Előre is elnézést kérek, hogy offolok, de tegnap akkora élményben volt részem, hogy még most sem tértem magamhoz!
Még tizenévesként láttam Michael Flatley Lord of the Dance címet viselő produkcióját, persze csak a tévé képernyőjén keresztül. Teljesen magával ragadott, elbűvölt, magába szippantott mitikus világa, varázslatos zenéje és Flatley géppuskaszerű tapjei. Az alatt az egy hónap alatt, amíg nálam volt a (kölcsön) videokazetta, rongyosra néztem, és hetekig (hónapokig?) semmi mást nem hallgattam, csak Ronan Hardiman fülbemászó ír-kelta dallamait.
Noha többször is járt már kis hazánkban Flatley társulata, nem volt alkalmam élőben megnézni a show-t. Eddig. Ugyanis ezúttal részt vettem a budapesti előadásukon!
Tisztában voltam azzal, hogy Flatley évekkel ezelőtt visszavonult, azonban így sem voltak kétségeim a felől, hogy élvezni fogom.
Mit is mondhatnék az előadásról…? Lenyűgöző! Elképesztő! Fantasztikus! Csak szuperlatívuszokban vagyok képes beszélni róla.
Flatley méltó utódot talált maga helyett, látványos jelenetek váltották egymást, és csodálatos ruhakölteményekben pompáztak a táncosok. És ha már itt tartunk, érdemes megjegyezni, hogy az öt főszerepből kettőt magyar táncos alakított!
Papp Zoltánt a Sötét Úr, Don Dorcha, Krén Andreát pedig a csábító Morrighan szerepében csodálhattuk meg. Rajtuk kívül még két magyar táncos is bekerült a legjobbak társulatába: Krén András és Lukács Márton.
És a show végén beteljesült titkon remélt, ám ki nem mondott vágyunk: színpadra lépett maga Michael Flatley! Noha nem ő alakította a Lordot, így is megmutatta, hogy még mindig ő a Tánc Ura!
Ezzel a képpel kívánok minden kedves nőtársamnak utólag is boldog nőnapot!
*
Tetszett a cikk? Osszátok meg ismerőseitekkel is!
Megtaláltok a Facebookon és az Instagramon is.
Iratkozzatok fel a hírlevélre, hogy értesüljetek a friss bejegyzésekről, DIY ötletekről és akciókról, és töltsétek le az ajándék novellát!
Feliratkozom
1 című bejegyzés “Amikor egy álom valóra válik, avagy a színpadon Michael Flatley!” gondolatot, hozzászólást tartalmaz