében csupán egyikük számára van hely. Ez elválaszthatná őket, a két asszony sorsa később mégis összefonódik. Somfai Stefánia szívbemarkolóan mutatja be, milyen egy életen keresztül epekedni olyasvalakiért, aki nem lehet a miénk.

Akkor még férjezetlen leány voltam, bódító reményekkel és gondtalan kacajokkal. Fogalmam sem volt, milyen váratlanul fogok szerelembe esni, és hogy milyen váratlanul fog az apám férjhez adni valaki máshoz.

R. Harbinger Sodródás című novellájának főszereplőjét, Anne Lynnt apja férjhez akarja adni egy gazdag család ifjú örököséhez. A lány – édesapja akaratának megfelelően – egy rabszolgatartó déli államba utazik családjával együtt, hogy megismerje jövendőbelijét. Miután találkoznak, nem is tartja olyan rossz ötletnek összekötni életét a versekért rajongó Williammel. De az élet nem várt meglepetést tartogat számukra, Anne Lynn pedig képtelen irányítani a sorsát, csak sodródik az árral.

Úgy éreztem, csak én tudom megérteni szelíd lelkét, amelynek mélységeit csak rímekben tudja kifejezni.

azigazszerelemsziv_tcl.jpg

Laczkó Dorottya Huszonhárom című történetében Fanni és legjobb barátnője, Noémi közös, tizennyolcadik születésnapjukon írt egy bakancslistát, melynek pontjait közös huszonharmadik születésnapjukig szerették volna teljesíteni. Csakhogy Noémit elragadta a halál. Fanni folytatta közösen elkezdett projektjüket, azonban úgy tűnik, az egyik pontot nem fogja határidőre teljesíteni. A lány sírjánál összefut annak bátyjával, a jóképű Kornéllal, akivel elmerengenek a múlton, közben felfedezik, milyen jól érzik magukat egymás társaságában.

Laczkó Dorottya kellemes stílusa hamar elvarázsolt, Fanni karakterét pedig igazán közel éreztem magamhoz, sok közös vonással rendelkezünk.

– Esetleg el is olvashatom valamelyik írásodat?
– Hidd el, nem éppen a te zsánered.
– Miért, szerinted mi az én zsánerem?
– Nem is tudom… sci-fi, fantasy vagy történelmi, de tutira nem romantikus.
– Szóval nem nézed ki belőlem, hogy romantikus lélek volnék?
– Hát… – kezdte Fanni, aztán elnevette magát. – Biztosan van egy romantikus éned, de kétlem, hogy az összefüggésben lenne az olvasási ízléseddel.
– Tégy próbára! Hadd olvassak tőled valamit, aztán meglátjuk, kifog-e rajtam egy kis románc.
– Oké. Ha ennyire akarod, majd átküldök neked valamit.
– Köszönöm.
– Még ne köszönd! Lehet, nem éled túl!

Schleier Bettina Begurult az életembe című novellájának főszereplője, Kitti az egyetemi szemeszter lezárása után a szülői házban tölti a nyarat, mindössze pár háznyira attól a fiútól, akiért tinédzserként rajongott – és aki pápaszemes botsáskának csúfolta őt. A népszerű Olivér egy baleset következtében tolószékbe kényszerült, barátai elfordultak tőle. A lány édesanyja megkéri Kittit, hogy látogassa meg a megkérgesedett szívű fiút, és öntsön lelket belé.

Félre lehet tenni a múltbéli sérelmeket, és teret engedni valami egészen másnak?

Őszintén bíztam abban, hogy jön egy srác, aki végképp feledteti velem őt, de nem akartam görcsösen párt találni. Igazából csak a szívemet akartam visszaszerezni, hogy tisztán adhassam oda valaki másnak.

Úgy érzem, a kötet záró darabja nem véletlenül került a végére: Vándor Tamás Ő volt az első című szívbemarkoló novellája nem csupán egy szerelem történetét, hanem egy férfi és egy nő egész életét meséli el E/1-ben. Tomit még általános iskolában megbabonázza Kata, az élet azonban másfelé sodorja őket. Habár a lány emléke halványul, a fiú soha nem feledi az első szerelem édes emlékét. Tomi és Kata egymásba botlanak időről időre, de a körülmények soha nem kedvezőek számukra. Vándor Tamás fogalmazásmódja kifinomult, sziporkázó humora a legjobbkor villan meg; egyszerre csalt mosolyt az arcomra és facsart a szívemen.

Hazudnék, ha azt állítanám, bármire is emlékszem a tanár úr előadásából, azt viszont pontosan fel tudom idézni, hogy 1964 szeptemberének első fizikaóráján Kata drapp szoknyát viselt, világoskék blúzzal.

A kötetben nem rózsaszín cukormázzal leöntött történetek szerepelnek, hanem olyanok, amelyek – műfajtól függetlenül – megmutatják a szerelem sokszínűségét, azt a rengeteg érzelmet, amellyel ez az „eszement állapot” jár: az újjal, ismeretlennel járó izgalmat, amikor apró pillangók rebbentik szárnyukat a gyomor tájékán, a szüntelen reménykedést, a bizonytalanság miatti kétségbeesést, a felismerésből fakadó meglepődöttséget, a sorsszerűséget, a minden kétséget kizáró bizonyosságot és az elengedés fájdalmát – mindazt, ami nélkül nincs szerelem, de amely nélkül élni sem is érdemes.

Az antológiába fantasztikus novellák kerültek be, megtiszteltetés ilyen művek között találkozni a saját történetemmel! Szívből gratulálok a többi szerzőnek, a Triviumnak pedig köszönöm, hogy áldozatos munkájuknak köszönhetően megjelent Az igaz szerelem. Jó szívvel ajánlom mindazon férfiaknak és nőknek, akik érzelemdús, de nem csöpögős történetekre vágynak! Én biztosan újra fogom olvasni!

Az igaz szerelem című e-könyvet az alábbi helyekről szerezhetitek be: Trivium Kiadó webshopja, Bookline, Líra, Libri, ekonyv.hu

*

Tetszett a cikk? Osszátok meg ismerőseitekkel is!

Megtaláltok a Facebookon és az Instagramon is.

Iratkozzatok fel a hírlevélre, hogy értesüljetek a friss bejegyzésekről, DIY ötletekről és akciókról, és töltsétek le az ajándék novellát!
Feliratkozom

Támogasd a munkámat, hívj meg egy kávéra!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük